Spa
Hamilton már tart a spái rajttól
A Mercedes két versenyen is gyengén indult, ráadásul az F1-es Belga Nagydíjtól érkeznek a startra vonatkozó szigorítások. Lewis Hamilton úgy érzi, helyzetük rosszabbodni fog.
részletekBelgiumtól nehezebb lesz rajtolni
Az FIA úgy döntött, szezon közben változtat az F1-es szabályokon, és korlátozza a versenyzőnek adható információ mennyiségét. Pontos részletek nem ismertek, de a szigorítás elsősorban a rajtot nehezítheti meg.
részletekF3: Ezek között lehetetlen versenyezni!
Háromszor lökték ki győztes pozícióból a Formula-3-as Európa-bajnokság spái versenyein Felix Rosenqvistet. A kategória rangidőse újból kifakadt botrányos versenyzőtársaira.
részletekRetro – A fél mezőny búcsúzott az első körben
Az 1966-ban ezen a napon rendezett Belga Nagydíjon annyi eső esett, amire ma talán már a safety car sem merészkedne ki. Az autójába szorult Jackie Stewart viszont ekkor döntötte el, hogy a biztonság élharcosa lesz.
részletekRetro – Szárnyalás: az első McLaren-győzelem
A második legsikeresebb F1-es csapat első győzelme az addigi leggyorsabb futamon, az alapító kezei közt született meg a futamon, mely átvezette a sportágat a terelőszárnyak korszakába.
részletekWSR: Versenyzői szavazás a nagy baleset után
A hétvégén zajlik a World Series by Renault spái fordulója, egy komoly baleset pedig olyan biztonsági aggályokat vetett fel, melyek miatt szavazásra hívták a mezőny pilótáit.
részletekSpára készülhet el a 2015-ös Manor
A kiscsapat jelenleg az átalakított tavalyi Marussiával versenyez, de eközben új autón is dolgozik: ez friss sajtóhírek szerint a szezon második félidejében, a Belga Nagydíjon mutatkozhat be.
részletekHülkenberg nyitott az F1 és a WEC felé is
A hétvégén első aktív F1-es pilótaként a WEC-ben rajthoz álló Nico Hülkenberg pozitív tapasztalatokkal távozott Spából, s nem zárható ki, hogy ebben az irányban kívánja folytatni karrierjét.
részletekWEC: Hülkenberg átesett a tűzkeresztségen
Ez még nem egy 24 órás volt ugyan, „csak” egy 6 órás, és nem Le Mans-ban gyűlt össze a Hosszútávú Világbajnokság mezőnye, hanem egy másik legendás helyszínen, Spa-Francorchamps-ban, de az F1-ből is ismert Nico Hülkenberg számára rendkívül sokat jelentett ez a verseny.
részletekSpa: Újabb taktikai csatát nyert az Audi
A Hosszútávú Világbajnokság idei második futamának végkifejlete kísértetiesen hasonló képet mutatott a szezonnyitóéval: ugyanazok a résztvevők, ugyanaz a trükk, és ismét Lottererék a dobogó tetején.
részletekWEC: Fantasztikus Porsche-siker Spában
Az első három rajthelyet a Porsche húzta be a WEC spái hétvégéjének kvalfikációján – a Force India F1-es pilótája, Nico Hülkenberg a második pozícióhoz segítette egységét LMP1-es debütálásakor.
részletekNakajimának nagyon sokba került a baleset
A WEC pontozási rendszerének értelmében az egykori F1-es Kazuki Nakajima tegnapi balesetével már ezen a hétvégén elveszítheti minden reális esélyét arra, hogy bajnoki címet szerezzen a sorozatban.
részletek