Szerdán indul a jegyértékesítés a MotoGP Magyar Nagydíjára – íme, a belépők árai
https://formula.hu./parc-ferme/38799
Jövőre augusztus 22-től 24-ig hazánkban, a Balaton Park Circuiten vendégeskedik a MotoGP – és vele együtt a Moto2, a Moto3 és a Varga Tibort is a soraiban tudó MotoE – mezőnye, míg néhány héttel korábban, július 25-27-én pedig a Superbike-világbajnokság – a Supersport-vb és a női vb szereplőivel kiegészülve – csap össze a balatonfőkajári pályán. A szervező és promóter HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. ma bejelentette, hogy szerdán, azaz december 18-án délelőtt indul a jegyértékesítés a két eseményre a motogpofhungary.com és a superbikeofhungary.com oldalakon.
A közleményben a jegyárakról is tájékoztatást adtak. Mint írják, a MotoGP-re a vasárnapi gyerekjegy 18 euróba kerül, a hétvégi ára 20 euró, ezt azok vehetnek, akik az adott verseny napján még nem töltötték be 14 éves korukat. A vasárnapi felnőttjegyek ára szektortól függően 135 és 210 euró között, a hétvégiek 150 és 230 euró között érhetők el. A Superbike esetében a gyerekjegyek ugyanannyiba kerülnek, a vasárnapi felnőttjegyek ára szektortól függően 55 és 90 euró között, a hétvégiek 60 és 100 euró között érhetők el. A MotoGP-re 80 eurótól, a Superbike-ra pedig 40 eurótól vehetnek kedvezményes áron jegyet a kerekesszékesek és egy kísérőjük. A különböző szektorokban ideiglenes lelátók várják majd a nézőket, amelyekbe kijelölt helyekre szóló ülőjegyek vásárolhatók. A Superbike-ra Paddock-élményt nyújtó kiegészítő jegy is elérhető. Egy vásárló egyszerre legfeljebb tíz darab jegyet vehet.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nem a vásárláskor, hanem néhány héttel az események előtt kapják meg a vevők e-mailen a jegyeiket, így kisebb az esélye annak, hogy azok elkeverednek. A belépésnél digitális vagy nyomtatott formában kell majd bemutatni az érvényes jegyeket. VIP jegyeket is lehet majd vásárolni, de azok árusítása később kezdődik. A domborzati viszonyok miatt a versenysorozatok más futamain gyakran elérhető állójegyek nem lesznek a balatonfőkajári futamokon, de így is a régiós motorversenyek közül itt a legolcsóbbak a jegyek – olvasható a közleményben.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
22 éves brit akadémista ülhet be a Williamsbe az F1-es Abu Dhabi Nagydíj edzésén
https://formula.hu./parc-ferme/38726
A Formula-1-es csapatoknak kötelező jelleggel (legalább) kétszer egy újoncnak kell lehetőséget adniük a versenyhétvégék első edzésein. A Williams ebből egyet kipipálhatott, amikor Monzában Franco Colapinto átvette Logan Sargeant helyét, elvégre akkor az argentin megfelelt a kritériumoknak. A második alkalomra pedig az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon kerül sor, ahol a grove-i istálló közlése szerint egy újabb Williams-akadémista, Luke Browning kap majd lehetőséget – sőt, az FP1 után a futamot követő keddi fiatal pilóták tesztjén is a 22 éves brit vezetheti majd az autót.
Browning idén második teljes szezonját futotta a Formula-3-ban, ahol két győzelemmel az összetett harmadik helyén zárt, majd azóta már a Formula-2-ben is bemutatkozott az ART-nél, éppen egy másik williamses fiatalt, Zak O’Sullivant váltva.
