Alonso
Alonso nem számol dobogókkal vagy győzelmekkel
A spanyol pilóta szerint az a realitás, hogy a 7-8. helyet tudják hozni Esteban Oconnal, egy dobogóhoz már óriási szerencsére van szükségük. Azért még lenne min javítani a csapatnál.
részletekAston Martin: Tudjuk, hogy Alonsóval negatívum is érkezhet
Lawrence Stroll istállójánál tisztában vannak azzal, hogy Fernando Alonso időnként nagyon kritikus is tud lenni. De ebből előnyt is kovácsolhatnak, ráadásul megtanulják kezelni a világbajnokokat.
részletek„Stroll jobb annál, mint amit gondolnak róla”
A korábbi F1-es pilóta, Marc Surer, aki jelenleg kommentátorként vesz részt a száguldó cirkuszban, elmondta véleményét az Aston Martin-versenyzőről. Szerinte egy megbízható második számú a kanadai.
részletek„Alonso pénzzel próbálta Hamilton ellen fordítani a McLarent”
A McLaren Formula-1-es csapatának egykori szerelője, Marc Priestley elmesélt egy 2007-es történetet, mely szerint Alonso pénzzel akarta megvenni a dolgozók szimpátiáját Lewis Hamiltonnal szemben.
részletekBorítékban kaptak pénzt Alonso szerelői a McLarennél
Újabb érdekes történet derült ki a 2007-es szezonról, amikor Lewis Hamilton és Fernando Alonso csapattársak voltak a McLarennél. A csapat egykori szerelője azt állítja, titokban kaptak pénzt a spanyol pilóta menedzsmentjétől.
részletekOcon: Csak Lewis volt jobb nálam Fernando ellen
Az Alpine francia pilótája úgy érzi, jó munkát végez jelenleg az F1-ben, ennek alátámasztásához pedig elég megnézni a kétszeres világbajnok csapattársával szembeni mutatóit.
részletekAlonso: Meglesz a 400 F1-es nagydíjam és most is élvezem
Fernando Alonso Szingapúrban máris előlép csúcstartóvá, ami az F1-es rajtjai számát illeti, de nem szeretné ennyivel beérni, az egyértelmű cél a 400, amire az Astonnál meg is lesz az esélye.
részletekAlonso megnevezte két legjobb idényét
Továbbra is motivált Fernando Alonso, aki úgy véli az idei karrierje egyik legjobb szezonja. A kétszeres világbajnok abszolút elégedett az idén mutatott teljesítményével.
részletekStroll: Alonso volt a rosszfiú a szememben
Az Aston Martin versenyzője nem tagadta, hogy fiatalon egyáltalán nem jövő évi csapattársának szurkolt. A kanadai szerint a 41 éves spanyol még mindig az F1-es mezőny egyik legjobbja.
részletekAlonso: Többet vártunk ettől a hétvégétől
Bár sokáig úgy tűnt, akár a legjobb ötben is zárhat, Fernando Alonso végül idő előtt feladta az Olasz Nagydíjat. A spanyol szerint a technikai gond nélkül is pozíciókat veszítettek volna.
részletekNorris: Az Alpine rossz munkát végez
A brit szerint a franciák autója jelentősen gyorsabb volt egész évben, úgyhogy előrébb kellene lenniük a tabellán és a jelenlegi 24 pontos előny nem tükrözi a valóságot.
részletekAlonso egy új rekord küszöbén
A olasz hétvégén a spanyol pilóta beállítja Kimi Raikkönen rekordját a legtöbb versenyrajt tekintetében. Alonso örül, de inkább a versenyzésre figyel, hiszen meghosszabbítaná pontszerző szériáját.
részletek