DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Montreal

Nem a végsebesség döntött Verstappen javára

Legalábbis Christian Horner szerint nem azt nevezte meg a döntő tényezőnek az F1-es Kanadai Nagydíj hajrájában látott csatánál. A holland is elmondta, hogyan taktikázott Carlos Sainz ellen.

részletek

Tsunoda bocsánatot kért a csapatától

A kerékcsere után a bokszból kijövet állt bele a falba az AlphaTauri versenyzője az F1-es Kanadai Nagydíjon – pedig a japán szerint addig remekül alakult a felzárkózása a mezőny végéről.

részletek

Norris: Kanada megmutatta, hogy nem elég jó az autó

A McLaren számára pont nélkül záruló montreali hétvége a bizonyíték rá, hogy bár olykor szerencsével odaérhetnek a középmezőny elejébe, valójában az MCL36-ban ez nincs benne – véli a brit.

részletek

Váltóhiba vetett véget Perez versenyének

A szombati nap sem sikerült jól Sergio Perez számára, csak a 13. helyről rajtolhatott, aztán a futam is mindössze 9 körig tartott, mert technikai hiba miatt kiállni kényszerült.

részletek

Leclerc: Elképesztően frusztráló verseny volt

Hiába zárkózott fel egészen az ötödik helyig a rajtrács majdnem legvégéről, mégsem volt teljesen elégedett az F1-es Kanadai Nagydíj után a monacóija, aki szerint semmi sem alakult nekik kedvezően.

részletek

Russell: Közelebb voltunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz

Biztos volt a nyolcadik rajthelyről való felzárkózásban, de a vártnál is erősebb tempóra volt képes a Mercedesszel a fiatal brit – igaz, ez még nem a vágyott teljesítmény és a pattogás sem tűnt el.

részletek

Ocon szerint nem volt több a versenyükben

Az Alpine a maximumot hozta ki a Kanadai Nagydíjból Esteban Ocon szerint. A francia pilóta úgy véli, szinte mindent úgy csináltak, ahogyan előtte tervezték, így elégedetten távozhatnak.

részletek

Horner: Max élete formájában van

Annak ellenére is hibátlan munkát végzett főnöke szerint a Red Bull regnáló világbajnoka az F1-es Kanadai Nagydíjon, hogy a végén ő nem tudott kommunikálni a csapatával.

részletek

Sainz mindent beleadott: „Centikre voltam a falaktól!”

Feszült utolsó körökben próbálta megszerezni élete első futamgyőzelmét Carlos Sainz Montrealban, de nem tudott a címvédő elé kerülni. A spanyol ötödszörre állhatott fel a pódium második fokára.

részletek

Hamilton: Nem számítottam erre a dobogóra

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj óta először állhatott fel a pódiumra Lewis Hamilton, aki a korábbi problémák ellenére nagyszerűen teljesített Kanadában. A hétszeres világbajnok úgy érzi, egy lépéssel közelebb kerültek az előttük lévő csapatokhoz.

részletek

Verstappen állta a sarat és nyert Montrealban

A hajrában egy SC-fázis után keményen üldözte őt Sainz, de végül a Red Bull világbajnoki éllovasa nyerte az F1-es Kanadai Nagydíjat. Hamilton még a dobogón, Leclerc az ötödik helyig zárkózott fel.

részletek

Ez történt a Kanadai Nagydíjon

Az év leginkább szokatlan rajtrácsával indul a montreali futam: Verstappen mellett Alonso kezd az első sorból, Leclerc-nek a mezőny végéről kell felzárkóznia. Szövegesen közvetítünk az eseményekről.

részletek