DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd

McLaren

A megbízhatóság változása az évek során

A technológiai fejlődés a Formula-1-ben nemcsak a gyorsulást hozta magával, hanem a technikai hibák csökkenését is. Hamilton idén egyszer sem esett ki, de Sennáék idején ez nagyon nem így volt.

részletek

Nagy csapatok borzalmas autói

Szinte minden nagycsapatnál előfordult már, hogy az élmezőnybe tartoznak, mégis igazi vesztes autó jut nekik a következő évben. A Ferrari, a Renault, a Red Bull és a McLaren sem úszta meg.

részletek

Grosjean: A McLaren és a Renault simán lehagy

Nem igazán optimista a jövő évvel kapcsolatban a Haas francia pilótája. Szerinte a jövő évi középmezőny elé ugrik már a gyári Renault és a McLaren is, de igyekeznek saját magukra figyelni.

részletek

A McLaren teljesítheti a rajongók akaratát

Számtalan ikonikus festése volt már az elmúlt évtizedekben a wokingi istállónak, idén is merőben más színt választott. Az Indy 500-as részvétel óta azonban mindenki kedvence lett a különleges sárga.

részletek

Hakkinen: A Red Bull szintjén lesz a McLaren

A 2017-es év után egyre több új kérdést és izgalmat tartogat a következő esztendő. Mika Hakkinen beszélt az okokról, amiért mindenképp érdemes lesz majd követni a 2018-as F1-es szezont is.

részletek

Ezt gondolta Alonso januárban - nem sok valósult meg belőle

Mindig érdekes visszaolvasni, mit gondoltak a pilóták az év elején és ebből végül mi valósult meg. Fernando Alonso 100%-ig biztos volt a Honda erejében, ellentétben az aerodinamikával.

részletek

Ezért nem válthatott Mercedesre a McLaren

A McLaren három év után 2017-ben szakított a Hondával, amiről a végső döntést szeptember végén mondták ki a felek. Talán ezért is maradt csupán a Renault lehetőségként a wokingiak számára 2018-ra.

részletek

McLaren: Alonso megalázva érezte magát

Érdekes betekintést adott Fernando Alonso érzelem- és gondolatvilágába a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier, egy cápához hasonlítva spanyol pilótáját, aki öröm és bánat esetén is képes lenne lyukat ütni a falba.

részletek

Retro - Adrian Newey legjobb F1-es autói

Ahová szerződött, ott világbajnok gépet alkotott: röviden így lehetne jellemezni a jelenkori F1 egyik, ha nem a legnagyobb tervezőgéniuszát, akinek életművéből öt sikeres modellt választottunk ki születésnapján.

részletek

Vandoorne Monacót érezte fordulópontnak

Stoffel Vandoorne első teljes évét futotta az F1-ben, és nem is ért el rossz eredményeket. A fiatal belga a szezon kezdetén nem találta önmagát, de később megtalálta a tempóját is.

részletek

McLaren: Kész a Renault-motor beintegrálása

Jó hír a McLaren-rajongók számára, hogy a vezetőség szerint simán lezajlott a jövő évi autó Renault-erőforráshoz való igazítása, elkészült a munka. De valóban ilyen egyszerű lenne?

részletek

A Red Bull erősen bízik a Hondában

Hétről hétre közeledik a Red Bull a japán gyártóhoz, ismét egyértelmű utalást kaptunk arra, hogy a bikák 2019-től szívesen összeállnának a Hondával. Úgy érzik, a japánok hamarosan áttörnek.

részletek