Ganley az Új-Zéland északi szigetén található Hamilton városában született - egy olyan országban, amelynél távolabb már aligha lehetett volna az autóversenyzés központjának számító Európától, viszont ahonnan abban az időszakban több nagy tehetségnek sikerült mégis kiemelkednie. Denny Hulme, Bruce McLaren és Chris Amon nyomában ő is belevágott a nagy utazásba, tudva, hogy versenyzés iránti szeretet és tehetség ide vagy oda, a legnehezebb úton, szerelőként dolgozva és pénzt spórolva kell majd próbára tennie a szerencséjét.
Versenyzését a keresetéből finanszírozva csak 1967-ben, 26 évesen sikerült magát észrevetetnie a pályákon, miután rá tudta tenni a kezét egy Brabham F3-as autóra. Eredményei azonban az évek során elégnek bizonyultak ahhoz, hogy Formula-1-es ülést kapjon a BRM-től az 1971-es szezonra. Első futama a nagyok között, a Dél-Afrikai Nagydíj rögtön az egyik legkeményebb versenyének bizonyult, hiszen a Kyalamiban uralkodó hőség miatt olyannyira kimerült, hogy féltávnál kénytelen volt kiállni.
Ezt követően azonban a középmezőnyben vitézkedhetett, és Monzában ki is vette a részét az F1-es történelemből, amikor a híres szélárnyékos verseny hallatlanul szoros befutóján ötödikként ért célba, mindössze hat tizeddel elmaradva győztes csapattársa, Peter Gethin mögött. A Watkins Glen-i szezonzáró aztán még jobban alakult számára, hiszen a 4. helyen végzett, ami végül karrierje legjobb eredménye is lett, és amit csak a következő évben a Nürburgringen tudott megismételni.
Két év után aztán Ganley távozott a BRM-től és Frank Williams első F1-es csapatához igazolt, amely 1973-tól Iso-Marlboro autókat használt. Ebben a szezonban csak egyetlen pontszerzést jegyzett a kanadai Mosport Parkban, ahol azonban akaratán kívül is az események középpontjába csöppent, és a leintés után egy ideig még győztesként is emlegették őt. Ez volt ugyanis az a Kanadai Nagydíj, amelyen a sport történetében első alkalommal használták a biztonsági autót, ám a bevetésekor nagy zűrzavar támadt, és a safety car Ganley elé állt be, miután a versenyirányítás úgy gondolta, hogy ő vezeti a versenyt. Ganley azonban abban a pillanatban csak a 8. volt a pályán, így az előtte álló hét pilóta egy teljes kört nyert a többiekkel szemben. A leintés utáni, órákon át tartó számolgatás aztán végül Peter Revsont hozta ki győztesként, míg Ganley-nek a 6. hellyel kellett beérnie.
A következő évet már a March istállónál kezdte, ám itt csak két futamot teljesített, mielőtt átnyergelt volna egy különös japán alakulthoz, ami Maki néven abban az évben nevezett először az F1-be. A csapatnak azonban rövid története során egyszer sem sikerült kvalifikálnia magát a futamra, így Ganley velük töltött néhány versenye is szenvedéssel telt. Főleg annak fényében, hogy a nürburgringi edzésen felfüggesztéshiba miatt nagyot bukott az autójával, aminek következtében komoly bokasérülést szerzett. Noha felépült, de saját döntése értelmében többé nem hajszolta az F1-es versenyüléseket.
Saját csapatot viszont ő is megpróbált létrehozni, mint abban az időben többen is tették az óceániai kontinens versenyzői közül. 1975-re el is készült a Ganley-Cosworth 001-es modell, amit eredeti terve szerint az F1-ben szeretett volna indítani, végül azonban ez a terve nem valósult meg. Ehelyett az ausztrál Tim Schenkennel összefogva megalapították a Tiga Race Cars nevű istállót, amely az 1980-as években több nemzetközi sikert is elért a sportautók világában.
