DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
WTCC

Ki lehet Michelisz utódja a Zengőnél?

Egyesek már a hivatalos bejelentés előtt biztosra veszik, hogy Michelisz Norbert 2016-ban nem a Zengő Motorsport színeiben versenyez a WTCC-ben. És jó esély van rá, hogy nem honfitárs ül a helyére.

Már tavaly év végén is felmerült annak a lehetősége, hogy Michelisz privátból gyári versenyzővé avanzsálhat, hiszen a Honda szívesen látná őt saját csapatában. Idén azonban, ha lehet, még erőteljesebben kapott szárnyakra ez a hír - immár az érintettek is sejtelmesen fogalmaznak és látványosan búcsúzkodnak, egy forrásunk szerint pedig a Honda-szerződés már meg is köttetett, és csupán a hivatalos bejelentés hiányzik.

A váltás nagy előrelépést jelentene Michelisznek, aki gyári támogatással immár nem a privát, hanem a tényleges értékelés megnyeréséért harcolhatna, viszont egyúttal bizonytalanságba sodorná a Zengő Motorsportot, amely csapat hosszú évek óta Michelisz köré épül. Talán az átigazolásra is csak azzal a feltétellel bólintottak rá a felek, ha a csapat fennmaradása is biztosított marad, így minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a Zengő képes lehet továbbélni Michelisz, sőt, magyar versenyző nélkül.

Dppi_03715012_177



Jelen állás szerint ugyanis nem feltétlenül van olyan pilóta a magyar hadszíntéren, aki megfelelő helyettes lenne Michelisz után. Ifj. Ficza Ferenc ugyan továbbra is Zengőék kötelékében van, de vele egy TCR- vagy SEAT León-szezonon gondolkodik a csapat 2016-ra, az pedig sokat elmond, hogy egy forrásunk szerint rá tekintenek majd az elsőszámú hazai versenyzőjükként.

Nem ördögtől való gondolat tehát, hogy története során először külföldi pilótával álljon rajthoz a Zengő Motorsport a WTCC-ben. Lehetőségekben így sincs hiány, és az olyan nevek között érdemes keresgélni, akik még sehol nem kötelezték el magukat a következő szezonra, valamint megfelelő támogatói háttérrel is rendelkeznek. Hiszen Michelisz távozásával a financiálisan egyébként is nehéz évet maga mögött tudó csapat helyzete még nehezebbé válhat, az elsősorban a versenyző mellett elkötelezett szponzor, a MOL Group miatt. Kérdéses még, hogy Zengőéknek sikerült-e maguk mellett tartani a MOL-t, illetve miben módosul a felek közötti megállapodás. Az egyik friss spekuláció szerint ugyan a Honda 200 000 euró körüli lelépési pénzt fizet a Zengőnek Micheliszért, de ez még mindig kevesebb mint ötöde annak az összegnek, amibe egy szezon kerül, és az anyagi helyzeten az sem lendít sokat, hogy az FIA duplájára növelte a privát csapatok pénzjutalmait, hiszen a teljes költségvetésnek ez is csak egy kisebb részét teszi ki.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy Magyarországon a WTCC pilótakeringője még sohasem tartotta ennyire izgalomban a közönséget. Michelisz elmondása szerint karácsony előtt bejelentés születik az ő ügyében, és ezzel akár egybeeshet Zengőék sorsának tisztázódása is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: