DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gumiabroncs

Sokan megfeledkeznek a nyári abroncsok előnyeiről

Magyarországon nincsen érvényben olyan jogszabály, ami előírásokat fogalmazna meg a téli-nyári, illetve a nyári-téli gumicserék idejére vonatkozóan. Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője szerint ezért még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az autótulajdonosi tudatosságra. Legkésőbb április végéig kéne időt szakítani a nyári abroncsok cseréjére, azonban sokan még ekkor sem gondolják át ennek fontosságát. A tévhitek miatt a melegebb időszakban fennhagyott téli abroncsok a közlekedés biztonságát veszélyeztetik, míg a gyorsabb kopásból fakadóan pluszköltségekkel is számolnunk kell.

részletek

A megfelelő abroncstárolás baleseteket előzhet meg

A hirtelen jött tavasszal elkezdődött az abroncscserék időszaka is. A következő hetekben több millió autós cseréli vissza téli gumit a nyáriakra. A Bridgestone szakértői szerint ilyenkor még akkor is érdemes átvizsgáltatni a nyári gumikat, ha gumiszervizben tároltuk és ott is cseréltetjük őket, mivel az abroncsokat akár tárolás közben is érheti károsodás. Ez azért is fontos, mert a Bridgestone statisztikái szerint a magyar autósok egy autógumi szettel akár 50-60.000 kilométert is megtesznek, szemben a nyugat-európai autósokkal, akik fele annyi autózás után már új abroncsokat szereltetnek gépjárművükre.

részletek

A magyarok elégedettek a gumisaikkal

A magyarok 71%-a ugyan elégedett a jelenlegi gumisával, de jobb kiszolgálás ellenében mégis hajlandó lenne váltani. A legtöbben az ügyfélvárókat és az ügyfelek által is használható mosdót hiányolják, de sokan kérik a WiFi jelszót is, a legtöbb esetben hiába, mert a nyilvános hálózatok a szervizek 80%-ból hiányoznak – derült ki az Apollo Vredestein Kft. 2462 fővel készített friss felméréséből, ami a magyarok gumiszervizekkel kapcsolatos véleményét térképezte fel. A válaszokból az is kiderült, hogy a hazai autósok még ismerkednek az abroncsnyomást mérő TPMS-rendszer működésével, jó hír azonban, hogy a többségük tudja, a modern autókat csak a jobban felszerelt gumis szervizek tudják megfelelően kiszolgálni.

részletek

Az első téli gumi, ami egy nyári teljesítményét nyújtja

A Pirelli újítások széles választékát fedi fel a Genfi Nemzetközi Autószalonon: az új P Zero Wintert, a Track Adrenaline applikációt, az új „Elect” oldalfali jelölést és az eredeti tartozékként forgalmazott Color Editiont. Mindezek az egyre növekvő P Zero termékcsalád legújabb tagjai.

részletek

Innovatív szöges abroncsot mutatott be a Continental

A Continental IceContact 3 néven új szöges gumiabroncsot mutatott be, amelyet elsősorban a Skandináv és az Észak-európai országok piacira fejlesztettek. Az abroncs a legújabb TwinStud elnevezésű szöges technológiával készül, amely jelentős előrelépést jelent a téli gumiabroncsok terén.

részletek

Ezt az abroncsot még egy Transformer is megirigyelné

Kutatás-fejlesztési tevékenysége során a Hankook mindig igyekszik a kanyaron túlra tekinteni és pár lépéssel az iparági trendek előtt járni. A 2013-ban indított „The Next Driving Lab” szakmai műhely célja épp azért az, hogy a progresszív mérnöki és design elképzeléseknek semmi se szabhasson határt. A jövő közlekedéséhez a jelenleg még tudományos-fantasztikusnak tűnő megoldásokon keresztül vezet az út: 2019 elején a Hankook alakváltó abroncsa kezdte ki az autógumikról a fejünkben élő hétköznapi sztereotípiákat.

részletek

Bemutatták a NASCAR Whelen Euro Series hivatalos gumiabroncs-beszállítója

A Birmingham-ben január 10-13. között megrendezett Nemzetközi Autosport Show-n leplezte le a General Tire azt a promóciós autót, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gumiabroncsgyártó és a NASCAR Whelen Euro Series közötti együttműködésre.

részletek

Continental: A pitypangból készült gumi sorozatgyártása a cél

Tavaly decemberben a Continental technológiai vállalat a németországi Anklamban ünnepélyes keretek között átadta Taraxagum laboratóriumát. A 30 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény alapkövét 2017 novemberében tették le, vagyis egy éven belül sikerült felépíteni a speciális laboratóriumot. Az új komplexumban a gumipitypang termesztési és kinyerési folyamatát kutatják annak érdekében, hogy a trópusokon termő kaucsukfa nedvét ezzel helyettesítsék a gumiabroncsok gyártása során.

részletek

Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac

Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a gyártói képviseletek a gumiabroncs nagy- és kiskereskedőknek, ami 9,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A gumiabroncs értékesítés bővülése jól jelzi a magyar gazdaság bővülését is és regionális összehasonlításban is kiemelkedőnek tekinthető.

részletek

Automatizált járművet vet be a Continental

A Continental technológiai vállalat a Texas államban, Uvalde városában található tesztpályán indította útjára az első vezető nélküli abroncstesztelő autóját. A fejlesztés célja, hogy a tesztfolyamatok a lehető legnagyobb összhangban legyenek a valós használat során jelentkező kihívásokkal. A tesztjárművet a Continental Cruising Chaffeur rendszere vezérli, amelyet kifejezetten autópályán történő használatra fejlesztettek ki.

részletek

Hamilton: A Pirelli meglopta a nézőket

Lewis Hamilton ráhúzta a vizes lepedőt a Pirellire, akik szerinte meglopták a nézőket, mivel az abroncsok kímélése miatt nem sok kerék a kerék elleni csatát láthattunk 2018-ban.

részletek

A magyar autósok meglepően keveset tudnak az abroncsaikról

A magyarok 40%-a tévesen úgy gondolja, hogy itthon kötelező a téli gumi használata, 70%-uk pedig nincs tisztában a gumiabroncsokra vonatkozó szabályokkal, rendeletekkel, például a téli és nyári gumik mintázatmélységét illetően. – derült ki az Apollo Vredestein Kft. 2552 fővel készített friss felméréséből. A válaszadók többsége a kötelező biztosításra vonatkozó szabályokat sem ismerte maradéktalanul. Ugyanakkor a válaszadók 86% saját bevallása szerint idén télen téli gumit fog használni, ezzel jelentősen növelve a magyar közutak biztonságát.

részletek