DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

2022

Vasseur: Ez egy másik világ tavalyhoz képest

Az Alfa Romeo F1-es csapatvezetője eddig nagyon elégedett az istálló által mutatott formával – csak amiatt csalódott, hogy ennek ellenére pont nélkül távoztak a Szaúd-arábiai Nagydíjról.

részletek

Marko: Nincs még vége a Mercedes-érának

Az energiaitalosok F1-es tanácsadója szerint nem lehet összehasonlítani a rivális istálló mostani formahanyatlását azzal, amin ők mentek keresztül a hibrid éra elején – és amúgy is fel fognak támadni.

részletek

Binotto: Nem indultunk előnyből

A Ferrari csapatvezetője szerint egyszerűen jó munkát végeztek a 2022-es F1-es autójuk fejlesztésekor, ezért kezdték jól a szezont – de még azt sem állítaná, hogy előnyben vannak a többiekkel szemben.

részletek

Wolff: Nekünk nem mókás, de beváltak az új szabályok

Bár a Mercedes hátraesett az erősorrend harmadik helyére, F1-es csapatfőnökük mégis élteti a 2022-es szabályváltozásokat: szerinte ezzel elérte kitűzött céljait a száguldó cirkusz.

részletek

Ricciardo hosszú ínséges időszakra számít

Nem csak néhány tizedet, hanem több mint egy másodpercet kell javulniuk, ha a győzelmekért akarnak harcolni – ismerte be a McLaren-pilóta. Az ausztrál így is bízik a csapatában.

részletek

Steiner: Reális, hogy minden futamon pontot szerezzünk

Különösen az F1-es szezon első felében bízik benne a Haas csapatvezetője, hogy tartani tudják a formájukat, de a költséglimit révén a későbbiekben sem számít nagy visszaesésre.

részletek

Bottas: Legyőzhető a Mercedes számunkra

Valtteri Bottas valószínűleg csak legszebb álmaiban gondolt arra tavaly ősszel, hogy 2022-ben az Alfa Romeóval reális eséllyel legyőzheti futamokon át Lewis Hamiltont. Pedig itt a lehetőség.

részletek

Marko: Az RB18-as egy primadonna

A Red Bull F1-es tanácsadója úgy látja: a Ferrarié a kezesebb autó, de ha működésre tudják bírni, a sajátjukban is komoly potenciál rejlik. A motorok rangsorában is a maranellóiakét tartja etalonnak.

részletek

Villeneuve: Hamilton szenved, mert mindig tökéletes autókhoz szokott

Az 1997-es világbajnok úgy véli, a Mercedest letaszították az élről, az autó nehezen kezelhető és a motor sem csúcs. George Russell pedig azért lehet jobb, mert korábban megszokta a gyengébb autót.

részletek

Hamilton: Agresszívebb leszek idén, meglátjátok!

A hétszeres F1-es világbajnok kihangsúlyozta: nincs benne harag a tavaly év végi történések miatt, de azt is jelezte a bahreini idénynyitó előtt, hogy agresszívebb vezetést láthatunk tőle 2022-ben.

részletek

Leclerc: A koronavírus még nem tűnt el

Igyekszik óvatos maradni Charles Leclerc. A Ferrari monacói pilótája korábban már kétszer is elkapta a koronavírust, ám Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel esete után még tart a következményektől.

részletek

Magnussen lassabb Haasra számított

Az egyéves kihagyás után visszatérő dán még nem teljesen ismerte ki az új F1-es szabályokat, de pozitív meglepetést okozott neki régi-új csapata 2022-es autója. Úgy érzi, valami jó közeledik számukra.

részletek