Most három évtized után visszatért.
A világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenyére, az Iditarodra érkezett, de ha már ott volt Alaszkában, autózott négyszáz kilométert, s tett egy kitérőt Homerbe.
„Nagyon vártam a visszatérést, kíváncsi voltam, milyen most a világ halászati fővárosa – mondta az Opel Dakar Team pilótája. – Azt kell mondjam, nem változott túl sok minden, sőt, szerintem ez az a hely, amely harminc év alatt a legkevesebbet változott. A félszigeten ugyan már laknak emberek, vagyis épültek házak, de a kikötő olyan, mint régen, a hajók is hasonlóak, sőt, van egy, a Grizzly nevű, amely még most is ott horgonyoz. Annak idején ismertem a kapitányát, tán még mindig benne van a száma a telefonomban…”
Megvan még a Salty Dog (Sós kutya) nevű kocsma is, amelybe annak idején Szalay gyakran betért egy hamburgerre. Ma már csak szendvicset adnak, de még most is népszerű a hely.
„Annak idején a Salty Dognak köszönhettem, hogy volt egy-két mellékes melóm, mert a rutinos matrózok mind odajártak elkölteni a napi keresetüket, s amíg ott voltak, némi mellékesért cserébe rám bízták a hajók takarítását – folytatta Szalay. – Így azután a napi hatvan dolláros keresetemet olykor negyvennel is ki tudtam még egészíteni. Csak viszonyításképpen: annak idején építész édesanyám havi fizetése száz dollárnak megfelelő forint volt. Szóval néha egy nap alatt kerestem annyit, amennyit ő egy hónap alatt. Persze, ezért a pénzért keményen meg kellett dolgozni, állni a jeges vízben napi több órán át. Amikor Alaszkába mentem, csak egy kajakos voltam, egy diák. Itt tanultam meg a küzdést, kitartást, azt hogy miként kell keményen dolgozni. S ott kerestem meg azt a kezdőtőkét, amellyel itthon bele tudtam vágni az első vállalkozásomba. Remek érzés volt visszatérni.”
