DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

EddieJordan

Jordan: Lewis túl rendes lett, a jófiúk nem győznek

A hétszeres világbajnok hagyta, hogy az agresszív és arrogáns Verstappen kizökkentse – Eddie Jordan minden idők legjobbjának tartja Hamiltont, mégis úgy véli, újra keményebbé kellene válnia.

részletek

Jordan Schumacher elé sorolja Hamiltont

A volt F1-es csapatfőnök nehezen ugyan, de a brit mellett tette le a voksát a GOAT-vitában: elmondása szerint mindenekelőtt azért, mert az ő sikereit nem árnyékolják be botrányok és csalás gyanúja.

részletek

Podcast: Mi történt egy évvel ezelőtt?

Két fontos évforduló is van ma: egy éve jelentették be a 2020-as szezon elhalasztását, és ugyanezen a napon indult útjára a Formula Podcast – születésnapi adásunkban mindkét eseményről megemlékezünk.

részletek

Jordan: Schumacher hazudott, mint a vízfolyás

Kétszer is átverte az újonc Michael Schumacher a Jordan csapatfőnökét. A német eltitkolta, hogy sosem versenyzett Spában, jogi csapata pedig a beígért szerződéskötést játszotta ki.

részletek

Jordan: A Mercedes csábította el Vettelt

Hat évet követően távozott a Ferraritól Sebastian Vettel, Eddig Jordan szerint pedig mindkét félnek megvan az oka, hogy miért éppen az Aston Martinhoz igazolt a négyszeres világbajnok.

részletek

„Téved a Mercedes, ha pótolhatónak gondolja Lewist”

A korábbi F1-es csapatvezető szerint tagadhatatlan, hogy Hamilton a legjobb autóban ül, de alábecsülné őt a Mercedes, ha azt hinnék, bárki mással is ugyanilyen sikeresek lennének.

részletek

Eddie Jordan Toto Wolffnak is tanácsot adott: „Szállj ki most!”

Ha az egykori csapatfőnök lenne a Mercedes-vezér tanácsadója, azt javasolná neki, hogy már év végén távozzon: sok a kérdőjel a csapat körül, ezért még most, a jó pillanatban kell kiszállni.

részletek

Eddie Jordan: Vettel nagy szerzemény bárkinek, de nem igazolnám le

A németben már kihunyt a tűz, hiányzik belőle a dörzsöltség, amire 30 felett Hamilton vagy épp Damon Hill szert tett: ha Jordan vezetné a Racing Pointot, inkább Perezre voksolna.

részletek

Miért költözött oda Alesi Eddie Jordanhez?

Legutóbbi podcastünk sztárvendége nem más volt, mint az ex-F1-es csapatfőnök, aki roppant érdekes anekdotákat mesélt arról, milyen viszonyt is ápolt annak idején a versenyzőivel.

részletek

Eddie Jordan: Zsolt túl rendes volt az F1-hez

Lassan már 17 éve annak, hogy Baumgartner Zsolt személyében debütált a Formula-1 első és máig egyetlen magyar pilótája. Róla is beszélt egykori csapatfőnöke, Eddie Jordan a #FormulaHUPodcast legújabb adásában.

részletek

Jordan őszintén Schumacherről, Baumgartnerről és sok másról

Mit gondol valójában első F1-es csapatfőnöke Baumgartner Zsoltról? A #FormulaHUPodcast exkluzív interjújában Eddie Jordan soha nem hallott részletességgel beszél a magyar pilótáról, de más ínycsiklandó érdekességekről is fellebbenti a fátylat!

részletek

Első F1-es főnöke kendőzetlenül beszélt Baumgartnerről

Addig-addig dicsérte a #FormulaHUPodcast két korábbi vendége, Jarno Trulli és Jean Alesi az ír csapatfőnök-legendát, Eddie Jordant, hogy stábunknak nem volt más választása: kénytelenek voltunk becserkészni a manapság tévés szakértőként tevékenykedő korábbi szakvezetőt. Az interjú elkészült, nem mindennapi lett, keddtől pedig hallható lesz a következő adásunkban!

részletek