Rengeteg fordulattal, technikai hibával, defekttel tarkított versenyt hozott a WRC idie harmadik fordulója, a kenyai Szafari Rali. A szezon első murvás versenye igazi túlélőfutamnak bizonyult, mindenkinek voltak komoly, vagy akár nagyon komoly technikai hibái, senki sem úszta meg defektek nélkül, az amúgy is extrém pályákat tovább nehezítette az időjárás, ami helyenként áthatolhatatlan sártengerré változtatta az utakat.
A sokkal inkább a megbízhatóságról és a szerencséről, mintsem a tempóról szóló futam végül a vb-pontversenyt vezető Elfyn Evansnek alakult legjobban, aki végig ott autózott az első-második helyen, és ő tudta leginkább elkerülni a bajt, így nagyon fontos győzelmet aratott. A Toyota walesi pilótája ezzel két győzelemnél és egy második helynél tart eddig három futamot követően, és tetemes előnyt épített fel a pontversenyben.
A dobogóra a sokat küszködő Hyundai két világbajnoka, Ott Tanak és Thierry Neuville állhatott fel végül, közülük különösen Tanak volt most versenyképes, ő nyerte a legtöbb szakaszt, de a technikai gondok miatt végül nem volt esélye a győzelemre. A tabellán is ők foglalják el most a második-harmadik helyet, Neuville a vasárnapi pontoknak köszönhetően három egységgel áll jobban csapattársánál.
A nagy vesztes a szezont egyébként is gyengén kezdő Kalle Rovanpera, akinek most megvolt a tempója akár a győzelemhez is, de többféle technikai hibával is küzdött, és a lehető legrosszabbul járt, ugyanis vasárnap adta meg magát végül a Toyota, így pedig nemcsak a dobogóját bukta el, de a pluszpontokból sem juthatott neki, ezzel pedig lenullázta a hétvégéjét.
Takamoto Katsuta még nála is rosszabbul járt, bejöhetett volna akár a dobogóra is sok vasárnapi ponttal, de a power stage-en hibázott, felborult, pozíciókat veszített, elbukta a vasárnapját, majd a célban kiderült, hogy túlságosan sérült az autója, és nem is tud vele elevickélni a hivatalos célig, vagyis ő is nulla ponttal zárt.
A Szafari Rali végeredménye:
1. | Evans, Scott | Toyota | 4:20:03,8 |
2. | Tanak, Jarveoja | Hyundai | +1:09,9 |
3. | Neuville, Wydaeghe | Hyundai | +3:32,0 |
4. | Pajari, Salminen | Toyota | +7:18,7 |
5. | Munster, Louka | Ford | +11:35,3 |
A pontverseny állása a Szafari Rali után:
1. | Evans, Scott | Toyota | 88 |
2. | Neuville, Wydaeghe | Hyundai | 52 |
3. | Tanak, Jarveoja | Hyundai | 49 |
4. | Ogier, Landais | Toyota | 33 |
5. | Fourmaux, Coria | Hyundai | 31 |
6. | Rovanpera, Halttunen | Toyota | 31 |
1. | Toyota Gazoo Racing WRT | 148 |
2. | Hyundai Shell Mobis WRT | 122 |
3. | M-Sport Ford WRT | 47 |
4. | Toyota Gazoo Racing WRT2 | 25 |