Megvan, hol láthatjuk versenyezni Bottast az F1-es búcsú után
https://formula.hu./parc-ferme/38725
Amióta kiderült, hogy a Stake-nél nincs maradása Gabriel Bortoleto leigazolása miatt, Valtteri Bottas Instagramját elözönlötték a „Mi következik?” („What’s next?”) kérdést feszegető, részben humoros tartalmak. Nos, bár a finn hosszú távú jövőjére még nem derült fény – sajtóhírek szerint a Mercedes teszt- és tartalékversenyzője lehet az F1-ben, és Toto Wolff szívesen is látná újra kötelékeikben a pilótát –, az már kiderült, hol láthatjuk legközelebb „versenyezni” Bottast. A Bajnokok Tornája szervezői ugyanis ma bejelentették, hogy a 10-szeres nagydíjgyőztes is részt vesz a jövő március 7-én és 8-án Sydney-ben sorra kerülő legendás gálaversenyen. Bottasnak ez lesz a második szereplése a Race of Championsön, 2023-ban Mika Hakkinen oldalán versenyzett az eseményen.
Bottas ezzel többek között két némethez csatlakozik a 2025-ös RoC-on rajthoz álló ex-F1-esek sorában, hiszen Sebastian Vettel és Mick Schumacher is ott lesz Ausztráliában. A szervezők közlése szerint egyébként hármójukon kívül biztos már Sebastien Loeb, Johan Kristoffersson, Travis Pastrana, Jamie Whincup, Molly Taylor, Hayden Paddon szereplése is jövő márciusban.
„Majdnem olyan intenzív év volt, mint 2021” – Lambiase
https://formula.hu./parc-ferme/38724
Max Verstappen Las Vegasban bebiztosította negyedik F1-es világbajnoki címét, amelyet az előző évvel ellentétben nem egy végig domináns autóban szerzett, hiszen a tavasz vége óta a riválisok – mindenekelőtt a McLaren – felértek melléjük, sőt időnként határozottan le is hagyták őket. Éppen ezért érzi úgy a holland versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, hogy az idei küzdelem majdnem elérte ugyanazt a szintet intenzitásban, mint a Lewis Hamilton és a Mercedes ellen vívott ádáz 2021-es vb-harc:
„Nem fogom azt mondani, hogy ugyanannyira kemény volt, mint a 2021-es szezon, az egy hihetetlen intenzív év volt, de nagyon közel jártunk hozzá” – nyilatkozta Lambiase Viaplay kameráinak. „Nagy elkötelezettséget igényelt az egész csapattól és Maxtól. Nagyon jól kezdtük az évet 2023 után, de aztán a szezon közepén nyilvánvalóan szembesültünk néhány problémával, ahogy azt mindenki tudja. De a csapat nagyon jól összetartott. Igazán mélyre ástunk, kielemeztük az adatokat, próbáltuk megérteni, mi a problémák forrása. És azt hiszem, az utóbbi néhány versenyen ismét láthattatok némi fejlődést. Max visszatért, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy bebiztosítottuk a bajnokságot.”
Vettel új karrierje: mezőgazdasági vállalkozó szeretne lenni
https://formula.hu./parc-ferme/38723
Sebastian Vettel szokatlan karrierváltásra készül, a motorsportból a mezőgazdaságba igazol.
A hírek szerint a négyszeres világbajnok egy svájci szakképző központba fog járni, hogy újra tanulni kezdjen.
Vettel és családja valóban Svájcban él, és egy tanyát is birtokolnak, a német pedig célul tűzte ki, hogy saját mezőgazdasági vállalkozást vezessen.
Közelgő terveit egy braunschweigi díjátadó ünnepségen való részvétel közben fedte fel.
„Egy kis mezőgazdasági képzést végzek” – mondta Vettel az OE24 tudósítása szerint. „Ha átmegyek, alkalmas lennék arra, hogy egy vállalkozást vezessek.”
fotó: DPPI
Horner: Úgy tűnt, hogy Toto tudta meg utoljára Hamilton távozását...
https://formula.hu./parc-ferme/38722
Christian Horner a Daily Mailnek adott interjújában Toto Wolffot vette célkeresztbe, azt állítva, hogy Wolff volt az utolsó, aki értesült Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásáról azok után, hogy mindig elhessegette ezeket a pletykákat.
„Úgy tűnt, Wolff volt az utolsó, aki megtudta, hogy Hamilton a Ferrarihoz megy” – mondta Horner.
„Pedig nem kevesebb, mint egy hónappal korábban Toto folyamatosan azt hajtogatta, hogy Hamilton soha nem fog Maranellóba kerülni.”
„Talán Wolff agressziója annak a fájdalomnak az eredménye, amit amiatt szenvedett el, hogy Hamilton a Mercedes helyett a Ferrarit választotta. 2021 óta a Mercedes borzalmas időszakot élt át. A saját mércéjükhöz képest nem voltak túl versenyképesek, Lewis pedig úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.”
Alonso szerint Verstappen folyamatosan túlteljesített 2024-ben
https://formula.hu./parc-ferme/38721
Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnoka nem fukarkodott a pozitív jelzőkkel, amikor Max Verstappen negyedik bajnoki elsőségéről kérdezték.
2005 és 2006 világbajnoka elmondta, hogy véleménye szerint idén egyértelműen Verstappen végezte a legjobb munkát, valamint a holland versenyző olyan teljesítményt volt képes kihozni a Red Bullból, ami reálisan nézve nem is volt benne az RB20-ban.
„Nagy gratuláció jár neki. Szerintem ez egy nagyon különleges cím a számára, hiszen az autó közel sem volt olyan domináns, mint az előző évben. Hihetetlen teljesítményt nyújtott, olyan eredményeket ért el, ami reálisan nézve nem is volt benne az autóban” – mondta Alonso.
„A legjobb példa erre a brazíliai hétvége – ott megmutatta, hogy mire képes valójában. Idén ő volt a legjobb, egy ilyen teljesítményből pedig mindig van mit tanulni” – tette hozzá a spanyol.
Videó: Perez kipróbálta a Ford új Dakar-autóját
https://formula.hu./parc-ferme/38720
Idén mutatták be, és Magyarországon debütált a Ford/M-Sport vadonatúj tereprali-autója, amivel a Dakaron indulnak majd januárban. A Las Vegas-i Nagydíj előtt a Red Bull F1-es pilótája, Sergio Perez is kipróbáltatta a fenevadat:
Stroll rádió nélkül volt kénytelen teljesíteni az F1-es Las Vegas-i Nagydíjat
https://formula.hu./parc-ferme/38719
Szokatlan probléma nehezítette meg Lance Stroll életét a vasárnapi Las Vegas-i versenyen: mint a leintés után elárulta, már a starttól kezdve nem működött a csapatrádiója. Ez pedig a bokszkiállásnál vissza is ütött, a kanadai ugyanis nem tudta jelezni a szerelők felé, hogy érkezik, így az Aston Martin nem is állt készen a kerekekkel, ezért több másodpercet is bukott a 15. helyen célba érő pilóta.
„Egész versenyen nem működött a rádióm, már az első körben elveszítettük a rádiót. Szóval csak próbáltam kommunikálni, hogy jövök be, de ez nem történt meg megfelelően” – nyilatkozta Stroll a Sky Sports F1 kameráinak.
Jövőre beállíthatja Schumacher rekordját Verstappen, apja viszont egyelőre nem bízik a csapatban
https://formula.hu./parc-ferme/38718
Immár négyszeres világbajnok a Red Bull versenyzője, Max Verstappen, aki Las Vegasban biztosította be idei vb-címét. Ha jövőre is sikerül megvédenie a bajnoki címét a hollandnak, akkor utoléri a Ferrari egykori legendáját, Michael Schumachert a legtöbb sorozatban begyűjtött világbajnoki cím rekordjában. A szezon második felében teljesítményben visszaeső csapat versenyzőjének apja, a korábbi F1-es pilóta, Jos Verstappen a Viaplaynek beszélt fia 2025-ös esélyeiről.
„Természetesen erre senki sem tudja a választ. Mindannyian ezt reméljük” – válaszolta a frissen négyszeres világbajnokká koronázott pilóta apja arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fia be tudja-e állítani Schumacher rekordját.
Jos Verstappen szerint a Red Bull tudja, min és hogyan kéne alakítaniuk annak érdekében, hogy ismét kompetitívek legyenek, viszont nem meri előre megjósolni, hogy ez mennyire fog nekik sikerülni 2025-ben.
„Legalább tudják, hol vannak a problémák és min kell változtatniuk. Most rajtuk a sor, hogy megmutassák, mennyire értik mindezt és mit tudnak legyártani. Először látni akarom a jövő évi viszonyokat, hiszen idén is nagyon jól kezdtünk, majd jött a hanyatlás. A csapat dolga, hogy megmutassák, mire képesek jövőre.”
„Jelenleg nem az övék a leggyorsabb autó, különben Max futamokat nyerne. Valaminek történnie kell, hogy jövőre ismét versenyképesek legyenek. Azt is látjuk, Max hogyan kezeli a helyzetet és milyen erős” – mondta a holland.
Saját magának adott „áthajtásos büntetést” Ocon
https://formula.hu./parc-ferme/38717
Éppen a pontszerző helyeken kívül, a 11. pozícióban zárta a Las Vegas-i Nagydíjat Esteban Ocon. Az Alpine versenyzője a futam egy pontján kifejezetten jól állt, a top tízen belül vezetett, amikor a csapatrádión arra utasították, hogy az előtte haladó haasos Nico Hülkenberggel ellentétesen menjen ki a bokszba. Mivel Hülkenberg kint maradt a pályán, Ocon behajtott a bokszutcába – csapata azonban még mindig a garázsban csücsült, így a francia egyszerűen áthajtott a bokszutcán, és egy körrel később kényszerült cserélni. Az elrontott helyzet nagyjából 12 másodpercébe került.
„Sajnos adtunk magunknak egy extra kiállást. Egy áthajtásos büntetést, hogy úgy mondjam. Meg kell vizsgálnunk csapatként, mi is történt pontosan ott. Mindent jól csináltunk a futam első felében, valószínűleg egy top tízes helyezésért küzdhettünk volna. Nagy kár érte, de erősebben térünk vissza, és remélhetőleg ki fogjuk tudni használni a lehetőségeket a következő futamokon” – mondta az F1 hivatalos csatornájának Ocon, aki először azt hitte, hogy csak szimplán elvétette az Alpine bokszát, mivel nem látta a neki szóló táblát.
„Összesz*rtam az alsómat!” – Tsunoda a bokszkijárati incidensről
https://formula.hu./parc-ferme/38716
A bokszbejáratnál Carlos Sainznak volt egy furcsa esete az F1-es Las Vegas-i Nagydíjon, a bokszkijáratnál pedig Yuki Tsunodának: a japán a kerékcseréje utána telibe trafálta az egyik táblát, amitől egy pillanatra az autója is a levegő emelkedett. Az incidens szóba került az F1 TV által a leintés után a Visa Cash App RB kilencedik helyen befutó versenyzőjével készült interjú során, Tsunoda pedig így reagált rá:
„Összesz*rtam az alsómat!” – fogalmazott a pilóta, aki aztán Will Buxton riporterrel együtt elnézést kért a nyelvezetért, majd hozzátette: „Szétzúztam a táblát, és a levegő emelkedtem… Majdnem a falat is eltaláltam, szóval… Ez volt az a pillanat, amikor…” – mondta Tsunoda, akit kisegítve Buxton „barna zászlós jelzést” emlegetett. Íme, videón a bokszkijárati incidens és a párbeszéd:
Yuki Tsunoda referring to the incident where he ran into the speed limit sign exiting pit lane: "I my pants" - this interview is hilarious pic.twitter.com/QtIT36bk6T
— CJ Fogler (@cjzero) November 24, 2024
„Amikor nem a miénk volt a leggyorsabb autó, akkor is nyert” – Marko Verstappenről
https://formula.hu./parc-ferme/38715
Max Verstappen a Las Vegas-i Nagydíjon elért ötödik helyével bebiztosította zsinórban és összességében negyedik F1-es vb-címét, amivel Alain Prosttal és Sebastian Vettellel került egy polcra. Az idei címszerzés pedig korántsem volt annyira egyértelmű, mint a tavalyi, a szezon korai szakaszát leszámítva ugyanis az esetek többségében nem a Red Bullé volt a legjobb technika. Helmut Marko tanácsadó is ezt emelte ki Verstappen újabb diadala kapcsán:
„Monzában szkeptikus voltam. De szerencsére utána sikerült fordítanunk, a mostani versenyen pedig taktikai mestermunkát végzett” – nyilatkozta a szakember a Sky Deutschland kamerái előtt. „A korai szakaszban megmutatta, milyen tempó lenne lehetséges, de aztán a bajnokságra fordította a figyelmét, és fenséges módon, nagyszerű módon csak behozta az autót.”
A teljes idényt tekintve Marko hozzátette: „Volt néhány verseny, ahol nem a miénk volt a leggyorsabb autó, mégis nyert. Monza volt határozottan a mélypont, de időről időre megcsinálta és kihozta belőle a maximumot. Egyetlen incidense sem volt. És abban a szakaszban, amikor olykor csak negyedikek voltunk tempóból, akkor is sikerült stabilizálnia a különbségeit vagy vezetett végig.”
Neuville a WRC 2024-es világbajnoka – már a vasárnapi nyitószakaszon eldőlt a bajnokság
https://formula.hu./parc-ferme/38714
A szezonzáró Japán Rali még nem ért véget, de Thierry Neuville vb-címe már garantált. Az egyetlen megmaradt ellenfél, Ott Tanak 38 pontos előnnyel kezdte meg a napot, de az első szakaszon nagy sebességgel lecsúszott az útról és összetörte a Hyundait.
Ezzel eldőlt, hogy senki sem foghatja be csapattársát, Neuville-t: a világbajnokságban ötször is másodikként végző belga először lett a WRC 2024-es világbajnoka. A gyártók harcában azonban sokba kerülhet a bukás, a Tanak által elvesztett pontokkal a Toyota került nyerő helyzetbe.
Fotó: Red Bull Content Pool
Menetiránnyal szemben hajtott a civil autó a Japán Rali pályáján
https://formula.hu./parc-ferme/38713
Hat autó után törölni kellett a Japán Rali 12. gyorsasági szakaszát, miután egy civil autós felhajtott a versenyre lezárt pályaszakaszra. A Nissan márkájú furgont vezető embert egy, a pályára felhajtó mellékúton állították meg a szervezők egy ellenőrző ponton. A biztonsági személyzet öt tagja elkérte a megfelelő iratokat a sofőrtől, aki miután nem tudta azokat felmutatni, áttörte a biztonsági pontot, és a pályára felhajtva a menetiránnyal szemben kezdett el menni – miközben zajlott a szakasz. A furgon vezetője egészen a rajtállomásig elhajtott, ahol addigra megállították a soron következő pilótát, így szerencsére nem történt nagyobb baj. A nissanos végül rendőri kísérettel hagyta el a pályát. Érdekesség, hogy két éve már történt hasonló incidens a versenyen.
„Először is meg kell értenünk, pontosan mi történt, hogy történt és hogyan tudjuk elkerülni a jövőben. Nyilvánvaló, hogy amit a múltban csináltunk, nem volt elég jó, és megfelelő megoldást kell találnunk a jövőben. Nincs kifogás. Nem szeretnék arról beszélni (hogy mit jelent ez a verseny jövőjét illetően – a szerk.), de ez egy nagyon súlyos ügy” – idézi a Motorsport szaklap Andrew Wheatley, az FIA országúti versenyekért felelős igazgatójának szavait.
A Williams idei mutatója: 15 autótörés és akár 20 millió dolláros kár
https://formula.hu./parc-ferme/38712
Újabb autótörést könyvelhet el a Williams csapata, miután Franco Colapinto nagyon csúnyán a falba rakta a britek versenygépét a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén. Az argentin pilóta 50G-s becsapódást szenvedett el, így még az sem biztos, hogy rajthoz tud állni a holnapi versenyen.
Absolutely gutted
— Formula 1 (@F1) November 23, 2024
Williams' mechanics react as Colapinto crashes out of qualifying #F1 #LasVegasGP pic.twitter.com/tYcpXqUvwv
A grove-i alakulatnak nagyon nem jött jókor ez a baleset, hiszen már így is rengeteg incidensük volt a szezon során, aminek következtében súlyos dollármilliókat költöttek el a javításokra és az alkatrészek pótlására. A RacingNews365 szaklap összeszedte a 2024-es idény összes williamses balesetét: listájuk szerint Alexander Albon hét alkalommal – kétszer szabadedzésen, egyszer időmérőn és négyszer nagydíjakon – törte össze autóját, míg Franco Colapinto négyszer – egy-egy gyakorláson és futamon, valamint két időmérőn – adott extra munkát a szerelőknek.
A korábban idő előtt menesztett Logan Sargeant szintén négy alkalommal került fel idén a listára, kétszer edzésen és kétszer futamon elszenvedett baleseteinek köszönhetően.
James Vowles, a britek csapatfőnöke szerint három és tíz millió dollár közé tehető az összeg, amit a Williams a javításokra és alkatrészekre költött, a listát készítő szaklap szerint viszont elképzelhető, hogy legalább 20 millió dolláros összegről beszélünk – ha nem többről. Ez különösen nagy gondot jelenthet az alakulatnak a költségsapka miatt.
Tárt karokkal várja vissza Bottast Wolff: „Ügyvédek és idő kérdése”
https://formula.hu./parc-ferme/38711
Mióta kiderült, hogy Valtteri Bottasnak nem lesz helye a Sauber 2025-ös felállásában, egyre valószínűbbnek tűnik a forgatókönyv, hogy a finn egykori csapatához, a Mercedeshez tér vissza, a tartalékversenyző státuszában. Maga Bottas arról beszélt, másik szériában inkább 2026-tól versenyezne – Las Vegasban pedig Toto Wolff csapatfőnök nyilatkozott egészen egyértelműen arról, hogy a csapattal tíz nagydíjat megnyerő Bottast visszavárják:
„Semmi sincs aláírva, semmi sem végleges, de ha újra itt lenne a családban, az mindannyiunkat csupa örömmel töltené el. Elmondható, hogy ha lehetőség adódik egy olyan versenyzőt újra a Mercedes-családban tudni, mint Valtteri, az ő képességével és modern autókkal szerzett tapasztalatával, akkor szuper szerencsésnek tudhatod magad” – mondta a Viaplay-nek Wolff.
„Nagyon-nagyon jó lenne. De tudjuk, hogy a tárgyalások során az ügyvédeknek mindig az a céljuk, hogy a szerződések meghiúsuljanak! Csak viccelek, nagyszerű ügyvédekről van szó, és az egész idő kérdése” – mondta az osztrák csapatvezető: ilyen szavak alapján valószínűnek tűnik, hogy 2025-ben Bottas újra a Mercedes kötelékében lesz.
Fotó: Stake F1Team
Alonso frusztrált a média miatt
https://formula.hu./parc-ferme/38710
Fernando Alonso és Lance Stroll már a Q1-ben búcsúzni kényszerült a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzésén – az Aston Martinnál továbbra sem találják a tempót.
Alonso az időmérőt követően elmondta, hogy nem lepődött meg a kiesés miatt, majd megkapta a kérdést egy újságírótól, hogy nem frusztrált-e a jelenlegi gyenge eredmények kapcsán, melyre így felelt a kétszeres világbajnok: „Nem igazán. Ami a legfrusztrálóbb dolog számomra, az a média. Ez nem neked [a kérdést feltevő újságírónak] szól. Próbáljuk elmagyarázni a rajongóknak és nektek, újságíróknak is, hogy miért vagyunk ebben a helyzetben.”
„Katarban is hasonló pozícióban leszünk és Abu Dhabiban is. Kissé meglepő számomra, hogy folyamatosan arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miért tartunk itt. Megérteném ezt, ha az előző versenyen a dobogón végeztünk volna, most pedig kiesünk a Q1-ben.”
„Úgy közelítjük meg a hétvégéket, hogy tudjuk hol tartunk. Természetesen nem vagyunk boldogok a helyezésünket illetően, de nem lehetünk frusztráltak emiatt. Folyamatosan tanulnunk kell és csapatként kell dolgoznunk. Reálisan nézve 2025 az első lehetőség, amikor jobbak lehetünk, hiszen idén még Katar és Abu Dhabi is ugyanilyen lesz.”
„Ott van a remény 2025-öt és 2026-ot illetően – új gyár, új emberek, türelmesnek kell lennünk” – tette hozzá Alonso.
Raikkönen rajtszámával debütál jövőre az F1-ben Doohan
https://formula.hu./parc-ferme/38709
Az Alpine közösségi oldalain egy rövid videóban jelentette be 2025-ös újonc versenyzőjük, Jack Doohan, hogy milyen rajtszámmal fog versenyezni jövőre a Formula-1-ben. Ez nyitott kérdés volt, ugyanis korábban a #12-est szerette volna választani, ám egy másik debütáns, Andrea Kimi Antonelli is lecsapott rá, és mivel a Mercedes előbb adta be a kérelmet, az olasz „nyerte meg” a számot.
Doohan így végül a #7-es mellett tette le a voksát, méghozzá részben Kimi Raikkönen miatt, akinek a rajtszáma felszabadult az F1-ben, hiszen már több mint három éve visszavonult. „Nagyon szerettem volna olyan számmal menni, amivel versenyeztem korábban, és aminek jelentése van számomra. 2019-ben versenyeztem a #7-essel, és az egyik példaképem, egy rendkívül különleges ember és versenyző, Kimi Raikkönen szintén ezzel versenyzett” – magyarázta az Alpine leendő pilótája.
Drawing #7 for 2025
— BWT Alpine Formula One Team (@AlpineF1Team) November 22, 2024
We’re looking forward to seeing on the A525 pic.twitter.com/KG0yrwNfu3
Mastercard McLaren: Elsődleges partnerből névadóvá válhat az új szponzor?
https://formula.hu./parc-ferme/38708
A McLaren még júniusban jelentette be, hogy szerződést kötött a hárommilliárd ügyféllel rendelkező bankkártya-szolgáltatóval, a Mastercarddal. Az együttműködés kapcsán megrendezett nyilvános eseményre azonban csak hónapokkal később, Las Vegasban került sor, ahol újabb részletként közölték, a Mastercard „Elsődleges Partner” lesz – a szabadedzésen a jól ismert logó is felkerült az autókra.
Az eseményen egyúttal felmerült az az eshetőség is, hogy a kiemelt partner névadó szponzorrá válhat, a McLaren a Vodafone-éra óta először felveheti egy főszponzor nevét. Az eseményen jelen levő Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nem erősítette meg a feltételezést, de elhintette, hosszú távú együttműködésről van szó, amely sok potenciált hordoz magában, a Mastercard McLaren név pedig jól hangzik:
„Úgy gondolom, ez egy nagyon hosszú távú partnerség. Mindenféle egyeztetést folytatunk arról, hogyan nézzen ki ez a partnerkapcsolat ma és mivé válhat potenciálisan. Azt mondanám, egyetértek, ennek a névnek van egy jó csengése” – idézi a Motorsportweek Brownt.
A Mastercard korábban már jelen volt névadó szponzorként a Formula-1-ben, 1997-ben a kérészéletű Lola csapattal, amely egyetlen, sikertelen kvalifikációval végződő nagydíj volt a mezőnyben – később a Jordant szponzorálta. A brand fő konkurense pedig éppen idén szállt be az F1-be: a Visa az RB névadója.
Belepte a hó a Hungaroringet – fotók
https://formula.hu./parc-ferme/38707
Az ország nagy részében péntek reggelre lehullott az idei első hó, és nem kivétel ez alól az F1-es Magyar Nagydíjaknak otthont adó mogyoródi versenypálya sem, ahogy az a Hungaroring közösségi oldalaira feltöltött fotókon is látszik:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon