DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Retro

F1-Archív: Montoya röpülhet a Williamstől?

Raikkönen szerint Hamilton megérdemelte büntetését, Kubica máris visszaülne az autóba, Briatore Las Vegasba vágyik, Button magát fényezi, Newey háttérbe vonul, Montoya és Villeneuve körül mindig áll a bál.

Az elmúlt 18 év legizgalmasabb F1-es kötődésű hírei június 11-éről.

 



2014: Daniel Ricciardo és a Red Bull kanadai győzelméből próbál erőt meríteni magának Fernando Alonso és a Ferrari. A kétszeres világbajnok spanyol szerint a rivális sikere jelzi, az F1-ben bármi megtörténhet, és még a Mercedes sem verhetetlen, bármennyire is dominálják az év nagy részét.

2013: A Red Bull bejelenti, hogy 2015 év végéig meghosszabbította az ekkor még háromszoros világbajnok Sebastian Vettel szerződését. Mint tudjuk, a német nem maradt eddig a Milton Keynes-i csapatnál, és 2014 végén távozott a Ferrarihoz.

2012: Nico Rosberg töretlenül hiszi, hogy a Mercedes még ebben az idényben harcba szállhat a világbajnoki címért, dacára annak, hogy Kanadában jóval elmaradtak az élmezőny teljesítményétől.

2011: Sebastian Vettel nyeri a Kanadai Nagydíj időmérő edzését, minimális különbséggel megelőzve a Ferrari duóját, Fernando Alonsót és Felipe Massát. A Red Bull németje a versenyen is hasonlóan szoros küzdelemre számít.

 

2010: A Red Bull nem kapkodja el újragondolt F-csatornájának újbóli bevetését, és csak akkor fogják a rendszert újra beépíteni az RB6-osba, ha meggyőződtek róla, hogy ez tényleg előnyt jelent a kézzel fogható köridők szempontjából – árulta el Christian Horner csapatfőnök.

2009: Kimi Raikkönen szerint a Ferrarinak a Török Nagydíjon nyújtott csalódást keltő szereplés ellenére semmi oka nincs feladni a harcot, a finn világbajnok ugyanis állítja, hamarosan újra az élmezőnyben versenghetnek majd.

2008: Kimi Raikkönen szerint Lewis Hamilton abszolút megérdemelte a következő, Francia Nagydíjon letöltendő tízhelyes rajtbüntetését, amiért a Kanadai Nagydíjon hátulról belerongyolt Ferrarijába a McLarennel, miközben pirosan világított a lámpa a bokszutca kijáratánál. A finn nem is érti, hogyan nem láthatta a fiatal brit az előtte lassító két autót.

2007: Robert Kubica a szerencsés végkimenetelű horrorisztikus bukását követő napon máris úgy nyilatkozik, mindenképp szeretne rajthoz állni a most hétvégén következő USA Nagydíjon is, Indianapolisban, mivel a baleset semmilyen negatív hatással nem volt rá.

2006: 1983 után tudott újra konstruktőrként F1-es Brit Nagydíjat nyerni Silverstone-ban a Renault. A sikert Fernando Alonsónak köszönhették, aki az év ötödik győzelmét bezsebelve menetelt tovább második világbajnoki címe felé. Michael Schumacher (Ferrari) egy második, Kimi Raikkönen (McLaren) egy harmadik hellyel igyekezett életben tartani bajnoki reményeit.

2005: Flavio Briatore Las Vegasba vágyik. A Renault csapatfőnöke szeretné, ha a száguldó cirkusz 1982 után visszatérne a kaszinók legendás amerikai városába, és egy idényen belül két F1-es nagydíjat is rendeznének az Egyesült Államokban.

2004: Jenson Button fiatalon nem volt híján az önbizalomnak. Az ekkor a BAR-Hondánál versenyző brit kerekperec kijelentette, hogy ő a jelenlegi F1-es mezőnyből a legjobb pilóta, és Michael Schumacher csak azért végez előtte a versenyeken, mert övé a legjobb autó.

 

2003: Bernie Ecclestone legújabb nyilatkozatából az derül ki, hogy a németek valószínűleg jövőre is megtarthatják mindkét F1-es versenyüket, mivel a hockenheimi Német Nagydíj mellett az Európai Nagydíjat az évben is a Nürburgringen fogják megrendezni. Ilyen idők is voltak, míg idén ugye már egy németországi helyszín sem szerepel az F1 naptárában.

2002: Az ekkor még a McLaren technikai igazgatójaként dolgozó Adrian Newey egy nyilatkozatában elárulja, megkezdődött az a folyamat, melynek végén saját kérésére háttérbe vonul kicsit az F1-ből, mivel szeretne most kicsit másfajta kihívásokra, mint például amerikai yachtversenyekre koncentrálni. Nem olyan rég ugye a Red Bullnál is hasonló okokból húzódott háttérbe.

2001: Sir Frank Williams kirúgással fenyegeti újonc pilótáját, Juan Pablo Montoyát arra az esetre, amennyiben a kolumbiai még egyszer olyan viselkedést enged meg magának, mint amit a Kanadai Nagydíj versenyzői eligazításán tanúsított Jacques Villeneuve-vel szemben. Kettejük szabadedzésen történt ütközése után Montoya azzal vádolta a kanadait, hogy féktesztelte őt, és fültanúk szerint még azt is pilótatársa fejéhez vágta, hogy idén már megölt valakit. A melbourne-i szezonnyitón Villeneuve Ralf Schumacherrel ütközött, és egy az autójáról leröpülő kerék valóban agyonütötte Graham Beveridge pályamunkást. Sir Frank szerint tűrhetetlen, hogy valaki akár csak a verseny hevében is, ilyet mondjon egy másik pilótának.

 

1999: Bizarr balesetben sérült meg három munkás a Kanadai Nagydíjhétvége előnapján, amikor egy elhaladó kamion elsodorta az egyik állványzatot, amin az említett három munkás dolgozott. Kettőjüket sokkos állapotban, vágási sérülésekkel, a harmadik embert törött bordákkal szállították kórházba.

1998: Jacques Villeneuve Michael Schumachert kritizálja a német szerinte túl agresszív vezetési stílusa miatt, és a kanadai szavai akár fenyegetésként is értelmezhetők: „Michael minden alkalommal úgy megy ki a pályára, hogy meg van róla győződve, hogy vele nem történhet semmi rossz. De ő közben egy csomó rossz dolgot művel, és egészen addig, amíg valaki nem fogja rádöbbenteni, hogy ezekért a rosszakért neki is bűnhődnie kell, folytatni fogja.”

1997: Az aktuális vb-éllovas Jacques Villeneuve figyelmeztetést kap az FIA-tól a jövő évi szabályokra vonatkozó csípős megjegyzései után. A kanadai azok után illette negatív kritikával a jövő évtől bevezetendő szabálycsomagot, hogy kipróbált egy az új regulák szerinti alkatrészekkel felszerelt Williams-Renault-t, amivel jó tíz másodperccel lassabb körökre volt csak képes, mint az idei modellel. 

1996: Az FIA 205 ezer dolláros büntetést szabott ki a San Marinói Nagydíj rendezőire, amiért az elmúlt két évben hagyták, hogy a szurkolók tömegei a leintés után kontrollálatlanul a pályára rohanjanak. Amennyiben a következő két évben még egyszer sor kerül hasonlóra, további 750 ezer dollárnyi büntetéssel számolhatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: