DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Baleset

Rossi: Nem szándékosan tette Zarco, de…

A MotoGP Osztrák Nagydíján történt ijesztő balesetből centik híján kimaradó „Doktor” a közösségi oldalán úgy fogalmazott: nagyot hibázott a francia, és az ellenfelek élete fontosabb egy helyezésnél.

részletek

Javulás jeleit mutatja Zanardi

Napra pontosan két hónappal súlyos balesete után biztató hangvételű közleményt adott ki az olasz legendát ápoló kórház, amely szerint jelentős javulást állt be a sportoló klinikai állapotában.

részletek

Megműtik, majd kihallgatják Zarcót

Mégsem úszta meg mindenki sérülés nélkül a MotoGP Osztrák Nagydíjon történt ijesztő balesetet – és még az is lehet, hogy utólag büntetést is fognak kiosztani a felügyelők az incidensért.

részletek

Morbidelli: Zarco egy félgyilkos

Rendkívül veszélyesnek nevezte a francia megmozdulását a vele ütköző olasz. Az Avintia Ducati motorosa elmondta: nem volt szándékos, amit tett – és erről Rossival is hosszasan beszélt.

részletek

Negyedik műtétjén esett át Zanardi

A kórházból néhány napra kiengedett, majd az állapota miatt egy másik intézménybe átszállított parasportolón hét elején Milánóban hajtottak végre újabb idegsebészeti beavatkozást.

részletek

Zanardi visszakerült az intenzív osztályra

Néhány napja átkerült egy rehabilitációs központba a súlyosan megsérült olasz ex-F1-es sportoló, az „instabil állapotára” hivatkozva azonban most visszaszállították a milánói kórházba.

részletek

Harmadszor is megműtötték Alex Zanardit

Továbbra is intenzív osztályon és mesterséges kómában fekszik a kerékpárbalesetet szenvedett autósportikon. A legújabb, hétfői műtét célja az arcsérülések helyreállítása volt.

részletek

Öt napja nem változik Zanardi állapota

Péntek este óta nem tud változásról beszámolni Alex Zanardi állapotával kapcsolatban az őt ápoló kórház. A család kérését követően mostantól kevesebb közleményre számíthatunk.

részletek

Így történhetett Zanardi balesete

Az általában jól értesült Auto Motor und Sport igyekezett utánajárni, mi is történt múlt péntek délután. Az olasz ex-F1-es versenyző állapota eközben továbbra is stabil, de súlyos.

részletek

Sebész: Nem tudjuk, mi lesz Zanardival

A műtéti beavatkozást végző orvos szerint nem lehet megjósolni, milyen állapotban lesz a súlyos fejsérüléseket szenvedő ex-F1-es, ha felébred. A cél stabilizálni az olasz legenda állapotát.

részletek

Megműtötték a súlyos állapotban lévő Zanardit

Péntek este azonnali beavatkozáson esett át Alex Zanardi, miután egy olaszországi kerékpárversenyen nekiütközött egy szemből érkező teherautónak. Intenzív osztályon ápolják.

részletek

Súlyos balesetet szenvedett Alex Zanardi

Egy kerékpárversenyen teherautóval ütközött, ezért helikopterrel kórházba szállították Alex Zanardi egykori F1-es pilótát, paralimpikont.

részletek