DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo hosszú ínséges időszakra számít

Nem csak néhány tizedet, hanem több mint egy másodpercet kell javulniuk, ha a győzelmekért akarnak harcolni – ismerte be a McLaren-pilóta. Az ausztrál így is bízik a csapatában.

A barcelonai gyakorláson még úgy tűnt, akár a közvetlen élmezőnyben is szerepelhet a McLaren, ehhez képest kijózanító pofont kapott a csapat az idei első két Formula-1-es nagydíjon: Bahreinben a sereghajtók között kullogtak, s Dzsiddában is szükségük volt némi szerencsére, hogy Lando Norris hetedik helye révén pontot szereztek.

Az istálló másik versenyzője, a Szaúd-Arábiában kieső Daniel Ricciardo is tisztában van a lemaradásukkal, ahogy azzal is, hogy aligha tudják gyorsan megoldani a gondjaikat. Amikor a Motorsport.com arról kérdezte az ausztrált, hogy hosszú ínséges időszakra kell-e készülniük a wokingiaknak, így felelt a pilóta:

ricciardo-mclaren-dzsidda-2022



„Igen, szerintem igen – és mentálisan rá is kell erre készülnünk. Nézd, ha két versenyen belül a top 5-ért harcolunk, azt elfogadjuk, az egy bónusz. De szerintem ahhoz, hogy mentálisan nyugodt maradj és ésszerűen lásd a dolgokat, azt is érteni kell, hogy nem három-négy tizedmásodpercre van szükségünk. Több mint egy másodpercről beszélünk, ha győzelmekért akarunk csatázni. Szóval kétlem, hogy ezt egy éjszaka alatt megoldjuk. Türelmesnek kell lennünk, ez szerintem a csapat hogyléte miatt is fontos.”

Ricciardo ugyanakkor hozzátette, hogy továbbra is bízik az Andreas Seidl által vezetett alakulatban, hogy a szezon során ledolgozhatják a hátrányukat:

„Ha az idény egy pontján futamot nyerünk, nem igazán lennék meglepve, mert továbbra is hiszek a csapatban és a nálunk zajló folyamatokban. Úgy gondolom, a megfelelő embereink vannak ahhoz, hogy elvégezzük a feladatot. És száz százalékig bízom és hiszek az olyanokban, mint Andreas. Nyilván egy héttel ezelőtt még – mondjuk úgy – krízis módban voltunk. Úgy vélem, gyorsan kirángattuk magunkat belőle. De tény, hogy meg kell fordítanunk a hajónkat, és ő az egyik legjobb ember erre. Szóval kérdezzetek meg hat hónap múlva, és talán nem leszek meglepődve azon, hogy hol tartunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: