DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Hazai

Jánosa: A tánc még csak most kezdődik

Jánosa Ákost és Rubóczky Attilát az előző futamon elért eredményük lelkileg nagyon megdobta. Ezért bíznak benne, hogy a Mecsek Ralin is hasonló helyezéssel távozhatnak. De tudják, hogy a tánc még csak most kezdődik.

részletek

Hibján: Elég nyitott a bajnokság

Nem sokat tud Hibján Joci és Szurovcsák Pisti a sok meló mellett a verseny előtt azzal foglalkozni, mi hogyan fog alakulni. De azt tudják, hogy a Mecsek Ralin is odateszik magukat, mert még bármi változhat a bajnokságban.

részletek

Cseh győzelem született Gyulán

Az autósok között a cseh Zdenek Porizek – Pavel Vaculik páros nyerte a HOFEKA Kupát, a hazai tereprali bajnokság negyedik és a Közép-európai Zóna Bajnokság kilencedik futamát Gyulán. A kamionosok között Fazekas Károly – Horn Albert – Csákány Péter trió, a side-by-side-osoknál Jobbágy Ákos – Krajnyák Péter kettős, a motorosok között pedig Horváth “Laller” Lajos bizonyult a leggyorsabbnak.

részletek

Tim Gábor az Ózd-Salgó Ralin is hamar búcsúzott

A többszörös gyorsasági bajnok Tim Gábor idei szezonját erős kezdés, majd sikertelen versenyek jellemzik. Mióta a második Rallye2 versenyét megnyerte Miskolcon, semmi nem jön össze a vanyarci pilótának.

részletek

ORB: Mínuszolva már holtverseny van az élen

Többszereplős csata zajlik az idei hazai ralibajnoki címért, két futammal a vége előtt még bármi elképzelhető - főleg mivel két verseny eredményét minden páros el is dobhatja.

részletek

Magyar János: A hibátlan hétvége

Magyar János mindent megnyert Brno-ban a hétvégén. Ráadásul megjavította saját legjobb köridejét is. 5 tizeddel javította a brnoi rekordját.

részletek

Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brnóban

A Hankook Racer Cup negyedik versenyhétvégéje nem a csatározásoktól volt hangos, mind inkább a kiegyensúlyozott, taktikás versenyzéstől. A csehországi aszfaltcsíkon ugyanis a tapasztalt pilótának számító Kismarty-Lechner Gábor kétszer is nyerni tudott, így a 2018-as bajnokságban előnyét komolyan bebiztosította. Csupán egy pont hiányzik ugyanis a magyar bajnoki címéhez az idényzáró hungaroringi futamon.

részletek

Kurtos: Már majdnem megérkeztünk

Ha nem is hangyányi, de kevés kellett Kurtos Robinak és Szegedi Máténak, hogy a tervek szerint benne legyenek az első háromban. Végül a 3-as csoport 4. helyén végeztek, ami szintén szép eredmény.

részletek

Jánosa: Mindent vivő eredmény

A dobogó legfelső fokára állhatott fel Jánosa Ákos és Rubóczky Attila az Ózd-Salgó Ralin. A srácok a bajnokság aktuális állásával - ugyanis vezetik a Peugeot Kupát, a 2WD-t és a 6-os csoportot is - megelégednének a szezon végén.

részletek

Újra dobogón Hibjánék

Szedte a lábát a Citroen C2R2 Max az Ózd-Salgó Ralin. A hibamentes autózásnak köszönhetően Hibján Joci és Szurovcsák Pisti 3. helyen végzett 2WD-ben és a 6-os kategóriában egyaránt.

részletek

Kazár Miklós: Végleg visszatértem a helyes útra

Fantasztikusan folytatta szereplését a hazai rali bajnokság elmúlt hétvégén rendezett versenyén Kazár Miklós: a Pro Racers pilótája navigátorával, Tóth Zsolttal az abszolút második helyén végzett – több szakaszon is a legjobb időt autózva –, és azonnal azonos hullámhosszon volt a vadonatúj Skoda Fabia R5-össel. Kazárék arra a legbüszkébbek, hogy képesek felvenni a versenyt a feltörekvő ifjúsággal, és két versennyel a vége előtt harcban vannak az összetett elsőségért, ami Kazár számára pályafutása ötödik, míg Tóth Zsoltnak az első abszolút bajnoki címet jelentené.

részletek

Kazár Miklós: Vadonatúj Skodával támadunk!

Alig várta már a majd kéthónapos nyári szünet végét Kazár Miklós: a Pro Racers pilótája navigátorával, Tóth Zsolttal a lehető legjobb hangulatban vág majd neki a hétvégi Ózd Ralinak. Egyrészt továbbra is élen áll a quadosok országos bajnokságában, másrészt egy nulla kilométeres, a lehető legújabb fejlesztésekkel ellátott Skoda Fabia R5-össel állhatnak rajthoz. Kazárék a lehető legjobb szereplés érdekében már tesztelték is az autót, és bíznak abban, hogy sikerül átmenteniük a Veszprémben látott formájukat.

részletek