DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Gasly

Piastri, Alonso és Gasly is debütált új csapatával

Megkezdődött a szezonzárót követő teszt Abu Dhabiban, ahol először ülhettek új alakulatok autóiba az istállót váltó, valamint a 2023-ban bemutatkozó versenyzők – hoztunk néhány fotót és videót.

részletek

Ki és mit tesztel kedden Abu Dhabiban?

Az átigazolók és az újoncok először próbálhatják ki új csapatuk autóit, míg néhány fiatal is lehetőséget kap a szezon utáni teszten, a fő hangsúly azonban a Pirelli 2023-as abroncsain lesz.

részletek

Gasly érzelmes búcsúra számít Abu Dhabiban

Az eltiltás rémétől fenyegetett francia a lehető legjobb eredménnyel szeretne búcsúzni az AlphaTauritól utolsó versenyén, amelyen különleges érzelmekre számít az ötéves együttműködést követően.

részletek

Kínosnak érzi Gasly, hogy az eltiltás határán áll: változtatást sürget

A tíz büntetőpontot begyűjtő francia nem érzi úgy, hogy veszélyesen vezetne, ezért változtatásokat sürget az FIA-nál az F1-es szabályokat illetően – ebben pedig több társa is egyetértett.

részletek

Öt emlékezetes pillanat Brazíliából a közelmúltból

A Brazil Nagydíj fél évszázados története során számos jelentős pillanatnak volt helyszíne. Ebben a cikkben a közelmúlt, az elmúlt tíz év emlékezetes történéseit gyűjtöttük össze.

részletek

Gasly: Nem szóltak, hogy vissza kell adnom a pozíciót

A francia pilóta elmondása szerint az ötmásodperces büntetést megelőzően a versenyirányítás nem jelezte csapata felé, hogy vissza kell adnia a pozíciót Lance Stroll számára.

részletek

Így búcsúzik az F1 közössége Mateschitztől

Fájdalmas hír rázta meg az F1 világát szombaton: hosszan tartó betegség után 78 éves korában elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull-cégóriás társalapítója és társtulajdonosa.

részletek

Gasly: Ez elfogadhatatlan ezen a szinten

A francia versenyzőt újra utolérte a balszerencse, hiszen a legutóbbi Japán GP-t követően ismét fékhiba hátráltatta őt a kvalifikáción. Gasly meglehetősen csalódott a visszatérő jelenség miatt.

részletek

Gasly: Austin mindenkinek nagy kihívás lesz

A pilótáknak normál esetben sincsen könnyű dolguk az USA Nagydíj helyszínén, az idei autókkal azonban még nehezebb lesz Pierre Gasly szerint. A francia pilóta úgy látja, bonyolult hétvége vár rájuk.

részletek

Webber szerint Gasly kivirágzik az Alpine-nál

A korábbi Red Bull-pilóta szerint a francia jó eséllyel újabb szintre emelheti karrierjét következő állomásán. Az ausztrál elmondta véleményét Daniel Ricciardóról és Logan Sargeant F1-es esélyeiről is.

részletek

Ricciardo valós opció volt az Alpine-nál

Az enstone-i csapat fontolóra vette, hogy az ausztrál pilótát ülteti Fernando Alonso helyére, azonban végül Pierre Gaslyra esett a választás. A franciának viszont tanulnia kell Ricciardo példájából.

részletek

Megvédték társai a piros zászló hatálya alatt gyorshajtó Gaslyt

Nincs konkrét szabály arra, milyen tempóval kell közlekedni a futam megszakítása után, ráadásul a gumik lehűlése miatt akár veszélyesebb is lehet, ha lassan mennek – mutattak rá George Russellék.

részletek