DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

ORB

Dobogóra álltak Diósgyőrben Velenczeiék

Nagyon várta a szezon második futamát a Velenczei-Vánsza kettős, hiszen az első versenyt hamar be kellett fejezniük. A SKODA Fabia R5 Evo-val versenyző duó karc- és kalandmentesen, a harmadik helyen ért célba a Diósgyőr Rally-n. A pilóta bízik benne, hogy a futam előtt, utolsó pillanatban bemutatott lassítókra sikerülni fog egyértelmű szabályt alkalmazni, ezen a versenyen még ez túlságosan új volt a versenyzők és a sportbírók számára egyaránt…

részletek

Formula Shakedown: Berobbant az élvonalba Német Gábor

Hogyan tudott feliratkozni a futamgyőztesek nem túl hosszú listájára a miskolci pilóta? A Formula Shakedownban elmondta! Műsorunkban Vincze Ferenccel elemeztük ki a Diósgyőr Ralit.

részletek

A valóra vált álom: így nyert a Német–Németh páros

Pályafutásuk első ORB-győzelmét éppen a csapat hazai futamán, Miskolcon aratták, ezzel pedig meg is érkeztek a bajnokság élmezőnyébe. De hogyan tudták megnyerni a Diósgyőr Ralit?

részletek

Új csillag a magyar raliban: Német Gábor nyert Diósgyőrben

Pályafutása első szakaszgyőzelmét további négy követte és végül első futamgyőzelmét is behúzta Német Gábor Németh Gergellyel az oldalán: új páros a hazai rali trónján.

részletek

A Bükkben folytatódik a Peugeot Kupások versengése!

A Diósgyőr Rally-val folytatódik az idei HUMDA Országos Rallybajnokság, ezen belül a hetedik évadát futó Peugeot Rally Cup Hungary sorozat. A szezonkezdő murva futam után a Miskolc környéki aszfaltos pályákon kerül megrendezésre a második verseny. A Peugeot 208 Rally4-es autókkal induló párosok egytől egyig nagyon várják a Bükk kihívását.

részletek

Velenczei Ádámék minden futamra úgy indulnak, hogy nyerni szeretnének

A rosszul sikerült szezonnyitó után újra versenykész a SKODA Fabia R5 EVO versenyautó és újra versenykész a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt kettős is! A Diósgyőr Rally pályái ismerősek a pilótának és szeretnék a legjobbat kihozni magukból ezen a hétvégén!

részletek

Felkészülten várja a Diósgyőr Ralit Német Gábor és Németh Gergely

Fontos hétvége előtt áll a Német Motorsport: Német Gábor és Németh Gergely kettőse a #4-es rajtszámot kapta a Diósgyőr Ralira, az Országos Rali Bajnokság idei második futamára, ami a pilóta számára a hazai, így kiemelt fontossággal bíró versenynek számít.

részletek

Formula Shakedown: Mixi az ERC-sztárok között?

Mi történt Kenyában, mit hoz a WRC jövője, és mi várható a veszprémi ERC-, valamint ORB-szezonnyitótól? Ezeket beszéltük át Vincze Ferenccel a Formula Shakedownban.

részletek

Ralihíradó: Közeledik az ORB-szezon!

Turán, Német, Velenczei, Klausz, Ranga, Vincze, Csomós: mit tudhatunk a 2024-es ORB-szezon várható élmezőnyéről?

részletek

Megérkezhet az élmezőnybe a Német Motorsport?

Tudják, hogy nagy fába vágják a fejszéjüket, de csak úgy érdemes versenyezni, ha az ember célokat tűz ki maga elé: az élmezőny szintje lebeg Német Gábor és Németh Gergely szeme előtt.

részletek

„Semmi sem sikerült idén…” – Velenczei Ádám

A győri harmadik hely sem hozott áttörést, és az év végi bronzérem lehetősége sem hoz extra motivációt Velenczei Ádámnál.

részletek

Mr. Megbízhatóság: Vincze Ferenc impozáns eredménysora

Ha eredmény kell, Vincze Ferencet hívd: szinte példátlan stabilitással szállította őket idén és az elmúlt években is a friss kétszeres bajnok.

részletek