Arról már írtam a katari verseny után, hogy az év végi hatodik hellyel, illetve a Yokohama Trophy-elsőséggel mennyire vagyok elégedett, de most kicsit részletesebben is, pontokba szedve tekintettem vissza az évre.
A LEGROSSZABB VERSENY
Ezen nem kellett sokat gondolkodnom: Thaiföld. Bár például a Slovakia Ringen is kifejezetten rossz eredményekkel kellett megbarátkoznunk a pluszsúly miatt, azt teljesen másként éltem meg, hiszen akkor még hosszú volt a szezon, úgy gondoltam, bőven lesz lehetőség a javításra. Na ez volt az az optimizmus, ami az utolsó előtti helyszínen, Thaiföldön már nem enyhíthette azt, hogy egy balszerencsés ütközés miatt nulla ponttal zártunk. Ott és akkor éreztem azt, hogy elúszott, amiért egész évben dolgoztunk, valószínűleg már nem jön össze a legjobb hondás pozíció.
A LEGJOBB TELJESÍTMÉNY
Szakmai szemmel nézve az utolsó, katari versenyhétvégén mutatott teljesítményemet értékelem a legtöbbre. Azt vettem észre magamon az év során, hogy amikor pluszsúllyal kellett versenyeznünk, akkor nehézkesebben mozogtam a pályán. Ilyenkor általában a hondások között sem tudtam a leggyorsabb lenni. Sokat telemetriáztam és elemeztem szezon közben, hogy megtaláljam a gyengélkedés okát. Azért érzem a katari hétvégét a legjobbnak, mert ott mutatkozott meg, hogy fejlődtem ezen a téren, meglett az eredménye a befektetett munkának, hiszen pluszsúly mellett is egyértelműen a leggyorsabb és legeredményesebb hondás tudtam lenni. Emellett természetesen a hungaroringi futamgyőzelem is felejthetetlen emlék, illetve a Japánban begyűjtött pole pozíció is fontos állomás volt, hiszen ha egy körön te vagy a referencia, az mindig különleges érzés.
A LEGÉLVEZETESEBB PÁLYA
Egyértelműen a Nürburgring. Mindentől annyira eltért, amihez az addigi pályafutásom során hozzászoktam, hogy az összes pillanatát élveztem. Minden megtett méteren ott volt a fejemben a gondolat, hogy itt egy apró hiba is elég lehet egy súlyosabb balesethez, amiben az autó mellett én is megsérülhetek. Ennek kapcsán olyan adrenalinmennyiség áramlott át rajtam, amit már tényleg nagyon régen éltem meg azelőtt. Sokkal jobban izgultam minden kör előtt, mint bármelyik másik helyszínen, de ezzel arányosan sokkal euforikusabb állapotban is voltam minden egyes alkalommal, amikor kiszálltam az autóból.
RENDSZERES GYÁRI TESZTEK
Sokat segítette a munkámat, hogy részt vehettem a Honda gyári csapatának tesztjein egész évben. Ennek köszönhetően ugyanis nem fordult elő olyan, mint korábban, hogy eltelik két hónap anélkül, hogy autóban ültem volna, így versenyzőként nem estem ki a ritmusból. Az is hasznos volt, hogy a fejlesztéseket, beállításbeli finomságokat első kézből próbálhattam ki, nem pedig utólag egy tesztösszefoglalóból kellett kibogarászni azokat. Így már egy jó alappal tudtuk kezdeni a versenyhétvégéket, nem azokon kellett kitapasztalnunk, hogy az újításokat megéri-e végig használnunk vagy sem. Másrészt szakmailag is izgalmas volt megélni, milyen a munka egy gyári csapattal.
VERSENYEN KÍVÜL
Idén sok lehetőségem nem volt arra, hogy a pályán kívül is körülnézzek az egyes helyszíneken, a két számomra újdonságként szolgáló országban, Thaiföldön és Katarban is csak a repülőtér és a pálya közötti taxiúton tudtam nézelődni. 2015-ről két dolog jut eszembe, ami nem szorosan a versenyzéshez kapcsolódik. Az egyik az esküvő, ami Johannának és nekem az év fénypontja volt. A másik pedig az, hogy a korábbiakhoz képest hihetetlenül gyorsan eltelt ez az év. Sokkal kevesebb időt töltöttem itthon a tesztek és az egyéb elfoglaltságok miatt, így úgy éreztem, kicsit elrohant mellettem az évad.
VISZLÁT, SÉBASTIEN LOEB!
A katari futamok után odamentem Loebhöz, és elköszöntünk egymástól. Elmondtam neki, hogy igazán nagy megtiszteltetés volt ellene versenyezni. Azt láttam, hogy meg volt hatódva. Nem is feltétlenül azért, amit mondtam neki, hanem azért, mert búcsúznia kell a bajnokságtól. Biztos vagyok benne, hogy szívesen folytatta volna. Visszatekintve a két WTCC-s évére, pontosan azt kaptam tőle, amire számítottam. Kilencszeres ralivilágbajnokként érkezett a túraautózásba, hatalmas elvárások voltak vele szemben, hogy akkor itt mindenkit le kell igáznia. Ő viszont kezdettől fogva alázatos volt, tanulni és fejlődni akart, amire képes is volt. Az első évében még egyértelműen csak a harmadik volt a Citroënen belül, de idén már sokszor azonos szinten vezetett a négyszeres WTCC-bajnok Yvan Mullerrel. Ha tud maradni még egy évet, szerintem még jobb lehetett volna.
MI LESZ VELED, HONDA?
Ha végigtekintek az éven, azt látom, hogy fejlődött az autónk az első hétvége óta. A téli tesztek után bizakodó voltam, de sejtettem, hogy reálisan nem leszünk idén sem a Citroënek szintjén. Ez beigazolódott. A tesztek alkalmával mindig próbáltunk finomítani a motorhangoláson, aminek sokszor csak kis hatása volt az autó teljesítményére, viszont a japán hétvégére új elemek érkeztek a motorhoz, amelyekkel sokat tudtunk előrelépni. Konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem árulhatok el, de olyan apró változtatásokról volt szó, amelyekhez jokert sem kellett felhasználni. Érezhető, hogy a Honda Forma–1-es szerepvállalása kapcsán kezdenek a tapasztalatok átáramlani a WTCC-s projektbe is, aminek élvezhetjük az előnyeit. Szóba került az esetleges modellcsere is, erről azonban legkorábban 2017-ben lehet csak szó, jövőre még biztosan marad a ferdehátú Civic. Ugyanakkor nemcsak motorikusan, hanem karosszériában is lesznek változások a kocsin, ami jó hír, hiszen ezen a területen is lemaradásban voltunk, ami a hosszú, nyújtott kanyaroknál jött ki elsősorban. Ha minden jól alakul, jövőre ismét előrébb léphetünk és már most alig várom, hogy elkezdődjön a következő szezon!
