DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

2010

Retro – Hülkenberg újoncként a pole-ban

A középmezőny alaptagjának számító német pilóta még mindig vár első dobogós helyére: pedig első évében megszerzett pole-pozíciója sokkal fényesebb jövőt jósolt. Cserébe a Williams leváltotta Pastor Maldonado miatt.

részletek

Retro – Alonso legünnepeltebb győzelme

Nehéz eldönteni, 32 nagydíjsikere közül melyik volt a legnagyobb vagy leginkább megérdemelt Fernando Alonso pályafutásában. A legjobban azonban alighanem akkor örültek neki, mikor a Ferrarival győzött Monzában.

részletek

Retro – Button legnagyobb esős húzása

2010-ben ezen a napon rendezték az eddigi talán legizgalmasabb Kínai Nagydíjat, ami több remek egyéni teljesítményről is emlékezetes maradt. Button szárnyalt első mclarenes versenyein, Rosberg pedig először tündökölt Sanghajban.

részletek

Retro – Alonso győzelemmel kezd a Ferrarinál

Nagy változások vártak a F1-re a 2010-es szezonban, amelynek nyitányát kivételesen nem Melbourne-ben, hanem Bahreinben rendezték. A meghosszabbított pályán a maranellói gárda kettős sikert aratott.

részletek

Retro - A „Red Null” alkot az esőben

2010-ben ezen a napon rendezték az első Koreai Nagydíjat, amelynek alakulását nagyban befolyásolta a vasárnapra megérkező eső, és bár a futam fele safety car mögött zajlott, így is volt bőven történés.

részletek

Retro - Szokatlan roncsderbi Suzukában

A törött autók nem nyújtanak szokatlan látványt Suzukában, de a 2010-es Japán Nagydíj során tuti volt valami a levegőben - Sebastian Vettelt és Kamui Kobayashit ez azonban nem nagyon érdekelte.

részletek

HGP 2010 – A safety car mindent felkavart

A jubileumi 25. hungaroringi F1-es futamot egy korai biztonsági autós fázis bolygatta fel, ám a végén legtöbben nem erről, s nem a győztesről, hanem a Schumacher-Barrichello ütközetről beszéltek.

részletek

Retro – Amikor egymásnak estek a bikák

2010-ben a mai napon kezdődött el az F1 utóbbi időszakának egyik legádázabb csapaton belüli viszálya. A Red Bull kettős győzelmet bukott el, Webber és Vettel pedig egymást hibáztatta...

részletek

Retro – Michelisz Norbert a legnagyobbak között

Hímesháza aranygyermeke révbe ért: Michelisz Norbert első WTCC-szezonja végére beteljesítette minden magyar autósport-rajongó álmát, és győzelmet szerzett a legnagyobbak között.

részletek

Retro – Egy német, egy spanyol és egy orosz

Négy versenyző érkezett bajnokesélyesként a 2010-es idény utolsó futamára, mégis egy ötödik pilóta, egy az F1-ben első évét töltő orosz játszott kulcsszerepet a legfordulatosabb szezon eldöntésében.

részletek