Michelisz
Michelisz bajnoki dobogósként térne haza
A magyar autósport első összetett világbajnoki dobogóját szerezheti meg pénteken Michelisz Norbert Katarban - hogy mire számít a Honda versenyzője, azt saját blogján osztotta meg veletek!
részletekMichelisz: Amikor segítség kellett, engem küldtek
Futamokat nyerni és bajnoki címet ünnepelni sorozattól függetlenül mindig felemelő érzés. Így volt ez a TCR Benelux mettet-i fordulójában is, ahol bár nem én lettem a bajnok, hanem csak segédkeztem a cím elhódításában Stéphane Lémeret-nek, jó érzés volt koccintani a sikerre.
részletekMichelisz hétvégén is a TCR Beneluxban nyomul
A magyar pilóta kettős győzelemmel távozott Assenből, a TCR Benelux záróhétvégéjén, Mettet-ben pedig ismét a Honda Civic volánja mögé ül majd Stephane Lemeret társaként.
részletekMichelisz: Az eddigi legjobb szezonom
Kialakult bennem egy olyan érzés, hogy pályafutásom legjobb szezonja a WTCC-ben a mostani. De kíváncsi voltam arra, hogy mit mutatnak a számok. Azt, hogy 2016-nál tényleg nem volt jobb.
részletekNorbi 2017-ben rámegy a bajnoki címre
Jövőre komoly változáson megy keresztül a WTCC, hiszen a világbajnok Citroen gyártóként kivonul, valamint a két pilótája, Lopez és Muller sem áll már rajthoz. Michelisz Norbi ennek kapcsán írta le a gondolatait.
részletekLopez simán nyert, Michelisz a tízen kívül
A háromszoros világbajnok argentin könnyed rajt-cél győzelmet aratott két márkatársa, Yvan Muller és a privát bajnokságot megnyerő Mehdi Bennani előtt. Michelisz Norbi ezúttal nem szerzett pontot.
részletekBjörk a legvégén vette el Norbi győzelmét
Michelisz rögtön a rajt után az élre állt a Hondával, ám a futam végén hiába védekezett hősiesen, Thed Björk az utolsó körben elment mellette, így a Volvo megszerezte első győzelmét a WTCC-ben.
részletekNorbi a mosoly birodalmában
Nemcsak nekem volt fontos ez a győzelem Motegiben, hanem a Hondának is. Most megpróbálom minden pillanatát kiélvezni ennek a sikernek, mert rég éreztem magam ennyire felszabadultnak.
részletekWTCC: Lopez harmadszorra is világbajnok(?)
Sima Lopez-győzelemnek nézett ki, de végül ellentmondásos lett a vége: Muller furcsa körülmények közt előzte meg csapattársát, és az sem biztos, Lopez világbajnoknak tekintheti-e magát. Michelisz 8. a Honda hazai pályáján.
részletekWTCC: Michelisz is a győztesek listáján
Miközben a többi dobogós helyért nagy harc dúlt, Michelisz Norbert kimaradt az adok-kapokból, és a pole-pozícióból indulva magabiztosan megnyerte a nyitóversenyt Japánban. Csak Hondák a dobogón.
részletekWTCC: Lopez és Michelisz a pole-ban
Hiába tűnt úgy kezdetben, hogy honfitársa meglepetést okozhat, Jose Maria Lopez előhúzott egy szenzációs kört a Q3-ban, és óriási különbséggel verte közvetlen riválisait. Michelisz 10. lett az időmérőn, ami rajtelsőséget ér a nyitófutamon.
részletekAhol elkezdődött Norbi nagy utazása
"Japánban volt az első WTCC-versenyem, Japánban álltam dobogóra először a sorozatban, Japánban vagyok a második legeredményesebb a Hungaroring után és japán autót vezetek…" - Michelisz Motegibe készül.
részletek