DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

EddieJordan

Adok-kapok Jordan és Wolff között

Eddie Jordan gyakran fogalmazza meg jóslatait a Formula-1-ben, a legutóbbi, Mercedest érintő megnyilvánulását Toto Wolff igen rossz néven vette, Jordannak azonban esze ágában sincs leállni.

részletek

Kamuhírgyáros vagy próféta Eddie Jordan?

Megjövendölte Schumacher és Hamilton Mercedeshez igazolását, a Volkswagen F1-be érkezését, most pedig a Mercedes kiszállásával riogat. Mennyire szoktak bejönni az egykori csapatfőnök jóslatai?

részletek

„Megfejelésért rögtön piros lap jár”

A fociban ez a megfelelője Vettel kihágásának, amit 40 másodperces büntetéssel úszott meg. Eddie Jordan hisz benne, hogy a haragosok hamar kibékülnek, míg Niki Lauda arról beszélt, a német sosem képes felelősséget vállalni.

részletek

„Még szép, hogy a Mercedes tárgyal Vettellel”

Így tudja a korábbi F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan. Niki Lauda viszont bolondnak tartaná a németet, ha épp most akarná elhagyni a Ferrarit, mikor számos futamot nyer.

részletek

A McLaren reagált a Mercedes-pletykára

Végéhez közeleg a Hondával való terméketlen partnerség, és már meg is egyeztek a 2018-as Mercedes-motorokról? A McLaren és a velük szóba hozott partner is válaszolt a feltételezésre.

részletek

Álomcsapat közvetíti a briteknek az F1-et

Visszatérő legendás kommentátor, aktív F1-es pilóta, volt csapatfőnök, egy négyszeres világbajnok, és Alex Zanardi – a Channel 4 közvetítései már csak a stáb miatt is igazi élményt jelenthetnek majd.

részletek

Retro – Jordan beismerő vallomást tesz

Nagy felháborodást váltott ki 2001 közepén, amikor a Német Nagydíj előestéjén Eddie Jordan kirakta alakulatából Heinz-Harald Frentzent. A csapatfőnök csak évekkel később tárta fel ennek okait.

részletek

Top Gear: Az F1-ből érkezik a 3. műsorvezető

Kialakult a megújuló Top Gear műsorvezetői felállása: a brit rádiós, a német versenyzőnő és az amerikai színész után egy közismert F1-es személyiség érkezik az átalakuló show-ba.

részletek

F1-Archív: Schumacherek nagy balesetei

Michael és Ralf is bukott Monzában, visszatérnek a turbók és slickek, Eddie Jordan egész augusztusban szünetet akar, Fisichella csatlakozott a Ferrarihoz. Ezek voltak szeptember 3. hírei az elmúlt két évtizedben.

részletek

F1-Archív: Irvine jobb, mint Schumacher

Maldonado bemutatón törte össze autóját, Montoya szerint Button bolond lenne a Williamshez menni, Schumacher csapatot vált, a McLaren tagadja, hogy Hakkinent támogatják. Ezek voltak hírek augusztus 12-én 1997 óta.

részletek

„Jordan sok minden, de nem bolond”

Védelmezőre lelt Eddie Jordan, akit Ron Dennis Silverstone-ban úgy jellemzett, mint az F1 nagy falujának ügyeletes bolondját – persze előtte Jordan is megmondta a magáét a McLaren-vezérről...

részletek

Eddie Jordan, a falu bolondja

A néhai Jordan istálló alapítója néhány napja úgy nyilatkozott, hogy az „arrogáns” Ron Dennisnek talán el kellene hagynia a McLaren vezetői székét. Ezután Dennis sem takargatta saját véleményét...

részletek