Pirelli
2014-es autóval is tesztelni fog a Mercedes
A címvédő istálló ezzel segít az F1 gumigyártójának, a Pirellinek a jövő évi abroncsok fejlesztésében. A W05 volánjánál a Manor pilótáját, Pascal Wehrleint láthatjuk majd a Brit Nagydíj után.
részletekRetro – Defektbotrány Silverstone-ban
2013-ban ezen a napon rendezték a Brit Nagydíjat, amelyen a Pirelli minden korábbinál jobban a kritikák kereszttüzébe került: a verseny során nem kevesebb, mint négy pilótának robbant fel a gumija.
részletekBejelentették, amit már eddig is tudtunk
Az F1-ben megkötött főbb szerződések az esetek többségében már az előtt kitudódnak, hogy megérkezne a hivatalos bejelentés. A legfrissebb közlemény talán a legjobb példája ennek.
részletekA közeljövőben nem változik a guminyomás-mérés
Foglalkoznak a kérdéssel, gyűjtenek adatokat, de mostanában biztosan nem lesz változás az ügyben - mondta el Charlie Whiting az F1-es abroncsok nyomásával kapcsolatban.
részletekBaku úgy bánhat a gumikkal, mint Indianapolis
A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülnek a Pirellinél az Európa Nagydíj előtt, mert noha az utcai pálya első ránézésre nem tűnik gumigyilkosnak, egy szakasz nagyon is komoly fejfájást okozhat.
részletekSzokatlan dolog történik ma Franciaországban
A csapatokra nagy rohanás vár a héten, hiszen Kanadából kell áttenniük a székhelyüket Azerbajdzsánba, de egy istállónak így is maradt ideje arra, hogy lebonyolítson egy kétnapos tesztet.
részletekGuminyomás-ügy: A határokat be kell tartani
Megszólalt az ügyben a Pirelli: szerintük egy bizonyos tartományon belül mindenki úgy állítja be az autóját, ahogy akarja, de ezeket a határokat tiszteletben kell tartaniuk az F1-es csapatoknak.
részletek„Csodálatos és élvezetes” lesz jövőre az F1
Pontosan ezeket a jelzőket használta az az érintett, aki a legnagyobb részt veszi ki a 2017-es változásokból: a Pirelli nagyobb gumijai több másodpercet fognak gyorsítani az autókon.
részletek2017-es gumik: Késésben a Pirelli
Csak szeptemberben kezdi meg az érdemi tesztelést új abroncsaival és három csapat tesztautóival az F1 beszállítója: beismerték, az idő kevés az előttük álló munkára.
részletekŐk tesztelik elsőként a szélesebb gumikat
A monacói F1-es hétvégén végre hivatalosan is eldőlt, hogy nem feleslegesen gyártotta le a Pirelli a szélesebb 2017-es abroncsokat, hiszen most írták alá a szerződést arról, hogy ők maradnak a beszállítók.
részletekA Ferrarinak lesz először 2017-es tesztautója
A Scuderia élen jár a következő szezonra való felkészülésben, előbb készül el keverék F1-es autójával, mint a Red Bull vagy Mercedes. A gép a Pirelli új gumijait teszteli majd júniusban.
részletekHivatalos: Íme a monacói gumiválasztás
Rendkívül eltérő stratégiát láthatunk majd Monacóban, de alapvetően az idén bevezetésre kerülő ultralágy abroncsok vannak fölényben mindenkinél - az arányok azonban meglehetősen különbözőek.
részletek