Alonso
Alonso: Kell még motorcsere, de legyőzzük a McLarent
Az USA Nagydíjának első két edzésével elégedett Fernando Alonso. Még nem tudják, hogy itt, vagy Mexikóban kapjon új erőforrást a spanyol. A McLarent mindenképpen maguk mögött tartanák.
részletekÚj pártfogójuk sokat vár a Stroll-Alonso párostól
Lance Stroll alulértékelt, de kiváló párost alkotnak majd Fernando Alonsóval 2023-ban – mondta a Formula.hu-nak az Aston Martin új nagykövete, Pedro de la Rosa.
részletekAlonso a történelem egyik legjobbja az Aston új nagykövete szerint
Pedro de la Rosa lett az Aston Martin új nagykövete, a feladata pedig az F1-es pilóták körüli tanácsadás lesz – erről és Fernando Alonsóról is beszélt a Formula.hu előtt.
részletekMegvédték társai a piros zászló hatálya alatt gyorshajtó Gaslyt
Nincs konkrét szabály arra, milyen tempóval kell közlekedni a futam megszakítása után, ráadásul a gumik lehűlése miatt akár veszélyesebb is lehet, ha lassan mennek – mutattak rá George Russellék.
részletekAlonso elégedetlen az Alpine stratégiájával
A kétszeres világbajnok ugyan pontszerző helyen futott be a Japán Nagydíjon, csapata stratégiájától azonban finoman szólva sem volt elragadtatva, amit szóvá is tett a rádióban a leintést követően.
részletekA versenyzők válaszokat várnak az FIA-tól
A pilóták egyöntetűen vallják, hogy nem lenne szabad beavatkozó járművet a pályára vezényelni addig, amíg a pilóták az aszfaltcsíkon köröznek. Vettel már Szingapúrt követően is rávilágított a témára.
részletekOcon a Mercedeseket is maga mögött tartaná
A szingapúri kettős kiesés után ismét erősnek tűnik az Alpine Suzukában, az ötödik helyre kvalifikáló francia komoly célt tűzött ki maguk elé. Alonso kaotikus versenyben reménykedik.
részletekBizakodik az Alpine: Gyorsnak tűnik az autó
Alonso és Ocon is érzi a potenciált az Alpine-ban és tetszik nekik Suzuka, úgyhogy bizakodóak: Q3-as szereplést várnak mindkét autótól, bár Alonso szerint a harmadik szabadedzés kicsit sűrű lesz.
részletekAlonsóé az esős nyitány Suzukában
Az Alpine spanyolja bizonyult a leggyorsabbnak az F1-es Japán Nagydíj esőben rendezett első szabadedzésén, megelőzve a Ferrarikat és saját csapattársát. Max Verstappen a hatodik helyen.
részletekOcon: Alonso nélkül is tudunk fejlődni
Esteban Ocon teljesen biztos abban, hogy az Alpine 2023-ban képes lesz tovább javulni annak ellenére is, hogy Fernando Alonso, az F1 egyik legtapasztaltabb pilótája távozik a csapattól.
részletekTisztességes szankciót vár Alonso és Vettel
Az Aston Martin idei és jövő évi pilótája is úgy érzi, hogy versenyzőként nem feltétlenül tud állást foglalni a költséglimit kérdéskörében, de mindketten a sportszerű verseny biztosítását várják el.
részletekAlonso: A megbízhatóság a gyenge pontunk idén
A kétszeres világbajnok szerint a szingapúri motorhiba következtében egy újabb erőforrásra lehet szüksége a hátralévő versenyeken. A spanyol amondó, a küzdelem a McLarennel a végsőkig kiélezett lesz.
részletek