DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Formula-1

Visszavonul-e a szezon végén Alonso?

A kétszeres világbajnok az új, 2017-es autóktól tette függővé, hogy a jövőben is marad-e az F1-ben: honfitársa nehezen tudja elképzelni, hogy a McLaren-Honda pilótája távozna a sportból.

részletek

Ki mekkora eséllyel vág neki 2017-nek?

Bár még bő két hónap van az F1-es szezon rajtjáig, a mezőny a fennmaradásért küzdő Manort leszámítva már összeállt, így a fogadóirodák is megtették tétjeiket az előttünk álló évad esélyeit illetően.

részletek

Hamiltont a gazdagok elleni versenyzés hajtotta

A háromszoros világbajnok arról beszélt, miért nehéz mostanság berobbanni az autósport elitjébe, s különösen az F1-be: a britet elmondása szerint mindig motiválta, hogy szegény családból jött.

részletek

Brawn elmondta, mire lenne szüksége az F1-nek

A korábbi mérnök és csapattulajdonos úgy érzi, a száguldó cirkusz mindig csak utólag reagál a változtatásokra. A szakember ugyanakkor nem hiszi, hogy jobban vezetné a sportágat, mint Ecclestone.

részletek

Ecclestone örül Rosbergék visszavonulásának

Az F1 mindenható ura szerint a világbajnok kiszállása jót tesz a sportágnak, de más oka is van, amikor azt mondja, örömteli esemény, ha egy versenyző önszántából dönt a távozás mellett.

részletek

„Az F1 és a MotoGP tanulhatna egymástól”

Az ötszörös világbajnok Jorge Lorenzo szerint jelenleg a MotoGP nyújtja a legjobb szórakozást a motorsportok közül, a száguldó cirkuszban azonban sokkal profibb a környezet, ami a pilóták dolgát is megkönnyíti.

részletek

Amikor még karácsonykor is versenyeztek az F1-esek

Azt sokan tudják, hogy voltak olyan évek, amikor már újévkor elkezdődött az F1-es idény, azt viszont már kevesebben, hogy néhány alkalommal csak karácsony után ért véget a száguldás.

részletek

„Csökkentenünk kell a költségeket az F1-ben!”

„Nevetséges, hogy nem lehet kordában tartani a költségeket és a fejlesztést” – állítja a Toro Rosso főnöke, aki szerint a Liberty Media által vázolt elképzelés tökéletes megoldás lenne a problémákra.

részletek

Buttont doktori címmel tüntették ki

A szezon végén tulajdonképpen visszavonuló brit F1-es versenyzőnek az University of Bath adományozott tiszteletbeli doktori címet.

részletek

Még mindig nem biztos az F1 felvásárlása?

Bár elmondása szerint meglepődne, ha a Liberty Media nem fejezné be a folyamatot, Bernie Ecclestone nem tudja garantálni, hogy valóban az ő kezükbe kerülnek az F1-es részvények.

részletek

Montoyát saját magára emlékezteti Verstappen

A kolumbiai ex-F1-es szerint annak idején hasonlóan sok kritikát kapott agresszív manőverei miatt, mint mostanában a holland – pedig szerinte pontosan ezekre van szüksége a sportnak.

részletek

„Nico a legjobbként vonul vissza”

Csapatfőnöke szerint a világbajnoki cím és a pontok magukért beszélnek: jelenleg Rosberg az F1 legjobb versenyzője. Azt, hogy ennek ellenére szögre akasztja a bukósisakját, csak csodálni lehet.

részletek