DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

PortugálNagydíj

Nem rakja ki év közben Albont a Red Bull

Az újabb pocsék versenye ellenére is kitart a brit-thai pilóta mellett az energiaitalos csapat – legalábbis ami a 2020-as szezont illeti, rövidesen ugyanis döntést hoznak a jövő évi felállásról is.

részletek

Sainz: Úgy kerültem ki a Mercedeseket, ahogy ők szoktak minket

Nagyon élvezte az F1-es Portugál Nagydíj első köreit a szemerkélő esőben élre is álló spanyol, aki elmondta, minek köszönhette, hogy átvette a vezetést. Utána viszont előjött a McLaren problémája.

részletek

Verstappen: A közepeseken kellett volna rajtolnunk

A két Mercedes mögött a harmadik helyen ért célba Max Verstappen, s bár sokáig Charles Leclerc tűnt befutónak a harmadik helyért, de végül a Red Bull-os állhatott fel a dobogóra.

részletek

Kalandos kezdés után döntött rekordot Hamilton

Bár a start utáni szemerkélő esőben több helyet is veszített, végül Bottast levadászva szerezte meg 92. nagydíjsikerét a brit az F1-es Portugál Nagydíjon, így immár egyedül vezeti az örökranglistát.

részletek

A Portugál Nagydíj nem is olyan rövid története

24 év után tért vissza az F1-es naptárba a Portugál Nagydíj, amelyen Lewis Hamilton történelmi 92. futamgyőzelméért száll harcba. Kövessétek velünk!

részletek

Portugál Nagydíj – A rajtrács

Az első portimaói F1-es versenyen is a két Mercedes indulhat az első sorból, a nyomukban Max Verstappennel és Charles Leclerc-rel. A rajtsorrendet ezúttal nem borította fel semmilyen büntetés.

részletek

Leclerc szombaton még csak hallotta, a rajtnál már látni is fogja Hamiltont

Bár a rajt két szempontból is problémás lehet Charles Leclerc számára, a Portugál Nagydíjon nem számít a nürburgringihez hasonló szenvedésre, miután a pole-hoz meglepően közeli eredménnyel kvalifikált a 4. helyre.

részletek

Ricciardo: Itt hátrányban vagyunk

A Renault a riválisoknál kevesebb leszorítóerő termelésére képes, ami ezen az alacsony tapadású pályán a szokásosnál nagyobb hátrányt jelent a csapat számára. Az új aszfalt nagy kihívást jelent.

részletek

Vettel: Lassabb autók mögé szorultunk be

Sebastian Vettel egy újabb csalódást keltő hétvége előtt áll, miután a kvalifikáció második szakaszában senkit nem tudott maga mögé utasítani, így csak 15. a ferraris, míg csapattársa 4.

részletek

Bottas: Én döntöttem az egy gyorskör mellett

Idei kilencedik pole-pozícióját szerezte Lewis Hamilton, aki talán annak köszönheti ezt, hogy neki volt ideje két körre, míg Bottasnak csak egy lövése volt a Q3 végén. Mindössze egy tized döntött.

részletek

Verstappen nem az első kanyarban akar előzni

A Portugál Nagydíj időmérőjének harmadik helyezettje már elképzelte, a pálya melyik részén tudná maga mögé utasítani a Mercedeseket. Azt is elmondta, a versenyen minek lesz kulcsszerepe.

részletek

Fordulatos csatában Hamiltoné a pole

A megszokottnál többször pattogott a labda a két Mercedes között a Portugál Nagydíj időmérőjén, ahol furcsa módon a közepes keverékű gumikkal futották a legjobb köridőket.

részletek