DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd

McLaren

McLaren: Bármikor visszatérhetünk a Hondához

Számtalan megalázóan gyenge verseny és három csalódással teli idény után a wokingi csapat lecserélte a Honda-erőforrást. Van-e visszaút? A McLaren vezetése szerint egyáltalán nem kizárt.

részletek

A McLaren 2018-ban nem indul az Indy 500-on

Az idei évben Fernando Alonso a wokingiaknak és a Hondának köszönhetően részt vehetett a rangos tengerentúli eseményen, és nem is szerepelt rosszul. A következő szezonban erre biztos nem lesz példa.

részletek

McLaren: Vandoorne közel van Alonsóhoz

A McLaren csapatvezetője azt gondolja, hogy a fiatal belga pilóta nagyon sokat fejlődött év közben, és a különbség közte és Alonso között nem feltétlen a valós erőviszonyokat mutatja.

részletek

Amikor Senna majdnem elhagyta az F1-et

Időnként a világbajnokok is kerülhetnek partvonalra a Formula-1-ben. Ayrton Senna 1992-ben a háttérbe szorult, kis híján el is hagyta a száguldó cirkuszt. Tesztelt is Amerikában, nem is akárhogy.

részletek

Nem lesz névadó szponzora a McLarennek

2018-ban egészen biztosan nem lesz változás a McLaren istálló hivatalos nevében, ugyanis nem kívánnak névadó szponzort találni. Más téren azonban csupa pozitív hírekkel szolgált Zak Brown.

részletek

Alonso szörnyű, de zseniális szezonja

A megbízhatatlan és lassú McLaren-Hondával is képes volt Fernando Alonso bebizonyítani, hogy még mindig a legjobb pilóták közé tartozik. A kétszeres világbajnok számára igazi, elfecsérelt év volt az idei.

részletek

McLaren: Azonos motort kapunk a többiekével

A wokingi alakulat szeptemberben elégelte meg a Hondával nyújtott sikertelenséget, és ekkor egyeztek meg a Renault-val. Boullier leszögezte: ugyanazt a motort fogják kapni, mint például a Red Bull.

részletek

Másféle nyomás van a Renault-n

A francia motorgyártó ügyfélköre a McLaren révén új partnerrel bővült 2018-ra, a wokingi F1-es alakulatnak pedig feltett szándéka, hogy győzelmeket szerez majd a Renault erőforrásaival.

részletek

Vandoorne tudna vezér lenni a McLarennél

Ha Alonso elhagyná a csapatot, a belga kész lenne átvenni első számú szerepét. Elárulta azt is, különleges viszony fűzi Sennához és 1988-as McLaren-Hondához.

részletek

Már jövőre elkapná a Red Bullt a McLaren

Eric Boullier kijelölte az utat: jövőre már a Red Bullt ostromolná a McLaren. A wokingiak a Honda hangzatos szlogenje, „Az álmok ereje” után igazi erőt remélnek a Renault erőforrásától.

részletek

McLaren: Dennis is szakított volna a Hondával

Zak Brown úgy gondolja, hogyha még mindig Ron Dennis irányítaná a wokingiakat, akkor is megtörtént volna a két fél szakítása. A McLaren főnöke elmondta, milyen maradt a kapcsolatuk a japánokkal.

részletek

Már majdnem behozta a késését a McLaren

Szeptember közepén vált biztossá, hogy a McLaren 2018-ban a Renault erőforrásait használja majd, és ez kissé kései döntésnek bizonyult az ütemtervhez képest. Boullier megerősítette: már nincs gond.

részletek