DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd

Russell

Hamilton igyekszik támogatni a fiatalokat

A hétszeres világbajnok szerint fontos, hogy a tapasztalt versenyzők segítsék a fiatal titánokat, akik véleménye szerint még nem teljesen tudják eldönteni, hogyan menedzseljék pályafutásukat.

részletek

Glock: Érdekes látni a fiatalokat

A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock, aki főként a 2008-as szezonzáróról ismert, nagyon különleges helyzetnek tartja azt, hogy a fiatalabb generáció nagyágyúi összecsapnak a rutinos világbajnokokkal.

részletek

A Mercedes idei célja a tanulás

A csapat pályamérnöke szerint túl optimistán álltak hozzá az idei évhez, utólag pedig egy nagy leckének érzi a szezont, aminek már most láthatók biztató következményei.

részletek

Russell sokat tanult Hamiltontól

George Russell szerint rengeteget segített számára, hogy közvetlen közelről figyelhette Lewis Hamiltont. A fiatal brit úgy érzi, sokat fejlődött a hétszeres világbajnoknak köszönhetően.

részletek

Hamilton nem kételkedik a csapatában

Bár az év elejéhez képest rengeteget javultak, a Mercedes továbbra is futamgyőzelem nélkül áll idén. Lewis Hamilton ennek ellenére bízik abban, hogy visszatérhetnek az élre.

részletek

Russell elmondta, miért szenved az időmérőn a Mercedes

Megosztott egy elméletet arról a fiatal brit, hogy miért teljesíthetnek haloványabban szombatonként: ami a futamon előny számukra, az bizony egy körön szemlátomást visszaüt.

részletek

Russell: Világos irányunk van a fejlesztéshez

Adott esetben akár jövőre is megtarthatják az oldaldobozok radikális koncepcióját a Mercedesnél. George Russell szerint már értik az autó működését, így azt is látják, milyen irányba indulhatnak el.

részletek

A Mercedest meglepte a Ferrari tempója Monzában

A Mercedes csapatának két versenyzője a harmadik és az ötödik helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat. A dobogón végző George Russellt igencsak meglepte a Ferrari jó vasárnapi tempója.

részletek

Lehet esélye Szingapúrban a Mercedesnek?

Lewis Hamilton szerint a Red Bull autója jelenleg szinte verhetetlen, ő csak a szerencsét jelölte meg, mint esélyforrást. George Russell sem biztos a dolgukban.

részletek

Wolff: Niki is megemelte volna a kalapját

A Mercedes csapatfőnöke nem győzte dicsérni Nyck de Vries fantasztikus hétvégi teljesítményét, állítása szerint még a megboldogult Niki Lauda is megemelte volna előtte legendás piros fejfedőjét.

részletek

Russell elégedett az újabb dobogóval

A Mercedes pilótája szerezte meg a dobogó alsó fokát az Olasz Nagydíjon, ezzel sorozatban másodszor ünnepelhetett a pódiumon. A brit elégedett, de érzi, hogy most messze voltak a győzelemtől.

részletek

Russell: A dobogó a minimum számunkra

Nem örül az időbeli különbségnek, és két versenyzőt is foghatatlannak gondol, de így is célba veszi a pódiumot vasárnap a Mercedes pilótája, aki az első sorból kezdheti meg az F1-es Olasz Nagydíjat.

részletek