DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
WTCC

Ki hitte volna el ezt a Ladáról?

Alighanem még a WTCC-szezon első versenyei után is megmosolyogtuk volna, aki a szezon elején azt állítja, a Lada két versenyt is meg fog idén nyerni. Rob Huff Makaóban megszerezte a második győzelmet.

A 2012-es világbajnokot – aki Argentínában a Lada történetének első dobogós helyét, Pekingben pedig az első futamgyőzelmet érte el – igazi Makaó-speciálistának lehet nevezni, 2008 óta egy évet leszámítva mindig nyert legalább egy versenyt az utcai pályán, a mai napig szám szerint hat elsőség állt a neve mellett. A szerencse – és Tiago Monteiro balszerencséje – is kellett ahhoz, hogy ehhez a második futamon hozzátegye a hetediket is.

„Nagyon boldog vagyok. Hétszer nyertem itt, de nem egészen értem, hogyan történhetett, őszintén szólva nem igazán hiszem el. Egy Ladával nyertünk Makaóban, és Lopeztől vettük át a körrekordot, ami teljes mértékben hihetetlen. Ez a munka eredménye. Azt bizonyítja, hogy Peking nem volt szerencsés véletlen, Argentína nem volt szerencsés véletlen. Erőből megnyertük a második versenyt” – beszélt a boldog Huff a touringcartimes.com-nak.



„Nyilván nagyon sajnálom Tiagót. Ő is mindig nagyon gyors volt itt, de sajnos a versenyzés ilyen, megérdemelten nyertünk.” A Lada új autót indít jövőre, a Vestát, amelyet Huff izgatottan vár. „Ha ezt meg tudtuk nyerni, bármit meg tudunk! Vadiúj autónk lesz. Arra számítok, hogy a szezon hasonlóan alakul, mint idén, kapásból nem mi leszünk a leggyorsabbak, de szeretném azt gondolni, hogy a szezon második felében már tisztán harcolhatunk a pole-okért és az első versenyes győzelmekért, 2016-ban pedig a bajnoki címre is lehet esélyünk.”

Huff a Citroen idei dominanciájáról is megosztotta véleményét. „A Citroen mindent egy új szintre emelt, mindenkit megleptek, valószínűleg még saját magukat is, azzal, amit elértek, és amilyen gyorsan elérték.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: