A mai modern Formula-1-ben a versenyzők döntő többségét már a bukósisakjuk színe alapján is meg tudjuk különböztetni, ez korábban nem volt ilyen egyértelmű. A rajtszámok szolgálnak az egyértelmű azonosításra, ám az évtizedek során ennek szabálya is időről időre megváltozott.
Egészen 1973-ig a versenyszervezők osztották a pilóták számára a rajtszámot. Rövid átmenetet követően 1974-re viszont állandó számot kaptak a versenyzők, aminek alapja az istállók előző év végi összetett helyezésén alapult. Mivel a világbajnoki címet megszerző Jackie Stewart a szezonzáró után elhagyta a Formula-1-et, 1974-ben a csapat elsőszámú pilótája, Ronnie Peterson viselhette az 1-es számot, ami később mindig a világbajnoknak járt.
A csapatok rajtszámai csak akkor változtak, ha a világbajnoki címet megszerző pilóta másik csapathoz igazolt (például amikor Lauda 1978-ban a Brabhamhez, Piquet 1988-ban a Lotushoz, vagy amikor Alain Prost 1990-ben a Ferrarihoz szerződött, vitték magukkal az 1-es rajtszámot, természetesen ezzel együtt a kettest is a csapattársnak).
Ez a rendszer egészen 1995-ig tartott, ekkor azonban annyira kevés istálló maradt talpon (összesen tíz, néhány évvel korábban ennek majdnem a kétszerese volt jelen az F1-ben), hogy már csak 22-ig adták ki a számokat, ráadásul eltűntek az egyversenyzős gárdák. Néhány ikonikus párosítás is kialakult, a Tyrrell például huszonegy éven át viselte a hármast és négyest, míg a Ferrarinál is hagyományossá vált a 27-es és 28-as. 1995 után viszont a világbajnoki cím után az előző évi konsturktőri helyezés lett meghatározó.
A 13-as rajtszámot döntő többségében igyekeztek elkerülni. Az 1963-as Mexikói, valamint az 1976-os Brit Nagydíjon használták (utóbbi esetben a pilóta nem kvalifikálta magát). A tizennégyest egyversenyzős csapatok (például a Fondmetal), vagy korábban harmadik számú pilóták kapták. Ezért volt meglepő, amikor 2014-ben Pastor Maldonado újra elővette a babona szerint szerencsétlenséget hozó rajtszámot. Ugyan komoly baj nem érte a venezuelait, de 2015 után végleg (?) távozni kényszerült a száguldó cirkuszból, azóta a rajtszám használaton kívül áll.
A legmagasabb rajtszámmal egy hölgy, Lella Lombardi büszkélkedhet, az 1974-es Brit Nagydíjon, Brands Hatchben ugyanis 208-assal indult. Ennek oka, hogy Brabham BT42-esét egy luxemburgi rádióállomás szponzorálta, amely a 208-as FM frekvencián sugárzott, ezért választotta az olasz versenyzőnő ezt a különleges rajtszámot.
A legtöbb versenyen a nyolcas rajtszám szerepelt eddig, összesen 952 alkalommal. 2014 óta ismét változott a rendszer, már nem a csapatokhoz, hanem az egyes pilótákhoz kötik (újra) a rajtszámokat és nem csak az egyest. 0 és 99 között választható (amit éppen nem használ aktuális F1-es pilóta és az utóbbi két esztendőben sem volt használatban) egy kivétellel, a 17-es rajtszámot az F1 vezetői visszavonultatták Jules Bianchi halála után.
Az új rendszerben a legmagasabb rajtszámmal Adrian Sutilt láthattuk, aki a 99-est festtette autójára, ám a német több, mint négy éve nem tagja már a mezőnynek, így elméletileg ismét választható a száma. Érdekességként hatott az 1993-as és az 1994-es szezon is. A Williams aktuális világbajnoka ugyanis 1992 (Nigel Mansell) és 1993 (Alain Prost) végén is távozott a Formula-1-ből, így az egyes szám tulajdonos nélkül maradt. Damon Hill mindkét évben a nullást választotta, ez sem korábban, sem azóta nem történt meg a Formula-1-ben.
Ötössel viszont sokan nyertek világbajnoki címet, éppen ebben bízik Sebastian Vettel és rajongótábora, hogy ötödik próbálkozásra a rutinos német megszerzi Maranellónak az újabb bajnoki elsőséget, több, mint tíz év szünet után.
