DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Indy500

Alonsónak most már döntenie kell

A következő egy-két hétben döntenie kell Fernando Alonsónak, amennyiben az IndyCarban szeretné folytatni pályafutását. A Tripla Korona elérésében fontos döntés előtt áll a spanyol.

részletek

Button: Jobb, ha Alonso elmegy

Jenson Button úgy véli, Fernando Alonso még mindig kitűnő pilóta, de a versenyképtelen autó miatt nő a frusztráltság benne és a legjobban tenné, ha távozna a Formula-1-ből és egészen másba fogna.

részletek

Alonso nyár végén dönt a jövőről, egyelőre ő sem tudja, mihez kezd

Nagyon rég voltak olyan erősek a Fernando Alonso távozásával kapcsolatos pletykák, mint mostanság, erre pedig Alonso is reagált. Nem siet a döntéssel, amit a tervek szerint nyár végére időzít.

részletek

Alonso: Az autósport forradalmát vezetem

A kétszeres világbajnok spanyol boldog, hogy vezére lehet az autóversenyzők modern érájának. Ennek legfontosabb eleme, hogy más versenyágakban is kipróbálhatja magát egy F1-es pilóta.

részletek

Alonso visszavonulása spekuláció

Szinte kész tényként kezeli mindenki a Le Mans-i győzelem óta, hogy a kétszeres világbajnok már jövőre teljes idényt fut az IndyCarban. Menedzsere szerint azonban ez csak a sajtó kitalációja.

részletek

Alonso: Mostantól az Indy 500 az első

Alighogy megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, máris elismerte Fernando Alonso, hogy mostantól legfőbb célja a tripla korona elnyerése, így az Indy 500 mindenek felett áll számára.

részletek

A Triple Crown mellett egy másik mesterhármas is összejöhet Alonsónak

Fernando Alonsóval kapcsolatban leginkább a Triple Crown emlegetik, mint elérhető célt, főleg, miután hétvégén nyert Le Mans-ban, de van egy másik, hasonlóan exkluzív mesterhármas is, amit üldözhet.

részletek

Alonso rettegett, hogy megismétlődik Indy

Fernando Alonso saját kitűnő teljesítményének is köszönhetően társaival megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. Az utolsó órákban rettentően félt, hogy beüt egy technikai meghibásodás.

részletek

Andretti: Alonso a legjobb, akivel dolgoztam

Mostanában elég sok szó esik Michael Andrettiről, aki az IndyCarban versenyzőként és csapatfőnökként is nagyot alkotott. Csodálja Fernando Alonso tudását, szerinte minden területen kiemelkedő.

részletek

Alonsót a Real és az Indy 500 jobban érdekelte

Fernando Alonso a monacói versenypályán nem igazán szórakozott jól az elmúlt hétvégén, ám a paddockban a tévéműsor érdekesebb volt számára. A Real Madrid és az Indy 500 sokkal inkább lekötötte.

részletek

Will Power először, Roger Penske 17. alkalommal nyert Indy 500-at

A 102. indianapolisi 500 mérföldes versenyen sokáig úgy nézhetett ki, hogy valamelyik nagy név, mondjuk a Team Penske versenyzői, vagy éppen a pole-ból induló Ed Carpenter nyerhet. Végül bejött a papírforma.

részletek

Alonso: Az Indy 500 izgibb, mint Monaco

A McLaren spanyol pilótája szerint a hercegségbeli futamból szinte minden olyan izgalom hiányzik, ami az amerikai versenyt igazi legendává tette.

részletek