Hogy elégedett vagyok-e a szezon eddigi részével? Igen is, meg nem is. Kezdjük az utóbbival: nem vagyok elégedett, mert a téli tesztek után arra számítottam, hogy ütőképesebbek leszünk a Citroënek elleni harcban. Hogy többször tudunk majd önerőből futamgyőzelmekért, első futamos dobogós helyezésekért, illetve időmérős Q3-as szereplésekért küzdeni. Sajnos ezekből a várakozásaimból szinte semmi sem valósult meg. Már az első versenyhétvégén Argentínában szembesültem azzal, hogy bár a Honda érezhetően javult tavalyhoz képest, ennek a mértéke nagyjából azonos volt a Citroën fejlődésével, így a különbség stagnált a két márka között. Ehhez jött még az, hogy a Lada új autója beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a Chevrolet is nagyot lépett előre főként a motorfejlesztésének köszönhetően, ezért már nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Honda a második erő a Citroën mögött.
Ugyanakkor elégedett vagyok a szezonnal, mert úgy érzem, hogy egy-két apró hibát leszámítva a saját lehetőségeinkből eddig kihoztuk a maximumot. 2014-ben az év második felében mutatott kiegyensúlyozott pontszerzéssel és a dobogós helyek begyűjtésével értük el az év végi negyedik helyet, miután megoldottuk az autó megbízhatósági problémáit. Idén az év első felében is tudtuk ugyanezt a formát hozni, aminek köszönhetően sokkal jobban állunk a nyári szünetben, mint tavaly ugyanilyenkor. Akkor a bajnokság ezen szakaszában mindössze két dobogós helyezésünk volt, és mindkét gyári hondás versenyző előttünk állt a pontversenyben. Most viszont már négyszer álltam dobogón, ebből ráadásul egy futamgyőzelem volt, és vezetem a hondás házi versenyt. Ebből a szempontból számunkra eddig mindenképpen előrelépés a mostani szezon az előzőhöz képest.
Ez egyben azt is jelenti, hogy hiába van eggyel több gyári Citroën a mezőnyben, mint 2014-ben volt, nem gondolom, hogy a jelenlegi összetettbeli ötödik helyezésem lenne a legjobb, amit ki lehet hozni az évből. A kínai Ma teljesítménye hullámzóbb, mint a három világklasszis csapattársáé, így van lehetőségem bizonyos versenyhétvégéken több pontot szerezni nála. Tavaly ennyivel a vége előtt sokkal rosszabb helyzetben voltam, mégis sikerült megszereznem az év végi negyedik helyet. Ha ez akkor sikerült, akkor most sem lennék maradéktalanul elégedett a kevesebbel!
Vezetem a privát pilótáknak kiírt pontversenyt, de továbbra sem a Yokohama Trophy újbóli megnyerése a célom. Az, hogy ezzel a hozzáállással is viszonylag kényelmes előnyre tettem szert benne, csak megerősített abban, hogy nem kell külön foglalkoznom ezzel az értékeléssel. Az utolsó hétvége előtt majd eldöntjük, hogy érdemes-e esetleg taktikáznunk a megnyerése érdekében, de ha lesz még reális esélyünk az összetett negyedik hely megszerzésére, akkor inkább azért kockáztatunk. Ez a verzió már nem reális, de jól érzékelteti az értékrendemet a kérdéssel kapcsolatban: elégedett lennék év végén, ha nem nyerném meg a Yokohama Trophyt, de meglenne az összetett negyedik helye.
Ha összességében, pályaélmény, saját teljesítmény és hangulat alapján kellene értékelnem az eddigi versenyeket, akkor nálam a Hungaroring és Vila Real jelenti a csúcsot. A legutóbbi portugáliai hétvége azért, mert szerintem ott nyújtottam a legjobb teljesítményt eddig, ugyanakkor még ezzel is nehéz überelni a magyarországi futamgyőzelmet és a fantasztikus hangulatot. Az ellenpólus, azaz a legnegatívabb élmény birtokosa sajnos most már hagyományszerűen Marrákes. Annak ellenére is, hogy az időmérőn és az első futamon versenyképesebb voltam ott idén, mint a korábbi években. A második futam rajtbalesete, a Tom Coronellel való ütközésem azonban rányomta a bélyegét annak a hétvégének a hangulatára. Olyan hibát követtem el akkor, amilyet nem is emlékszem mikor csináltam azt megelőzően utoljára. Teljesen felesleges kockázatot vállaltam a féktáv kicentizésével, mert ha minden a legszerencsésebben történik, és feljövök mondjuk a harmadik helyre, azon a pályán nagy valószínűséggel nem tudtam volna megtartani ezt a pozíciót. Szerencsére egyre kevesebb olyan szituáció van, amit utólag, alaposan átgondolva másként oldanék meg, de ez tipikusan ilyen volt.
A mezőnyt tekintve a vb-címért folyó harc a papírforma szerint alakul. Annyi, hogy én előzetesen Yvan Mullertől azt vártam, hogy nagyobb harcra készteti majd José María Lópezt, és bár a szlovákiai és a moszkvai hétvégén volt fellángolása, a lendületét Franciaországban és Portugáliában elvesztette. Sébastien Loeb viszont jobb, mint tavaly volt, a Paul Ricardon aratott futamgyőzelme kifejezetten meggyőző volt. Vannak olyan hírek, melyek szerint visszatérhet ralizni, de én nehezen tudom elképzelni, hogy jövőre ne a WTCC-ben versenyezzen. Biztos vagyok benne, hogy ő azzal a szándékkal érkezett a sorozatba, hogy világbajnok legyen. Még egyértelműen képes fejlődni, látszik is rajta, hogy mennyire sikeréhes és céltudatos. Ha szüksége van még egy évre, hogy bebizonyítsa saját magának, hogy tud López és Muller szintjén vezetni, akkor meg is adja magának ezt az időt!
Ki kell emelni a chevroletes csapatból Hugo Valentét is, hiszen sokszor ő az egyetlen, aki az időmérőn, egy körön fel tudja venni a versenyt a Citroënekkel. Ha egy versenyzőnél megvan a gyorsaság, márpedig nála ez adott, akkor már csak kiegyensúlyozott teljesítményre van szüksége.Általában rutinnal ki lehet nőni azokat a hibákat, amelyeket Valente sokszor elkövet a versenyeken, de most már mielőbb összeszedettebbé kellene válnia, mert már rendelkezik elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy ne kövessen el amatőr hibákat.
