Pirelli
A Pirellinél véget ért a 2016-os szezon
Legalábbis ami a hátralevő versenyeken elérhető gumikínálatot illeti: ezúttal az olasz cég nem vesződött, és egyszerre hozta nyilvánosságra az utolsó, Brazíliában és Abu Dhabiban elérhető opciókat.
részletekJobb esőgumikat követelnek a ferrarisok
Raikkönen szerint a mostani esős abroncsok nem szorítanak ki elég vizet, ezért nem lehet zuhogó esőben menni velük. F1-es csapattársa is egyetért vele, de még egy szempontra felhívta a figyelmet.
részletekÚj pályacsúcsot várnak a Hungaroringen
A Pirelli is arra számít, hogy más helyszínekhez hasonlóan rekordköröket látunk a Hungaroringen: ebben az autók fejlődése mellett az új aszfalt is segíteni fog. A cél 1:18.436.
részletekKiegyenlíthetik a mezőnyt a 2017-es szabályok
Pontosabban csak az egyik: Pat Symonds az aerodinamikai változtatások nem okoznak majd problémát az F1-es pilótáknak, ám egy másik újítás teljesen eltérő vezetési stílust fog igényelni tőlük.
részletekEz a Pirelli kérése a 2017-es gumitesztekre
Az olasz gumigyártó a három jelenlegi F1-es élcsapattal közösen fogja tesztelni a 2017-es abroncsokat, és azt szeretnék, hogy minden gárda jelenlegi párosával jelenjen meg a gyakorláson.
részletekNem Spanyolországban fog tesztelni az F1?
A téli teszteket többnyire a barcelonai pályán tartják, a Pirelli azonban azért lobbizik, hogy 2017-ben a felkészülés egészen máshol, a Közel-Keleten folyjon.
részletekHamilton, Mansell vagy Clark? - Silverstone-i statisztikák
Ki a legsikeresebb brit pilóta hazai pályán, hol áll a Ferrari hűségrangsorában Kimi Raikkönen és mi a legfőbb jele annak, hogy mostanság túl sok a biztonsági autó mögüli rajt? A Brit Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül!
részletekVettel: Nem bízunk az esőgumikban!
Bár Lewis Hamilton egyértelműen kritizálta a versenyirányítás döntését a safety car mögötti rajtról, Sebastian Vettel szerint elsősorban nem ezzel, hanem az extrém esőgumikkal van a baj.
részletekA jövő F1-es sztárjai Silverstone-ban
A szezon utolsó kollektív tesztjét kedden és szerdán rendezik Silverstone-ban, ahol a 11 csapatból csak 10 vesz részt, de 11 autóval és sok fiatallal – részletek és teljes tesztfelállás az alábbi cikkben.
részletekEltűnhet a szabad gumiválasztás 2017 elején
Az idei F1-es szezon egyik legjobban bevált szabályváltozása az abroncsok kiválasztását érintő nagyobb szabadság, ám úgy tűnik, jövőre az első futamokon más lesz a helyzet – igaz, csak átmenetileg.
részletekValóban kiderült, mi okozta Vettel defektjét
A Pirelli és a maranellói F1-es csapat közösen vizsgálta ki, hogy miért lépett fel gumihiba Sebastian Vettel autóján az Osztrák Nagydíj 26. körében - most megszületett az eredmény.
részletekA Ferrari teszteli először a 2017-es gumikat
A Pirelli jövőre a mostaninál szélesebb abroncsokat szállít majd az F1-es mezőny számára, ezek fejlesztéséhez pedig szükség van a csapatok segítségére. Az első tesztre augusztus elején kerülhet sor.
részletek