DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Rali

Klausz hazai környezetben is győzni tudott

Hibamentesen teljesítette a 22. Veszprém Rallyet a Klausz Kristóf-Kecskeméti Balázs duó. A Renault Clio R3-mal versenyző páros technikai gondok nélkül, folyamatosan gyorsulva abszolválta a kijelölt távot az ORB mezőnyében, ami a leintéskor az 5-ös kategóriában és a kétkerék-meghajtásúak között is győzelmet jelentett.

A 18 éves pilótának pedig egyben újra lehetősége is adódott arra, hogy hazai környezetben bizonyítsa tehetségét. 

SAE_7148



Klausz Kristóf: A veszprémi versenyhétvége előtt végre tudtunk egy kicsit tesztelni, aminek köszönhetően jobban rá tudtunk hangolódni a futamra, és megtaláltuk a Renault megfelelő beállításait is erre a terepre. Úgy éreztük akkor, hogy ez sikerült, s később, az éles küzdelmek során ez be is igazolódott.

Szombaton a Márkó-Jutaspuszta közötti szakasszal kezdtünk, amit kétszer kellett teljesítenünk. Nagyon tetszett ez a gyors, rendkívül technikás volt, ami feküdt is nekünk, és így rögtön egy kategória első hellyel zártuk a nyitónapot. Vasárnap is folytatódott a sikerszériánk, tudtuk tartani a pozíciónkat, folyamatosan gyorsultunk és szinte hiba nélkül autóztunk. A 8 gyorsaságiból hetet meg tudtunk nyerni – csak az első kislődi szakaszon nem mi voltunk a leggyorsabbak. Különösen örülök annak, hogy az újonnan kiírt, hegyesdi gyorsot jól fel tudtuk dolgozni, hasznosíthattuk az Észtországban szerzett tapasztalatainkat, és azokon a részeken az összkerekes autókhoz is közelebb tudtunk férkőzni. A technika gond nélkül szolgált bennünket egész hétvégén, ezért pedig szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, hogy ismét ilyen jól felkészítették a Renault-t. Balázsnak pedig hálás vagyok, hogy egy újabb kategóriagyőzelemhez segített hozzá a kiváló navigálásával.

079B1947

Abszolút elégedett vagyok tehát az eredményünkkel, Veszprém ráadásul hazai pályának is számít nekem, hiszen pápai vagyok, ez pedig még inkább emeli a sikerünk jelentőségét. 

Kecskeméti Balázs: Klappolt minden ezen a hétvégén! Nagyon sajnáljuk, hogy Dr. Varga Attiláék már az első gyorsaságin kiestek, hiszen így korán elvesztettük a legnagyobb ellenfelünket. Mi azért így is komolyan vettük a versenyt, és a maximum kiautózására törekedtünk minden szakaszon. Ennek meg is lett az eredménye: 8-ból hetet nyertünk meg az 5-ös kategória értékelésében. Rengeteg dicséretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy nem csak gyorsan, de látványosan is autóztunk. A 22. Veszprém Rallye végén pedig nem csak a kategóriagyőzelemnek, de a kétkerekesek közötti első helyezésnek is örülhettünk.

Legközelebb a Rábaringen és a Baranya Kupán állunk majd rajthoz, hogy minél többet tesztelhessünk a Renault-val, és az új Peugeot-nkkal. A menettrendünkben ezután a Kassa, a Weiz valamint a cseh EB futam, a Barum Rally szerepel augusztusi programként.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: