DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gokart

Adria ROK Final: Menya dobogón

Idei egyik legnehezebb versenyén vett rész Krózser Menyhért a ROK Finalen az olaszországi Adriában, ahol a Bridgestone Kupa harmadik helyét szerezte meg.

részletek

Kovács Zsombor: Eredményes teszt

A Livewire Team ifjú gokartosa, Kovács Zsombor eredményes svédországi teszten van túl, ami a világbajnokságra való felkészülést illeti.

részletek

Kovács Zsombor – Jöhet a világbajnokság

Szeptember 21 – 23. között kerül megrendezésre a CIK-FIA Világbajnokság, melyet 2018-ban Svédországban, azon belül is Kristianstadban fognak lebonyolítani a szervezők. A nevezők között van a magyar tehetség, Kovács Zsombor is, aki csapatával, a KSM Schumacher Motorsporttal próbálja megkaparintani a vágyott bajnoki címet.

részletek

Csömörre látogat az Amatőr Gokart Bajnokság

Az F1 Amatőr Kart bajnokság 2018-as szezonja eddig nagy párharcokat hozott, hiszen már a 13 futamból 10-et maguk mögött tudhatnak a pilóták.

részletek

Morva Kupa: Menya győzött Bruckban

Meggyőző versenyzéssel Krózser Menyhért nyerte a Morva Kupa brucki fordulóját a Mini 60-as kategóriában.

részletek

MHH Kart Team: Nem a versenyzőn múlott

Nagy reményekkel vágott neki az MHH Kart Team a Bruckban, gyerekek számára megrendezett Rotax Max Grand Festivalnak, amelyen tavaly Krózser Menyhért a negyedik helyet szerezte meg.

részletek

Kovács Zsombor Ralf Schumacher csapatában folytatja

A napokban igen sejtelmes képek és információmorzsák láttak napvilágot Kovács Zsombor háza táján, amik arra engedtek következtetni, hogy valami hatalmas változásra kell számítanunk. Nos, nem is kellett sokat várunk a hírrel, ugyanis a mai napon hivatalosan is bejelentette a magyar versenyző, hogy csapatot vált. Kovács Zsombor mostantól a KSM Schumacher Racing Team büszke tagja.

részletek

Massa terve: 2024-ben legyen olimpiai sport a gokart!

Bár a fénykorában bajnoki címért harcoló Felipe Massa már visszavonult a Formula-1-ből, elképzelhető, hogy a sport világára még csak ezt követően gyakorolja majd a legnagyobb hatást.

részletek

MHH Kart Team: Gyógyulást Levi!

Az MHH Kart Team mindkét versenyzője ütközésbe keveredett az olasz gokartbajnoki futamon Adrián. Míg Krózser Menyhért sérülés nélkül, gokartja váztörésével megúszta, addig Losonczy Levente lába eltört. A szakszerű orvosi ellátás után vasárnap hazaérkezett Győrbe, ahol megműtötték, kedden pedig mankóval ugyan, de lábra állhatott.

részletek

Hamiltonnak erőt ad, ha kifújolják

Lewis Hamilton korábbi pályafutása során sosem bánta, ha hátulról kellett felzárkóznia, mert így jobban bizonyíthatta tehetségét. Az pedig, ha kifütyülik és fújolnak rá, még gyorsabbá teszi.

részletek

Tassi Attila és Josh Files az Avalon Parkban viaskodtak

Elérkezett az idei TCR Europe 2018-as szezonjának egyik legizgalmasabb futama – a magyarok számára legalábbis mindenképpen, hiszen a Hungaroringen állnak rajthoz a Túraautó-Európa-bajnokság versenyzői. A nagy viadal előtt azonban még egy szórakoztató napot töltött el együtt a HELL ENERGY Racing Team with KCMG két versenyzője, Tassi Attila és Josh Files.

részletek

MHH Kart Team: WSK premier

A gokartversenyzés egyik legkomolyabb bajnokságában, az olasz WSK-ban mutatkozott be Krózser Menyhért Lonatóban. Az MHH Kart Team versenyzőjének nem volt ismeretlen a pálya, hiszen korábban két ROK-futamon is szerepelt rajta — legutóbb egy héttel a WSK premierje előtt —, azonban a 82 fős Mini WSK mezőnyben így is akadt tanulnivalója.

részletek