DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
USA

Beteljesült álom: IndyCarba igazolt a volt GP2-es versenyző

A fizetős versenyzők és az FIA új pontrendszere egyre több versenyzőt késztet arra, hogy másutt nézzen kenyéradó után - Stefano Coletti GP2-futamgyőztes a legújabb "áldozat".

A monacói pilóta 2009 óta versenyzett a Forma-1 első számú utánpótlás szériájában (bár Roberto Merhi Manorhoz igazolása csak újból a WSR elsőségét igazolja), ahol 86 futam alatt hét győzelemig jutott, legjobbját pedig 2013-ban nyújtotta, ahol év végén ötödik lett összesítésben.

Coletti viszont úgy döntött, nem próbálkozik tovább a Forma-1-be jutással, és 2015-ben az IndyCarban folytatja pályafutását. Csapattársa a KV Racingnél az a Sebastien Bourdais lesz, aki korábban már megjárta a királykategóriát, de néhány pontszerzésen kívül nem sikerült maradandót alkotnia.



A pilóta nem ismeretlenként vág bele az Indy-kalandba, hiszen nemrég tesztelt a NOLA Motorsports Park-ban a csapat autójával, igaz, soha nem versenyzett még oválpályán. „Mindig is az IndyCarban akartam versenyezni, és ki szerettem volna próbálni, milyen a tengerentúlon élni” – hangzott a kissé klisészerű mondat Colettitől.

„Amikor a NOLA-n teszteltem néhány hete, nagyszerű fogadtatásban részesültem, így alig várom, hogy Indianapolisba menjünk és elkezdjük a közös munkát a 4-es számú autót felkészítő csapattal.” Jimmy Vasser, a KV Racing társtulajdonosa szerint Coletti meggyőző, de sokat kell még tanulnia. „Stefano előtt komoly tanulási fázis áll, különösen ami az oválokat illeti, de már bizonyította, hogy ott van a szeren.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: