DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Retro

A megbízhatóság változása az évek során

A technológiai fejlődés a Formula-1-ben nemcsak a gyorsulást hozta magával, hanem a technikai hibák csökkenését is. Hamilton idén egyszer sem esett ki, de Sennáék idején ez nagyon nem így volt.

Lewis Hamilton és a Mercedes idén fantasztikus tettet hajtott végre, a versenyautó ugyanis annyira tökéletes teljesítményt nyújtott a megbízhatóság terén, hogy egyszer sem adta be a kulcsot a brit alatt, nagyban segítve ezzel világbajnoki álmainak beteljesülését. Riválisának, Sebastian Vettelnek kétszer is komoly gondjai adódtak a Ferrarival (nem beleszámítva a magyarországi kormányösszekötő-meghibásodást) és ez a mai viszonyok mellett már tetemes hátrányt jelentett.

1981-ben közepes megbízhatóságú autóval is lehetett valaki világbajnok


Aki csak mostanában kezdte nézni a Formula-1-et, azoknak szinte hihetetlenül hangzik, milyen gyenge megbízhatósággal is lehetett világbajnoki címet nyerni 30-40 évvel ezelőtt. Egyik jó példa erre Nelson Piquet első összetettbeli sikere 1981-ben a Brabhammel. Tizenöt futamból elég volt hármat megnyernie és ötven pontot begyűjtenie a végső győzelemhez. A versenyek harmadán (!) nem szerzett pontot a fiatal brazil, így is világbajnok lett. A bajnokság szorosságához nem fért kétség, még az ötödik helyezett Alain Prost is csak hét egységgel végzett Piquet mögött.

1989-ben a verhetetlen McLaren-Honda is számos alkalommal cserben hagyta pilótáit. Alain Prost alatt ugyan csak Kanadában állt meg a gép, de kuplunghiba és gumiproblémák is hátráltatták az év során. Ayrton Senna viszont négyszer esett ki a McLaren gondjai miatt, ebből három motorhiba volt, ez pedig a bajnoki címébe került.

Néhány évtizede teljesen megszokott volt, hogy az autók néha elromlanak

1992 megint a megbízhatóságról is szólt, Mansell Williams-Renault-ja kétszer ment gallyra (de annyival gyorsabb volt abban az évben, hogy nem számított igazán), Ayrton Senna McLaren-Hondája azonban a korábbi két évad megbízhatósága után most nyomokban sem hasonlított a sikeres versenygépre, motor- és váltómeghibásodás okán ötször is feladni kényszerült a futamot, így még a legjobb háromból is kicsúszott végül.

Egy évre rá Prost két technikai malőrrel együtt győzött év végén, Hill alatt háromszor hibásodott meg a Williams, plusz egy gumidefekt miatt is nullázott. Még az ezredfordulón is be-becsúsztak technikai hibák jócskán, Michael Schumacher kétszer nullázott, egyszer pedig alaposan visszaesett a Ferrari gondjai miatt, riválisa Mika Hakkinen pedig három versenyt bukott el a McLaren-Mercedes miatt. Két évvel később Schumacher a történelem legmegbízhatóbb Ferrarijával minden versenyen a legjobb hat között végzett, hatalmas fölénnyel nyerve a világbajnoki címet. 2006-ban viszont a Ferrari év végi rendetlenkedése miatt bukta el a nyolcadikat. 

Ebben a pillanatban ment füstbe Schumachernek a nyolcadik

Sebastian Vettelnek 2010-ben belefért három technikai meghibásodás is (Bahreinben vissza-, Ausztráliában és Koreában pedig kiesett vezető helyről a Red Bull problémái okán), végül így is négy pont előnnyel felért a csúcsra. Két évvel később két nullázás a Red Bull hibája miatt, további két nehéz futam karambol miatt, de végül Brazíliában hatodik helyre mentette az elején súlyosabbnak tűnő helyzetet, ez a pontmennyiség pedig éppen elég is volt Fernando Alonsóval szemben pályafutása harmadik elsősége megszerzéséhez.

Az idei évad után Jean Todt, az FIA elnöke ki is emelte, hogy túlságosan megbízhatóak az élcsapatok autói. Korábban megszokott volt, hogy a gépek időnként elromlanak, a Mercedes 2017-ben szinte tökéletes munkát végzett (egyetlen szégyenfolt Bottas spanyolországi motorhibája volt), pedig az izgalmakat fokozná, ha az autók időnként beadnák a kulcsot.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: