DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Isola

Lemondott az „éles” tesztekről a Pirelli

Az F1-es gumigyártó tavaly ugyan próbálkozott azzal, hogy versenyhétvégén tesztelje a következő szezonra szánt abroncsokat, de túl sok volt a negatív visszajelzés - ezt nem erőltetik többet.

részletek

Mindegyik csapat épít egy átmeneti autót is

Az összes istálló átalakítja 2020-as versenygépét, hogy az év folyamán közreműködjön a Pirelli gumitesztjein a 18 colos kerekekkel – annak ellenére, hogy nincs kötelező érvénnyel előírva.

részletek

Pirelli: Idén komoly gond lehet a gumikkal

A csapatok úgy döntöttek, hogy 2020-ban is a tavaly használt abroncsokat akarják használni. A Pirelli azonban erősen tart egy negatív hatástól, amiért a gumik viselkedése nagyban megváltozhat.

részletek

Nem tetszenek a Pirelli új F1-es gumijai, lehet, hogy a csapatok jövőre is az ideit kérik

Ezen a héten hoznak végleges döntést, de jelenleg elképzelhető, hogy a csapatoknak nem kell a Pirelli 2020-as F1-es abroncsa, inkább az ideit választják. A gyártó szerint az is jó.

részletek

Magnussen: Mindenkit önös érdekek vezérelnek

A Pirelli az USA Nagydíj pénteki napján mutatta be új gumijait, azonban többeknek nem nyerte el tetszését az olaszok 2020-ra tervezett készlete. Felmerült, hogy maradnak az idei abroncsok jövőre is.

részletek

A pilótákat sokkolták a Pirelli esőgumijai

Németország után Monzában is szükség volt az esőgumikra, viszont a mezőnyből többen is igen kritikusan nyilatkoztak a felmelegíthetetlen, semmilyen tapadást nem nyújtó Pirelli-abroncsokról.

részletek

Pirelli: Vettel gondja nem a gumi, inkább az autója

Az idei Ferrari nem kezeli éppen jól a Pirelli-abroncsokat, a Német Nagydíjon pedig az átmeneti esőgumival különösen megszenvedett Sebastian Vettel. A gyártó szerint az autó volt rosszul beállítva.

részletek

Pirelli: Nem miattunk dominál a Mercedes

Egész évben sokan szidják a gumiszállítót, hogy szándékosan a Mercedesnek kedvező gumikkal állt elő. A Pirelli mossa kezeit és felhívja a figyelmet, tavaly Sebastian Vettel is emellett tette le voksát.

részletek

Pirelli: Nem csak a gumikkal van gond

Az F1 hivatalos beszállítója szerint tévúton jár a sorozat, ha kizárólag az abroncsokat hibáztatja az unalmas versenyekért, miközben számos egyéb faktor is közrejátszik a végeredményben.

részletek

Pirelli: Rossz ötlet lenne a tavalyi gumikhoz visszatérni

Számos csapat – kivéve a Mercedest – küzd az átalakított abroncsok kezelésével. Felmerültek olyan hangok, melyek szerint egyszerűen vissza kellene hozni a 2018-as specifikációt. A gyártó szerint ez elhamarkodott, rossz ötlet lenne.

részletek

Pirelli: Tőlünk senki nem kért még semmit

A gumigyártó szerint ők nem a Mercedesnek kedveznek, mindenkinek a maga dolga, hogy mit kezd a gumikkal, a csapatok részéről pedig semmilyen komoly kérés nem érkezett hozzájuk.

részletek

Változtatnia kell a Pirellinek

Az F1 gumigyártója nem érti az idei keverékeket célzó vádakat, de hallgat a panaszkodó csapatokra, és a jövőben igyekszik jobban működő abroncsokat szállítani. Új alapanyagokkal is kísérletezik.

részletek