DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

McLaren

A McLarennek 225 millió eurójába került egy vb-pont

Egy kitűnő táblázat mutatja számunkra, hogy az egyes csapatok hogy szerepelnek a költségvetésükhöz viszonyítva. Nem meglepő módon a McLaren kullog a sor végén.

részletek

Ez állhat a Honda szenvedése mögött

A japán motorgyártó egykori alelnöke úgy véli, még nem kellene leírni a Hondát azért, mert harmadik éve sem tudnak felülemelkedni a problémáikon - a szakember azt is elmondta, mi lehet a bajok legfőbb forrása.

részletek

Alonso: A győzelem hiánya megtöri a pályafutásod

Fernando Alonso úgy véli, ha az ember tartósan nem győzhet, az rombolja a karriert, a motivációt és a boldogság érzését is. A spanyolnak jó ideje kijut a szenvedésből.

részletek

Grosjean gyorsabb lenne, mint Button?

Szokatlan összehasonlítás, amikor egy világbajnok és egy rutinos, de futamot egyelőre nem nyerő pilóta között vonnak párhuzamot. Magnussen mindkettejüknek volt csapattársa, így meg tudja ítélni. Valóban így lenne?

részletek

Retro – Senna-Schumacher ütközés és csapatutasítás

Visszatekintünk egy igazi klasszikusra, amikor Senna és Schumacher ütköztek a rajt után, a későbbiekben pedig látványos csapatutasításnak lehettünk tanúi a kettéosztott versenyen. Videón a lényeges momentumok.

részletek

Jobb lenne az F1 rajtbüntetések nélkül?

A Formula-1-ben az előre kiszámítható rajtbüntetések a legjobb pilóták kezét is megkötik az adott futamra. Van, aki úgy véli, ha nem a pilóta hibázott, el kellene törölni ezt a rendszert.

részletek

A McLaren magabiztos, hogy beválnak legújabb fejlesztései

Fernando Alonso mellett a McLaren-Honda is rápörgött az osztrák versenyhétvégére, ahol az új, fejlesztett motort és számos más újítást is bevetnek élesben.

részletek

Meglepően pozitív Alonso hozzáállása

Bizakodva várja az Osztrák Nagydíjat a kétszeres F1-es világbajnok, úgy érzi, hogy a spielbergi pálya jobban fog feküdni a McLarennek, ráadásul bevethetik a Honda új motorját is.

részletek

Silverstone-ban már felturbózott üzemanyagot kap a Red Bull

A Formula-1-ben minden apróságnak szerepe van, így az üzemanyagnak is. A Red Bull istálló számára jó hír, hogy üzemanyagszállítója révén extra lóerőkhöz juthat a Brit Nagydíjon.

részletek

„Alonsónak a Mercedeshez vagy Ferrarihoz kell mennie”

Mondja ezt a spanyolt képviselő Flavio Briatore, aki szerint a Renault még messze van attól, hogy topcsapatnak hívják. Arról, elvágta-e magát 2007-ben Alonso a Mercedesnél, annyit mondott: „Az Ron Dennis hibája volt.”

részletek

McLaren: Vandoorne nem olyan jó, mint vártuk

Rosszkor érkezett a rossz helyre: valószínűleg nincs is olyan ember, aki ilyen szürke teljesítményt várt volna első teljes évében a McLaren belgájától, akinek továbbra sincs pontja.

részletek

Mik Alonso lehetőségei 2018-ra?

Nagy kérdése az idei szezonnak, vajon hol köt ki a spanyol a következő évadban. Soron vettük a kétszeres világbajnok klasszis lehetőségeit a száguldó cirkusz berkein belül.

részletek