DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Mateschitz

„Nem a szponzorok miatt választottuk Perezt”

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz hangsúlyozta: csak a teljesítményt vették figyelembe, amikor úgy döntöttek, hogy jövőre a mexikói pilóta lehet Max Verstappen csapattársa az F1-ben.

részletek

Sajtó: Vettel mégis visszatérhet a Red Bullhoz

Hetekig úgy tűnt, hogy hiába van jó viszonyban a négyszeres világbajnok egykori csapatával, mégsem talál nyitott kaput egy esetleges szerződéshez. Most viszont úgy fest, mégis talált, nem is kicsit.

részletek

Red Bull-alapító: Most jön tőlünk az igazi

Dietrich Mateschitz továbbra is remekül belelát egykori istállója dolgaiba és úgy érzi, végre újra eljött az idő az energiaitalosok számára, hogy egészen magas elvárásaikat sikerrel teljesítsék.

részletek

Helmut Marko 76 éves, de esze ágában sincs nyugdíjba menni

Alapember a Red Bullnál, mióta a cég motorsporttal foglalkozik, egyelőre pedig úgy néz ki, jó darabig az is marad. A tanácsadó nem érzi tehernek az állandó utazgatást, és addig folytatja, amíg bírja.

részletek

Mateschitz: Az első versenyképes motorunk

A Red Bull tulajdonosa rendkívül elégedett az új Honda-motor teljesítményével, most először érzi azt tizennégy év után, hogy igazán versenyképes erőforrással rendelkeznek. Nagy sikereket vár.

részletek

Red Bull: A Renault-motor átlag alatti

Az energiaitalos cég alapítója egyre inkább úgy véli, a francia erőforrással hosszú távon sem mennének sokra, így a Hondára váltás jó döntés volt. A Renault továbbra is megbízhatatlan és lassú.

részletek

A Red Bull kész elengedni, Vettel befogadni Ricciardót

Nagy mozgolódás várható a pilótapiacon, melynek talán legfontosabb szereplője Daniel Ricciardo lesz. Csapata közölte, nem fog örökké várni rá, Vettel kész lenne újra versenyezni mellette, Hamilton pedig tanácsot adott az ausztrálnak.

részletek

Retro – A Red Bull első támogatottja az F1-ben

Az energiaitalosok pilótaprogramját évekkel a csapat 2005-ös F1-es bemutatkozása előtt hívták életre, születésnapját éppen ma ünneplő első végzősük azonban nem vitte olyan sokra, mint arra a belé fektetett dollármilliók alapján várni lehetett volna.

részletek

Megtöbbszörözte támogatását a Red Bull

A száguldó cirkusz jelenlegi leghíresebb italgyártó cégének nagyon sok pénzébe kerül a Formula-1. Nyilvánosságra került, hogy az eddigiekhez képest négyszer annyit invesztálnak az istállóba.

részletek

Berger: Miért akar kiszállni a Red Bull?

Az osztrák expilóta nem érti, hogy honfitársa, a Red Bull első embere, Dietrich Mateschitz miért gondolkozik az F1-ből való kiszálláson, hiszen remek csapatai vannak.

részletek

Ricciardo: Ha a Red Bull nem fizet tízmillió eurót, lelépek

Érdekes telefonbeszélgetés zajlott le a Belga Nagydíj harmadik helyezettje, és a Red Bull tulajdonosa között az ausztrál F1-es jövőjével kapcsolatban - ám mint kiderült, ez is csak egy volt Ricciardo paddockot szórakoztató poénjai közül.

részletek

„Verstappen úgysem tudna menni sehová!”

A holland F1-es pilóta burkoltan ultimátumot adott csapatának, ám az energiaital-gyártó cég vezetője szerint hiába a panaszkodás, a 19 éves versenyző nem tudna máshová menni.

részletek