Sauber
Wehrlein: Nem hazudtunk a sérülésemről
A Sauber német pilótája szerint egy pillanatig sem titkolták, milyen súlyos a RoC-on elszenvedett sérülése, éppen ezért nem is érte, miért szőttek összeesküvés-elméleteket az F1-es rajongók.
részletekMcLaren: Jöjjön a második hondás csapat, de annak ára lesz
A McLaren istálló exkluzív szerződést kötött 2014-től a Honda motorszállítóval, korábban tiltották is, hogy mással szerződjenek a japánok. Most már nyitottabbak a kérdésben, de a második csapat ellátásának ára lenne.
részletekPerez le tudna mondani a rózsaszínről egy élcsapat kedvéért
Sergio Perez az elmúlt években kinőtte magát a fizetős pilóták státuszából és megmutatta, hogy számolni kell vele. Remekül érzi magát rózsaszínben, de nem titkoltan álmaiban vörösben látja magát.
részletekWehrleint meglepte, milyen fitten tért vissza
Az első két verseny kihagyása után Bahreinben végre rajthoz állhatott a Sauber német versenyzője, aki ráadásul kis híján pontot is szerzett a svájci alakulatnál töltött első F1-es futamán.
részletekWehrlein: Fantasztikus visszatérés
Pascal Wehrlein körül mostanában rengeteg dolog történt, Kínában már a lecserélését vizionálták. Most azonban csodás teljesítménnyel vágott vissza a kétkedőknek.
részletekKüszöbön a Sauber-Honda megállapodás?
Korábban is felmerült már pletykaszinten ez a kapcsolat, de most a Sauber és a Honda igen közel került ahhoz, hogy a 2018-as szezonra motorszállítói szerződést kössön egymással.
részletekWehrlein: Nem értem és nem is érdekel
A Sauber visszatérő F1-es versenyzője szerint hallotta a negatív hangokat, de ha valaki nem ismeri a helyzetét, akkor talán nem kellene kritizálnia - most már nincsenek fájdalmai, így vezethet.
részletekGiovinazzi valóban elszállt volna?
Egyszer fent, egyszer lent. Giovinazzi felemás bemutatkozáson van túl eddigi két nagydíját követően a Formula-1-ben. Többen már elkezdték temetni a két autótörést bemutató pilótát, de nem korai ez még?
részletekWehrlein kész visszatérni Bahreinben
Pascal Wehrlein az első két futam kihagyása után úgy fest, Bahreinben akcióba lendülhet újra. Januárban a Bajnokok Tornáján egy ütközés következtében szenvedett kisebb töréseket egyik csigolyájában.
részletekGrosjeant bosszantották a Sauberek
Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon tükörsimán ment minden Grosjean számára a kieséséig, Kinában azonban folyamatosan frusztrált volt – ez a versenyen sem változott meg.
részletekEzért törhette össze Giovinazzi a Saubert
Bár a Sauber újonca minél gyorsabban szeretné elfelejteni a sanghaji hétvégét, még bevallotta, hogy szerinte mi vezethetett a kicsúszásához az F1-es Kínai Nagydíj elején.
részletekSauber: Nehézségek és csalódás
A Sauber istálló számára nagy csalódást hozott a Kínai Nagydíj. Antonio Giovinazzi nagyon hamar kiesett egy baleset folytán, Marcus Ericsson pedig egyáltalán nem tudta tartani a tempót a riválisokkal.
részletek