DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Rali

Kurtos-Kürti: Az erő legyen velük

Idén még nem túl sok szerencsével járt a Kurtos Róbert – Kürti Tomi párosa, akik többé-kevésbé technikai probléma miatt kényszerültek kiállni. Székesfehérváron Szuper Raliztak és célba is értek, de a 22. Veszprém Rallyn remélik, nem babrál ki velük az EVO.

Mi történt veletek a fehérvári futamon? Vagyis a Micuval?

- Leszakadt a hátsó lengőkar és akkor már kicsit kezdett elegem lenni. Fáradt is voltam, és úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a fenébe. De a szervizes srácaim és Ondrej azt mondták, semmi gond megcsinálják, menjek el a családdal strandolni, és jöhet a Szuper Rali. Nem ellenkeztem, és hálás vagyok nekik, hogy végül meggyőztek, hogy folytassam és megcsinálták az autót. Végül célba is értünk.

kurtos_3



Az idei bajnokságban nem volt túl sok szerencsétek. Visszajött már a versenyzési kedved az elmúlt futam óta?

- Persze, hiszen szeretek versenyezni. Van úgy, hogy néha kiakad az ember, aztán ahogy jön, el is múlik, majd folytatjuk a felkészülést, és várjuk a következő versenyt. Sokat köszönhetek a körülöttem lévő embereknek, és a családomnak, hogy támogatnak akkor is, ha nem minden sikerül elsőre. Most is ezerrel készülünk a veszprémi futamra, és újból bizakodva fogunk a rajhoz állni.

Szombaton 2, vasárnap 6 gyors lesz az ORB-nek. Vannak kedvenc murvás szakaszaid?

- Én úgy ahogy van nagyon szeretem a veszprémi pályákat, ha van egy kis változás benne, az sem akadály. A hangsúly inkább azon van, hogy szépen muzsikáljon a verda. Mindig azt gondoljuk, hogy ha egy keveset tudunk tesztelni, akkor nagy baj nem lehet, de idén rájöttünk, hogy akkor vicceli meg a csapatot a kocsi, amikor ő akarja. Ez egy ilyen sport. De az elmondottaktól, ha eltekintünk, akkor mondhatom, hogy most is újult erővel vágunk neki. Vagyis mindig. Küzdünk az idővel és a technikával, de nem szándékozunk feladni a versenyzést.

Akkor hogy néz ki a hétvégi ütemtervetek?

- Tesztelünk, pályábejárás…írunk egy jó itinert, aztán megbeszéljük a Micuval, hogy viselkedjen most már…és végül a lovak közé csapunk, és célba érünk. Nagyjából ennyi.

A 22. Veszprém Rallyn lehet csápolni és szorítani Robinak és Tominak, hogy jól szuperáljon a verda, és végre kevés szervizeléssel célba érjenek a fiúk.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: