DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Hazai

Nemzetközivé bővül a Gender Racing Team!

A Gender Racing Team nemrég egy sajtótájékoztatón mutatta be 2019-es versenyzői felállását a legnagyobb hazai autósport rendezvényen melyre több mint hatvan-ezren látogattak el az AMTS hétvégéje alatt! Ott három versenyzőnk mutatkozott be, de már akkor folytak a tárgyalások, hogy egy már korábban felfedezett fiatal gokartos tehetség is csatlakozik az idei versenyszezonra.

részletek

Győzelemmel kezdte a magyar bajnokságot a Korda Racing

Szenzációs futamgyőzelemmel kezdte a Magyar Rallye Bajnokság 2019-es szezonját a Korda Racing, Vincze Ferenc és Bacigál Igor az R5-ös Skoda Fabiával az abszolút első hely mellett a két extra pontokat adó két power stage-ről is elvitte a maximális pontszámot.

részletek

Botka Dávid: Három tesztnap után jöhet a szezonnyitó

A korábbi híreknek megfelelően az idei évben Botka Dávid a magyar bajnokságot írta be elsődlegesen a versenynaptárába. Persze emellett nem hagyja ki kedvenc Eb-s futamait sem és tervben van még több Mitropa Kupás verseny és a román bajnokság több rendezvényére is kapott meghívást. Dávid 3 éve indult utoljára Egerben és most a csapata két autóval is szerepel a szezonnyitón.

részletek

Első megmérettetésére készül a Citroen Rally Team Hungary

Két teszten is túl van Velenczei Ádám és Zsiros Gábor a vadonatúj Citroën C3 R5 versenyautójukkal. A páros az AMTS rendezvényen mutatkozott be a nagyközönségnek, de az igazi verseny csak most kezdődik. A szezonnyitó Eger Ralin pénteken rajtol a Rallye1 bajnokság mezőnye és vasárnap koradélután derül ki, hogy ki állhat fel a dobogóra.

részletek

Áprilisban újra Drifted.hu Sebesség Fesztivál!

Nem csak nemzetközi, hanem hazai szinten is megkezdődik az autósport-szezon. Itt a tavasz, ennek pedig mi sem lehetne nyilvánvalóbb jele, mint a dübörgő motorok és az induló szabadtéri autós rendezvények.

részletek

Harmadik győzelem a Szilveszter Ralin

Tim Gábor navigátorával, Timár Tamással a 20. Szilveszter Rallye-n ismét megnyerte kategóriáját. Ez sorozatban a harmadik kategória győzelmük volt, de a páros ezt az elsőséget sokkal többre értékeli, mint az előzőeket, hisz több R5-ös és négykerekes autót megelőzve az abszolút 14. helyen zártak a Peugeot 208 R2-vel.

részletek

Ollé Sasa: Megtört a jég!

Sikerre éhesen állt az Ollé Sasa, Czakó Janek alkotta duó a 2018-as szezon zárásának szánt Mikulás Rali előtt. A Skoda Fabia R5-tel nehezen ismerkedő tapasztalt pilóta az ózdi esés után úgy érzi, most tört meg a jég, végre nyerni tudtak!

részletek

Kategória második hellyel debütált Hangodi Bendegúz a raliban

Második helyen végzett a kategóriájában élete első raliján Hangodi Bendegúz. A HQ Racing fiatal pilótájának Kulcsár Dániel navigált az Opel Adamban a Mikulás Ralin.

részletek

Gender Racing Team: Minden jó, ha jó a vége!

A kecskeméti gokart stadionban lévő Gokart Hotelben tartotta a 2018-as évzáró rendezvényét a Gender Racing Team. A címben szereplő régi mondás bizony nagyon igaz a csapat 2018-as versenyszezonjára, hiszen a nem túl szerencsés nehéz évkezdet után végül nagyszerű eredményekkel több bajnoki dobogós helyezéssel és bajnoki címmel zárult 2018 a GRT versenyzői számára.

részletek

Borsodi bajnokok - Négy győztes egy megyéből

Különösen sikeres volt a 2018-as év ralis szempontból Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára:

részletek

Második helyen zártak Turánék a Mecsekben

Turán Frici és Bagaméri Laci közel 180 versenykilométer megtétele után, több szakaszgyőzelemmel a hátuk mögött tartani tudták előnyüket a bajnokságban.

részletek

Szeretné már meghódítani a Mecseket Kazár Miklós

Alig várta már, hogy folytassa szereplését a hazai rali bajnokság idei szezonjában Kazár Miklós. A Pro Racers pilótája navigátorával, Tóth Zsolttal együtt már kedden megérkezett a Mecsek Rali helyszínére, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az utolsó előtti nagy megmérettetésre. Kazárban nagy a bizonyítási vágy, ugyanis ő még sosem tudta ezt a versenyt megnyerni pályafutása során, míg navigátorának ez egyszer már sikerült akkori kategóriájában. A Skoda Fabia R5-ös tökéletesen felkészítve, a versenyzők sikerre éhesek, a csapat kiváló, azaz minden készen áll arra, hogy a korábbi négyszeres abszolút bajnok végre bevegye a Mecseket.

részletek