DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

2019

Red Bull: Év végére le akarjuk győzni a Ferrarit

Evés közben jön meg az étvágy, így van ez az energiaitalos istállónál is. Max Verstappen remekbe szabott futamgyőzelme után már év végi célként a Scuderia levadászását tűzték ki a Red Bullnál.

részletek

A McLaren fejlődése Alonsónak és Vandoorne-nak is köszönhető

Bár a rajongók nagy része csak azt látja, hogy a tavalyi betlizés után a McLaren idén relatíve szárnyal és óriásit lépett előre. A csapatfőnök azonban tudja, ebben Alonsóék munkája is benne van.

részletek

Gasly sorozatos gondok miatt maradt le

Pierre Gasly aggasztóan gyenge teljesítményt nyújt a Red Bullnál. Bár főnökei igyekeznek védeni a franciát, a dobogó közelébe sem kerül, miközben csapattársa már futamgyőzelmet is szerzett.

részletek

A Honda először győzött 2006 óta

Két évvel ezelőtt kinevették a japán gyártót, most futamgyőzelmet aratott Ausztriában. A Honda rendkívül boldog, de úgy véli, ez még csak a kezdet. A fejlődésben nagy szerepet játszott a Toro Rosso is.

részletek

Verstappen: Ha ezért büntetnek, nincs értelme itt lenni

Max Verstappen egyszerű, kemény versenyzésként értékeli a Leclerc-rel történt koccanást, a monacói teljesen másképp látja az esetet. Bottas örül, hogy értékes pontokkal gazdagodott.

részletek

Hülkenberg eddig 7:1-re kikap az időmérőkön

A tapasztalt német pilóta elismeri, nem néz ki túl jól a Daniel Ricciardóval szembeni időmérős eredménye. Bár a szakemberek nagyra tartják Hülkenberget, egyelőre az ausztrál tűnik jobbnak.

részletek

Marko: A Honda vállaljon több kockázatot

Idén folyamatosan és tartósan megbízhatónak bizonyul a Honda-erőforrás, amit a Red Bullnál is kiemelnek, a főtanácsadó viszont azt szeretné, ha inkább a nyers sebességben javulnának többet.

részletek

A Ferrari és az Alfa Romeo is fejlesztési hullámot tervez a nyárra

Több Formula-1-es csapat komoly fejlesztéseket helyezett kilátásba a következő versenyhétvégékre. Az Alfa Romeo és a Ferrari is ezek között az alakulatok között van, és mind a ketten több fázisban kívánják bemutatni azokat az újításokat, amelyeken már hetek óta dolgoznak.

részletek

Öt-hat verseny múlva jobbra fordulhat a Williams sorsa

Már szinte megszokták a rajongók a grove-i istálló vergődését, a tavalyi utolsó hely után idén még gyengébbre sikerült az FW42. George Russell azonban úgy látja, már zajlanak a fontos változások.

részletek

Prost: A Renault-motor már a legjobbak között

A csalódást keltő idénykezdet után a Renault úrrá lett a problémákon, a fejlesztések beváltak és a négyszeres világbajnok szerint immáron a mezőny egyik legjobb erőforrásává vált.

részletek

Verstappen: A Honda fejlesztése még nem elég

Általában dicsérni szokta, ezúttal azonban némi kritikát fogalmazott meg Max Verstappen a japán erőforrással kapcsolatban. Az egység egyetlen körön talán még a Renault-nál is gyengébb.

részletek

A McLaren nem meri használni az új Renault-motort

Igazán remekül sikerült a Renault új, B-specifikációjú erőforrása, a wokingi istálló mégsem meri még bevetni élesben, mivel a korábbi cserélgetések miatt máris rajtbüntetésekkel szembesülnének.

részletek