DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Russell: A miénk volt a pole

A Mexikóvárosi Nagydíj izgalomdús időmérőjén a brit fiatal szerezte meg a második rajthelyet, aki utolsó körében hibázott, pedig nagyon közel volt a pole-pozíciót megszerző Max Verstappenhez.

George Russell futotta a második legjobb időt, így ő indulhat a holland pilóta mellől a holnapi versenyen. A Mercedes versenyzője három tizedet kapott vetélytársától, azonban utolsó, rontott körében a második szektorban lemaradása alig volt több, mint két század. A brit úgy érzi, hogy ebben több is lehetett volna.

„A csapat többet érdemelt ma, igazán jó autónk van ezen a hétvégén, ami az ő érdemük, az ő munkájuké, amit hosszú ideje beletesznek" - kezdte Russell. „A múlt héten láthattuk Lewisnál, ezen a hétvégén pedig úgy érzem, hogy ez a pole a miénk volt, de ez egy szörnyű kör volt részemről. De végül úgysem jár pont az időmérőért és nagyszerű ismételten az első sorban lenni.”



A világbajnokság negyedik helyén álló versenyző azt is taglalta, hogy miért kerülhettek ilyen közel az élmezőnyhöz: „Hoztunk egy fejlesztést Austinba, úgy érzem, hogy itt volt meg igazán a lehetőség, hogy megmutassuk, hogy mire is képes. Ezzel a tengerszint feletti magassággal a végsebesség kisebb jelentőségű. Mindig ebben kapunk ki a Red Bulltól, mert nagyjából három tizedet kapunk tőlük mindig az egyenesekben, úgyhogy ezért voltunk valószínűleg versenyképesebbek” - nyilatkozta Russell, aki mindent meg fog tenni a rajtnál, hogy megelőzhesse Verstappent.

A brit pilóta számára fontos a holnapi futam, hiszen még sosem nyert versenyt karrierje során, az első sorból pedig erre kiváló lehetőség kínálkozik. Emellett megerősítheti egyéni negyedik helyét a bajnokságban, ahol Carlos Sainz előtt 16, Lewis Hamilton előtt pedig 20 ponttal áll.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: