DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Verstappen úgysem tudna menni sehová!”

A holland F1-es pilóta burkoltan ultimátumot adott csapatának, ám az energiaital-gyártó cég vezetője szerint hiába a panaszkodás, a 19 éves versenyző nem tudna máshová menni.

Max Verstappen negyedik műszaki hibáját szenvedte el idén verseny közben, és két rajtbalesettel megspékelve már 50%-os kiesési rátánál jár 12 futamot követően. A holland még autójában elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet, melyet később több nyilatkozatában is megerősített. Édesapja, Jos Verstappen régóta mondogatta, hogy ha a Red Bull nem biztosít számára versenyképes autót, akkor váltani fognak - a motorszállító Renault érezvén a felelősséget a technikai hibákban, Alain Prost révén kért bocsánatot a csapattól a Belga Nagydíj után.



Dietrich Mateschitz, a Red Bull első embere is úgy látta, hogy mindenképp változtatni kell a jelenlegi helyzeten, bár úgy véli, Verstappennek nem sok választása van csapatán kívül. „Az 50%-is hibaarány egyszerűen elfogadhatatlan” - idézte az osztrák üzletembert a Speed Week, majd kitért a hollandra is. „Ugyan hová mehetne? Azt viszont tudjuk, hogy nem leszünk képesek megtartani őt, ha nem biztosítunk számára megfelelő autót.”

Verstappen jelenleg 67 ponttal a világbajnokság hatodik helyén áll, csapattársa, a Spában újfent dobogóra álló Daniel Ricciardo 132 egységéhez képest - az egész szezont teljesítő versenyzők közül pedig továbbra is az utolsó helyen vesztegel a megtett körök listáján: eddig 405 kör fűződik a nevéhez, 41-gyel kevesebb, mint a hasonlóan nehéz helyzetben lévő Fernando Alonsónak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: