DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda

Megszavazták: még nagyobb hatalom került az FIA-elnök kezébe

Mi is beszámoltunk arról a vitákat kiváltó javaslatról, miszerint megváltoztatná a belső alapszabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség. A változtatás lényege, hogy az etikai panaszok kivizsgálását ezentúl nem az FIA Szenátusa, hanem annak elnöke, valamint személyesen az FIA első embere – aki jelenleg Mohammed ben Sulayem – felügyelné. Emellett a könyvvizsgálói bizottság sem vizsgálhatna pénzügyi kérdéseket önállóan, hacsak a Szenátus elnöke nem kéri azt. Mindez azt jelentené, hogy az említett két területet érintő panaszok közvetlenül az FIA legfelső vezetéséhez, azaz az elnökhöz és a Szenátus elnökéhez – aki Carmelo Sanz de Barros, aki Ben Sulayem négyfős vezetői csapatának tagja – futnának be, ők vizsgálnák ki az esetleges ügyeket.

Nos, ezeket a módosításokat az FIA pénteken meg is szavazta a Ruandában tartott közgyűlésen. A Szövetség a közleményében több indokot is felhozott a változtatás mellett: állításuk szerint előny, hogy az etikai bizottság már nem csak az FIA-elnöknek, hanem a Szenátus elnökének is jelentéssel tartozik, másrészt így szeretnék elejét venni a médiába történő kiszivárogtatásoknak – amelyekből valóban volt néhány, konkrétan Ben Sulayemmel kapcsolatos vád az utóbbi évben – és annak, hogy bizalmas információk túl sok FIA-dolgozóhoz jussanak el egyből. A könyvvizsgálói bizottsággal kapcsolatos módosítás kapcsán megjegyzik: ezzel pusztán azt akarják tisztázni, hogy az a Szenátus támogató szervezeteként működik.

Az akkor még csak tervezett alapszabály-változtatásokról és arról, hogy mindezek miért visszásak, a Pitwall hétfői adásában is szót ejtettünk:

Hülkenberg a top 3-ban pénteken: „Sokan nem voltak a szokásos helyükön”

A második szabadedzés meglepetését Nico Hülkenberg szolgáltatta, aki lágy gumin teljesített gyorskörével a McLarenek mögött, a harmadik helyen végzett. Az Abu Dhabiban Haasnál utolsó nagydíját teljesítő német nem értékeli túl a kiugró eredményt – a Q3-ba kerülés is kihívás lesz.

„Nagyon erős péntek volt, már az első edzéstől fogva úgy éreztem, az autó boldog, az ideális tartományban van, ez pedig egy jó alap” – nyilatkozta a helyszíni riportereknek Hülkenberg. „De szerintem a második edzésen sokan nem voltak a szokásos helyükön valamilyen okból kifolyólag, talán ahhoz van köze, hogy sok nagy versenyző nem vezetett délelőtt. Szerintem így is kihívás lesz a top 10-be és Q3-ba kerülni, de lehetségesnek tartom, ha jó munkát végzünk.”

A Haas számára milliókban lesz mérhető, ha összejön egy bravúr: a csapat, amely az F1-től is búcsúzó Kevin Magnussennel szintén jól ment a második edzésen – a dán nyolcadikként végzett –, hatodik lehet a konstruktőri összetettben, ehhez azonban hat pontot le kell dolgozniuk a pozíciót elfoglaló Alpine-on.

Elmaradt a szürreális fordulat: újra bebiztosította címét az F1 Academy bajnoka

Bizarr fejlemények történtek a héten az Formula-1 égisze alatt futó női sorozatnál, az F1 Academynél, ugyanis a második katari verseny törlése miatt egy harmadik futamot is beiktatnak a hétvégén Abu Dhabiban. Csakhogy ezzel akaratlanul is újranyitották a bajnoki címért folyó harcot az illetékesek: Abby Pulling már múlt szombaton bebiztosította az év végi elsőségét, meg is ünnepelte azt, ám az idényzáró harmadik versenyével mégsem volt még matematikailag eldöntött a kérdés. A kihívó Doriane Pin ugyanis megtarthatta a törölt futam pole-jáért kapott két pontot, s így a 83 egységnyi előny már nem volt elegendő, hiszen 84 maradt elérhető Abu Dhabiban (minden versenyen 25 jár a győzelemért, 2 a pole-ért és 1 a leggyorsabb körért).

Pin persze így is csak a csodában reménykedhetett, hiszen neki tarolásra, Pullingnak pedig elképesztő pechre és nullázásra lett volna szüksége a fordulathoz – ami eleve valószínűtlennek tűnt, de ha hozzávesszük, hogy az Alpine kötelékeibe tartozó Pulling idén minden futamon dobogóra állt, pláne kivitelezhetetlennek látszott. Pulling aztán az első adandó alkalommal, a pénteki időmérőn lezárta (újra) a kérdést, hiszen mindhárom versenyre megszerezte a pole-t Abu Dhabiban – ezzel néhány napon belül másodszor is bebiztosította az F1 Academy 2024-es bajnoki címét! A női széria amúgy egyáltalán nem kommunikált arról, hogy valójában „visszavonták” Pulling év végi elsőségét a plusz verseny beiktatásával.

pulling-alpine-f1academy-1_1

F2: Egy hajszállal maradtak le a pole-ról a bajnokesélyesek

Csupán fél pont az előnye az összetettben Gabriel Bortoletónak a Formula-2 2024-es idényének szezonzárója előtt Isack Hadjarral szemben, így Abu Dhabiban dől el, ki nyeri idén a legrangosabb juniorkategóriát. A pénteki időmérőn mérettettek meg a hétvégén először a riválisok, akiken kívül még a tabella harmadik helyén álló Paul Aronnak is van matematikai esélye elhódítani a végső diadalért járó trófeát.

A kvalifikáció első felének gyorskörei után Bortoleto tűnt a leggyorsabbnak a főszereplők közül, a brazil állt az élre Victor Martins-nel a nyomában. Hadjar és Aron az ötödik-hatodik helyről figyelték a jövőre az F1-ben debütáló pilótát. Rajtuk kívül Bortoleto invictás csapattársa, Kush Maini és a premás Andrea Kimi Antonelli volt még ott az élmezőnyben. Hadjar egy magabiztos csapatrádiózással vágott neki az időmérő mindent eldöntő, második felének: „Pepe, meglesz a pole, biztos vagyok benne” – mondta versenymérnökének.

Az utolsó percekben szinte folyamatosan jöttek a javítások: Martins állt az élre, Bortoletót és Hadjart a második-harmadik helyen kevesebb mint egy tizedmásodperc választotta el egymástól. Négy perccel a vége előtt egy piros zászló szakította meg a pilóták ritmusát, de még mindenkinek volt ideje egy utolsó gyorskörre. Végül komoly javításokat nem láthattunk a végén, így Martins-é lett a pole-pozícióért járó két extra pont, Bortoleto és Aron is Hadjar előtt végeztek, aki a negyedik lett. A három összetettbeli esélyes egymás közvetlen közeléből rajtolhatnak majd a hétvége futamain, amelyek közül az elsőt, a szombati sprintfutamot holnap 13:15-től tartják.

Megerősítve: dupla büntetést kap Abu Dhabiban a Williams

A Williams F1-es csapata dupla büntetést kap az Abu Dhabi Nagydíjon. Az alakulat megerősítette, hogy Alex Albon és Franco Colapinto autójában is kicserélték a sebességváltókat.

A grove-i bázisú alakulat nehéz időszakon van túl az utóbbi időben, és számos balesetet szenvedett az elmúlt néhány versenyen.

„Alex és Franco az Abu Dhabi Nagydíjon egy-egy 5 rajthelyes rajtbüntetést kap az RNC váltó kiegészítő alkatrészeinek használata miatt” - közölte a csapat. 

„Ez sajnálatos következménye a múlt heti nagydíjon történt incidenseknek, amelyek Alex és Franco befolyásán kívül estek, de mindent megteszünk azért, hogy a szezont jó eredménnyel fejezzük be.”

f1-williams-colapinto

Hivatalos: Bortoleto és Hülkenberg vezetheti az F1-es Saubert kedden

A Kick Sauber F1 Team bejelentette, hogy a keddi, szezon utáni F1-es teszten már a csapat két új pilótája, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto vezeti majd az autókat.

Kiemelték, hogy fontos, hogy a lehető leghamarabb elkezdhessék a közös munkát a teljesen új pilótapárossal – Bortoleto addig még szeretné megnyerni az F2-es bajnoki címet, Hülkenberg pedig a Haasnál vezet még ezen a hétvégén.

A német helyett egyébként kedden már az Alpine-tól érkező Esteban Ocon ülhet a Haasban, ezt már korábban bejelentették.

Bortoleto a fiatalok tesztjén, Hülkenberg pedig a Pirelli gumitesztjén vehet részt hivatalosan, és így fogalmazott Mattia Binotto, a csapat első embere:

„Ez egy fontos első lépés mind Nico, mind Gabriel számára, ahogyan beilleszkednek a csapatba. Nico számára ez egy lehetőség arra, hogy megismerje az autót, és megkezdje a szoros együttműködést a mérnökeinkkel a 2025-ös szezon előtt, amely nagyon sűrűnek ígérkezik. Gabriel számára ez egy fantasztikus lehetőség, hogy tapasztalatot szerezzen, megismerkedjen a Formula–1-es gépekkel és azok összetett működésével, és megtegye az első lépéseket a fejlődésében a motorsport legmagasabb szintjén. Alig várjuk, hogy mindkettőjüket láthassuk akcióban, és megkezdhessük közös utunkat”.” 

f1-hülkenberg

Bejelentés: Max Verstappen apa lesz

Max Verstappen és Kelly Piquet az Instagramon jelentette be péntek reggel, hogy közös gyermekük lesz: ahogy Verstappen fogalmazott, a Mini Verstappen-Piquet érkezik!

A holland pilóta és párja utóbbi Danyiil Kvjattól született gyermekét neveli, neki lesz majd féltestvére a pár közös gyermeke.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

„Nincs jobb, mint a Ferrari F1-es versenyzőjének lenni” – Sainz tanácsa Hamiltonnak

Utolsó versenyére készül a Ferrarinál Carlos Sainz, 2025-től ugyanis a Mercedestől érkező Lewis Hamilton veszi át a helyét, míg a Williamshez teszi át a székhelyét. A maranellói gárdánál négy szezont eltöltő és négy futamot is nyerő spanyoltól az Abu Dhabi Nagydíj médianapján megkérdezték, mit tanácsolja a helyére igazoló Hamiltonnak:

„Nem hiszem, hogy egy hétszeres világbajnoknak, aki sokszor vagy legalábbis néhányszor már váltott csapatot a múltban, szüksége van a tanácsomra. Az egyetlen dolog, amit nyilván javasolhatok vagy mondhatok neki, hogy élvezze. Hihetetlen hely arra, hogy részese legyél a csapatnak, és hihetetlen hely vezetni és Formula-1-es pilótának érezni magad. Hiszem, hogy hihetetlen bánásmódban részesíti majd a tifosi és az összes támogató, mérnök, szerelő, mindenki a Ferrarinál, és élvezze, mert semmi sem jobb annál, mintha a Ferrari F1-es versenyzője vagy. És igen, biztos vagyok benne, hogy élvezni is fogja.”

f1-sainz-ferrari-abudhabi-day0

Hagyomány: ismét együtt vacsorázott a szezonzáró előtt az F1-es mezőny – fotó

Immár évek óta hagyomány a Formula-1-esek számára, hogy az idényzáró Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki előestéjén összegyűlnek egy közös vacsorára. A sok pilóta közösségi oldalán megjelent csoportfotó tanúsága szerint ez idén sem volt másként: összesen 16-an vettek részt a vacsorán, egyedül az Aston Martin és a Haas párosa, azaz Fernando Alonso, Lance Stroll, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg nem szerepel a fotón.

Esteban Ocon posztjából az is kiderül, hogy ezúttal Hamilton szervezte a vacsorát, de a legérdekesebb Lando Norris képaláírása: „Igen, az a kettő, akire gondoltok, a lehető legmesszebb ült egymástól…” – utalt a McLaren-pilóta Max Verstappen és George Russell elmérgesedő szócsörtéjére.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

Russell megható sisakkal, a Mercedes érzelmes videóval búcsúzik Hamiltontól

Egy fejezet véget ér a Formula-1 történetében és Lewis Hamilton pályafutásában, hiszen az Abu Dhabi Nagydíjon áll rajthoz utoljára a Mercedesszel, amelynek színeiben 12 szezonon át versenyzett és ez alatt hat vb-címet nyert. Csütörtökön elkészült az utolsó közös csapatfotó is a Ferrarihoz távozó pilótával, de az Ezüst Nyilak egy érzelmes videót is megosztottak az együtt töltött időről és sikerekről:

f1-hamilton-mercedes-abudhabi-day0-2

A csapattárs George Russell pedig egy speciális sisakfestéssel köszön el Hamiltontól: „Találkozunk a pályán, Lewis” – olvasható az ifjabb brit hétvégi bukóján. „10 évesként autogramra vártam, aztán 3 évig csapattársak voltunk. Megtiszteltetés volt, haver!” – írta Russell a közösségi oldalain a sisakjáról közzétett fotók mellé:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

Újabb vezető távozott az FIA-tól

Újabb vezető beosztású személy távozott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA): már nem Andrew Wheatley az FIA országúti versenyekért felelős igazgatója – írja a Motorsport szaklap. A szakember 2019 óta töltött be vezető pozíciót a rali szakágon belül, mielőtt 2022-ben megkapta az igazgatói kinevezést. Wheatleyt idén léptették elő az országúti versenyekért felelős igazgatói posztba.

Az elmúlt időszakban számos személyi változás, leépítés történt a szövetségen belül. A múlt héten Janette Tan, a Formula-2 versenyigazgatója és Tim Mayer, az FIA egyik vezető stewardja távozott, előtte pedig az F1-es versenyigazgatót, Niels Wittichet küldték el. A versenyzők nyílt levélben kérték számon az FIA-t, hogy miért nem tudnak időben a szövetséget érintő fontos változásokról, amelyre az elnök, Mohammed ben Sulayem csak így reagált: „Ez nem az ő dolguk.”

Fotók: Andre Lottererrel jön a WEC-be a Hyundai

Megmutatta készülő hypercarjának alapjait a Hyundai: a WEC-be 2026-ban, az IMSA sorozatba pedig a tervek szerint 2027-ben beszálló koreai gyártó egyúttal azt is bejelentette, hogy egyik versenyzője a Porschével idén újabb világbajnoki címet szerző, 43 esztendős Andre Lotterer lesz. A sportautózás egyik legendája 2025-ben tesztelni és fejleszteni fogja a GMR-001 névre keresztelt autót, 2026-tól pedig versenyezni fog vele a WEC-ben és Le Mans-ban, mellé pedig leigazolták az IMSA sorozatból és Le Mans-ból is jól ismert, rutinos Pipo Deranit is.

A csapat az IDEC Sporttal bútorozik össze, ennek alapjaként indulnak az ELMS szériában is, ahol Logan Sargeant lesz az egyik versenyzőjük.

wec1_1

wec2_1

wec3

wec4

Kiderült, hogy milyen bajnokságban kap lehetőséget 2025-ben Logan Sargeant

Az Európai Le Mans-ban (ELMS) tér vissza a versenypályákra Logan Sargeant. Az amerikai pilóta F1-es karrierje másfél év után ért véget, amikor James Vowles, a Williams csapatfőnöke Zandvoort után úgy döntött, hogy elég az autótörésekből, és inkább Franco Colapintónak ad bizalmat, aki a biztató kezdés után szintén több jelentős kárt is csinált már.

Sargeant azóta tesztelt már IndyCar-autót, de a friss bejelentés szerint 2025-ben a Genesis Magma Racinggel tér vissza a pályára a sportautós szériában, csapattársa pedig Jamie Chadwick és Mathys Jaubert lesz majd a #18-as Orecában.

f1-williams-sargeant

fotó: Williams Racing Media

Meglepetés: Arthur Leclerc F1-es debütálását hozza az Abu Dhabi Nagydíj

A Ferrari bejelentette, hogy Charles Leclerc testvére, Arthur Abu Dhabiban ejti meg F1-hétvégés debütálását. A monacói pilóta Carlos Sainz autóját vezetheti az első szabadedzésen, ő lett az a fiatal versenyző, akit a Scuderia beültet és ezzel kipipálja a 2024-re előírt kötelező kvótát.

Arthur a 2024-es szezonban a European Le Mans Series LMP2 kategóriájában versenyzett, és Imolában győzelmet aratott. Tavaly a 24 éves versenyző a Formula-2-es bajnokságban versenyzett, és a 15. helyen zárta a szezont, egy dobogós helyezéssel a neve mellett.

Az is kiderült, hogy a hétvégét követő hivatalos teszten is autóba ülhet, Antonio Fuocóval osztozhat majd a Ferrarin. Mint ismert, Sainz ekkor már a Williamsben gyakorolhat, a Mercedes pedig nem engedte meg a korai csapatváltást Lewis Hamiltonnak.

f1-leclerc1

Pullingot már megkoronázták, de véletlenül újra nyitottá tette a bajnoki harcot az F1 Academy

Mint arról mi is beszámoltunk, Abbi Pulling a katari első futamon elért második helyével bebiztosította a női utánpótlás-széria, az F1 Academy 2024-es bajnoki címét, hiszen behozhatatlan előnyre tett szert Doriane Pin előtt. Legalábbis ekkor úgy tűnt… Vasárnap végül egy porschés betétfutam balesete miatt törölni kellett az F1 Academy második futamát – viszont a szervezők úgy határoztak, ennek pótlásaként beiktatnak egy harmadik viadalt is a most hétvégi évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon.

És itt jön a bizarr csavar: Pulling előnye jelenleg 83 pont, ám mivel a plusz egy futammal még 84 egység szerezhető – 25 jár a győztesnek, 2 a pole-pozíciósnak, 1 pedig a leggyorsabb kört megfutó versenyzőnek –, Pin matematikailag újra visszakerült a bajnoki címért folyó versenybe! A „trükk” az, hogy bár a katari második futamot törölték, Pin az ottani pole-jáért bezsebelte a két pontot, amelyet már az időmérő után elkönyveltek az összetett tabellán. Az extra futam viszont extra pole-t és extra két pontot jelent a teljes szezonra vetítve (a rajtsorrendet amúgy a pilóták második és harmadik legjobb köridői határozzák meg a második és harmadik versenyre) – hacsak úgy nem döntenek utólag, hogy mégis törlik a katari második viadallal együtt Pin pole-pozícióját és két pontját is, ám erről egyelőre nem érkezett tájékoztatás a bajnokság részéről.

Persze jegyezzük meg: Pulling címe így is gyakorlatilag biztos, hiszen csak abban az esetben veszítené el a koronát az Alpine kötelékeibe tartozó hölgyversenyző, ha ő egész hétvégén nullázna, Pin pedig mindhárom pole-t, győzelmet és leggyorsabb kört is besöpörné Abu Dhabiban.

pulling-alpine-f1academy-1

„Max hasonlít a legjobban Sennára” – Marko

Max Verstappen a negyedik F1-es világbajnoki címével már az abszolút legeredményesebb versenyzők közé emelkedett: Alain Prosttal és Sebastian Vettellel került egy szintre, s már csak Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher és Lewis Hamilton rendelkezik több vb-győzelemmel, mint ő. Helmut Marko most viszont egy a holland által már lehagyott legendával hasonlította össze a Red Bull pilótáját:

„Ayrton Sennára emlékeztet” – nyilatkozta az energiaitalosok tanácsadója a Servus TV-nek. „Nagyon hasonló a személyiségük kettejüknek, bár Senna karizmája még mindig hihetetlen. Természetes egy halálos baleset kapcsán tragikus módon minden felerősödik. De az összes általam ismert versenyző közül ő hasonlít rá a legjobban.”

Marko egyúttal a Red Bull másik négyszeres világbajnokával is összevetette Verstappent: „Más korszak volt az Vettellel. Két eltérő személyiségtípusról beszélünk. Sebastian Vettel hihetetlen volt a részleteket illetően, egy órát töltött el azzal, hogy a legapróbb részleteket is megbeszélje a mérnökökkel. Max csal azt csinálja, amit szükséges, és ezt jól irányítása alatt is tartja. Nagyszerű lenne Maxszal célba venni egy ötödik címet. A csapat motivált és tudja, hogy keményen kell dolgoznia, de akarunk egy ötödik címet” – tette hozzá Marko.

f1-verstappen-marko-redbull

Leclerc ital nélkül volt kénytelen teljesíteni az F1-es Katari Nagydíjat

Már a start előtti rádiózás során kiderült vasárnap, hogy problémája van az itatójával Charles Leclerc-nek. A végül a Katari Nagydíjat a második helyen záró ferraris szerint azonban ez idén nem jelentett akkora nehézséget, mint jelentett volna egy éve az októberben rendezett futamon, amikor több versenyzőt is az ájulás kerülgetett a hőség miatt:

„Igen, nem ittam, de hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy nagy problémát jelentett ezen a versenyen” – mondta el Leclerc a dobogósoknak tartott sajtótájékoztatón. „Tavaly nagyon-nagyon komoly gond lett volna, szerintem be sem tudtam volna fejezni az italom nélkül a futamot, idén viszont valójában egész hűvös volt.”

„Szóval kiszáradás szempontjából nem volt vészes, viszont a kanyarokban fizikailag eléggé megterhelő volt a futam, mivel nem kellett spórolnunk ma alapvetően: az elsőtől az utolsó körig padlógázzal nyomtuk, ami meglehetősen élvezetes versenyzőként. Szerintem egyikünk sem tudta már egyenesen tartani a fejét a kanyarokban a verseny vége felé” – mutatott rá egy másik kihívásra a monacói.

f1-leclerc-ferrari-katar-1

Iwasa másodszor is F1-es Red Bullt vezethet idén

Az RB megerősítette, hogy a Red Bull-junior Ayumu Iwasa másodszor is F1-es szabadedzést kap 2024-ben, ő vezetheti Yuki Tsunoda autóját majd hétvégén Abu Dhabiban.

Az első alkalomra hazai futamán, Japánban került sor, most jön a második lehetőség, amellyel a faenzaiak teljesítik a kötelezően előírt kvótát.

f1-iwasa-redbull

fotó: Red Bull Content Pool

 

Andretti már a 12. F1-es csapatról beszél

Az F1 ugyan még nem teljesen, de nagy vonalakban elfogadta, hogy 2026-tól bővül a mezőny, és a General Motors révén jön a tizenegyedik csapat.

Ugyan a sportág a hivatalos beszámolóiban nem írta le a korábban elutasított Andretti nevét, de világos, hogy a projektet az Andretti valósítja majd meg – Mario Andretti pedig már fel is vetette, hogy már csak azért is jó, hogy gyári csapatként érkeznek, mert így később akár más istállóknak is szállíthatnak majd motort.

Az amerikai formáció 2026-ban még csak csapattal érkezik, a tervek szerint a GM/Cadillac 2028-tól tud majd saját erőforrást is gyártani.

„Nos, nyilvánvaló, hogy ha van egy gyártónk, akkor más csapatoknak is tudunk szállítani” – mondta Andretti.

„Úgy néz ki, hogy az FIA invitálhat egy tizenkettedik csapatot is. Szóval, ismétlem, mindig szükség van egy motorra.”

Az FIA-nak jogában áll 12. csapattal is bővíteni a mezőnyt, de azok után, hogy több, mint egy évig kínlódtak a felek az Andretti kapcsán, valószínűtlen, hogy más szereplővel újrakezdenék a folyamatot.

f1-cadillac-1

 

„Egyáltalán nem aggódom Hamilton formája miatt” – Vasseur

Miközben George Russell negyedikként zárt múlt hétvégén Katarban, Lewis Hamilton még pontot sem szerzett a vasárnapi futamon.

Hamilton nem csinált titkot abból, hogy saját maga sem elégedett az utóbbi időben nyújtott teljesítményével, és egyszerűen túl lassúnak titulálta a tempóját.

A média kapott az alkalmon, és Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke megkapta a kérdést, hogy aggódik-e jövő évi versenyzőjének formája miatt: „Egyáltalán nem. Nézzük csak meg a Las Vegasban teljesített ötven körét. Tizedik helyről rajt, majd gyakorlatilag George Russell sebességváltóján fejezte be a futamot. Egyáltalán nem aggódom” – jelentette ki Vasseur.

Alonso: Akkor Abu Dhabiban rágyorsítok a másik lassú autóra, hogy büntetést kapjon?

Fernando Alonso is Max Verstappen mellé állt a holland szombati büntetése kapcsán: mint ismert, a stewardok szerint a világbajnok indokolatlanul lassan vezetett a levezető körén, amivel feltartotta George Russellt.

Verstappen vasárnap este fakadt ki a büntetés miatt, amivel elveszítette a pole-pozíciót, ugyanis szerinte soha senki nem kampányolt még úgy egy riválisa büntetéséért, mint Russell ebben az esetben.

Magával az ítélettel pedig Alonso sem értett egyet.

„Max büntetése, nem tudom… egy rajthelyet kapott, nem tudom, miért. Lassú volt, de George is lassú körön járt” – fogalmazott a spanyol.

„Most akkor ha Abu Dhabiban lassú körön leszek, rágyorsítok őrült módon az előttem lévő autóra, és akkor büntetést kap, mert feltart. Gondolom. Ez az egyetlen dolog, amivel vigyáznunk kell” – formált véleményt Alonso.

f1-alonso-aston-katar

fotó: Aston Martin Aramco F1 Team