DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Suzuki

Rins további két évig a Suzukinál marad

A fiatal spanyol motoros és csapatfőnöke egy Instagram-videóban jelentette be, hogy 2022 végéig együtt folytatják – vélhetően csak idő kérdése, hogy ugyanez megtörténjen a csapattárs esetén is.

részletek

Rins: Én bosszantottam fel tavaly Marquezt

A suzukis szerint a silverstone-i utolsó kanyaros előzése zavarta annyira repsolos honfitársát, hogy utána zsinórban aratta a győzelmeket. A spanyol beszélt a Suzuki látványos téli fejlődéséről is.

részletek

Iannone: Nem kellett volna elhagynom a Ducatit

Az azóta doppingbotrányba is keveredett olasz versenyző úgy érzi, akkor csúszott félre a karrierje a MotoGP-ben, amikor 2016 végén a bolognai gyártótól a Suzukihoz igazolt.

részletek

MotoGP: Jubileumi dizájn a Suzukinál

Az 1960-as Man-szigeti TT-n debütáltak a világbajnokságon, két évvel később pedig már meg is szerezték első vb-címüket: ennek állít emléket a japán gyártó kék-ezüst fényezése 2020-ban.

részletek

MotoGP: Vinales elsőségével zárult a téli tesztidőszak

A Yamahák és a Suzukik uralták a katari kollektív teszt utolsó felvonását, miközben Marquez a 2019-es Hondát is kénytelen volt elővenni, egy KTM-es újonc viszont az első tízbe is befért.

részletek

Menetpróba - Suzuki Vitara 1,4 T Boosterjet AllGrip 6AT GL+

A mi szabadidő-autónk nemsokára kizárólag hibrid technikával lesz elérhető. Mielőtt azonban ez az időszak beköszöntene, próbára tettük a hazai piacvezető modell 4x4-es csúcsverzióját.

részletek

Tűzijátékgyújtás közben halt meg a Suzuki exmérnöke

Tragikus hírrel indult a 2020-as év a MotoGP-paddock számára: szilveszter éjjel elhunyt Gary McLaren, aki korábban a Suzukinál, az utóbbi időkben pedig az IRTA-nál dolgozott.

részletek

Quartararo döbbenetes pályarekorddal az élen délután is

Bő hat tizedet osztott ki a komplett mezőnynek a Petronas Yamaha franciája a Malajziai Nagydíj második edzésén. Dovizioso és Rossi követte őt a sorban, míg Marquez csak 13. lett – igaz, az összetett listán bőven Q2-t érő helyen áll.

részletek

Holdexpedícióra készül a Suzuki

A Suzuki Motor Corporation japán nemzetközi autógyártó vállalat és a tokiói székhelyű ispace, inc. holdkutató vállalat örömmel jelenti be, hogy a Suzuki a HAKUTO-R, a világ első kereskedelmi holdexpedíciós programjának vállalati partnere lett.

részletek

Rins a befutónál nyomta le Marquezt, Dovizioso hatalmasat esett

Óriási balesettel indult, parádés befutóval zárult a MotoGP Brit Nagydíja, amelynek végén a suzukis spanyol mindössze 13 ezreddel győzte le a vb-éllovast. Vinales még a dobogón, Dovizioso a start után ugratott hatalmasat az elcsúszó Quartararo motorján.

részletek

Misztikummal fűszerezett kiállítás Esztergomban

Ukiyo-e. A japán szó annyit tesz magyarul, hogy „a lebegő, tünékeny világ képe”, egyben művészeti irányzat. Magyarországon eddig példanélküli tárlat nyílt az esztergomi Duna Múzeumban, ahol bárki bepillantást nyerhet a 19-20. századi európai művészeket is megihlető, izgalmas irányzat világába. A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulója apropóján életre hívott kiállítás, és az alapjául szolgáló pályázat támogatója a Magyar Suzuki Zrt.

részletek

Mozgásban az ember: elrajtolt az idei Akkor és Most Jármű Expo

Időutazásra invitáló veterán ritkaságok, izgalmas rally autók, hangulatos koncertek, látványos lampionos felvonulás a Kis-Dunán, közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési és katasztrófavédelmi akcióprogramok, valamint számos, a család minden tagját megmozgató sportlehetőségek várják a látogatókat az idei Akkor és Most Jármű Expón. A sokszínű rendezvény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. nagy meglepetéssel készült: a nemrég a Világ Év Városi Autója címet elnyerő Jimny a Nagy-Duna sétányon mutatkozik be először a hazai nagyközönség előtt.

részletek