DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

Tom Coronel fia bekerült a Red Bull juniorprogramjába!

A 13 esztendős Rocco Coronel, a túraautós közönségkedvenc Tom Coronel fia pályafutását ezentúl a Red Bull fogja terelgetni, a gokartos tehetség ugyanis bekerült az energiaitalosok juniorprogramjába. A holland tehetség egy F4-es autót tesztelhetett Jerezben, s mivel megfelelő teljesítményt nyújtott, egy korábbi GP3-as versenygépet is kipróbálhatott, az eredmények pedig kellően meggyőzőek voltak, így megkapta a lehetőséget.

rocco-coronel-1

„Megtiszteltetés számomra, hogy a jerezi szétlövést követően engem választottak a Red Bull juniorversenyzői közé. Ez egy jól bevált program, amely már sok versenyzőt juttatott az autósport csúcsára. Az álmom természetesen az, hogy F1-es pilóta legyek, és ezzel a lehetőséggel ez az álom reálissá válik. Mindig is követtem a Red Bull versenyzőit, és figyeltem, hogyan fejlődtek a sportban, és most én is közéjük tartozhatok” – olvasható a közösségi médiában.

rocco-coronel-2

F1-es visszatérésre célozgat a hírhedt szponzor

Még élénken él bennünk a Rich Energy nevű energiaital – mellyel kereskedelemben nem túl sűrűn találkoztak – és a Haas 2018-as kálváriája: a cég főszponzorként csatlakozott az amerikai istállóhoz, több talicskányi pénzt és még nagyobb célokat ígérve: William Storey, a cég főnöke a Red Bull legyőzését emlegette. Az együttműködés a szezon végéig sem jutott el, röviddel féltáv után a felek viharos körülmények között szakítottak…

Azóta a Rich Energy többször megpendítette az F1-be való visszatérést, de a nagy szavakból nem lett semmi – a cég csak kisebb szériákban van jelen. Most egy 2022-es modellekre hajazó autó képét posztolták saját nevükkel felmatricázva, az „#F1” és „#2. fejezet” címkékkel. Rövidesen kiderül, ezúttal valóban történik is valami, vagy csak egy újabb (valljuk be, ügyes) reklámforgást látunk, hogy a cég bekerüljön a hírekbe.

Russell már a W13-ban mosolyog

Széles George Russell mosolya, hiszen túlesett az üléspróbán a Mercedes brackley-i főhadiszállásán: az idei autót, a W13-at igazították a brit pilótára a február 18-i, pénteki hivatalos bemutató előtt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Nyuszis márka a Williams legújabb szponzora

Egy nappal keddi autóbemutatója előtt új támogatóval kötött együttműködést jelentett be a Williams istálló: a partner a jól ismert elemgyártó cég, az amerikai Duracell lett. A csapat és a vállalat közös tévéreklámra, valamint a Miami Nagydíjjal kezdve fogva több pályán szervezett aktivitásra készül. A cég neve jelentős teret kap az autón, a csapatfelszerelésen és pilóták overalljain.

Az ilyenkor szokásos sablonos kommentárba színt csempészve Jost Capito megjegyezte, miért örül személy szerint a szponzornak: „A becenevem 30 éve az, hogy Duracell – mivel sosem fogy el az energiám. Nagyon várom már a közös munkát” – mondta a csapatfőnök. Az új támogatót övezi egy még érdekesebb kérdés, melyre kedden választ kapunk: a versenyzők szereplésével a Williams hangulatfokozó videót tett közzé, amelyben Latifi és Albon arról beszélt, új szín kerül a festésbe. Ez akár a Duracell tradicionális vörösrézszíne lehet.

„A túl sok futam miatt az emberek elveszíthetik az érdeklődésüket az F1 iránt”

Több területre kiterjedő interjút közölt az AlphaTauri honlapja a mai autóbemutató kapcsán Franz Tost csapatvezetővel, amelyben elsősorban a 2022-es évad kihívásait és a várakozásokat érintették. Előkerült így az a kérdés is, hogy a rekordot jelentő 23 futamos idény mekkora megterhelést jelent az istálló számára, aminek kapcsán Tost aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a túl sok verseny káros lehet a Formula-1 számára:

„Tavaly szerencsések voltunk, mert rendkívül érdekesek voltak a versenyek, mindig voltak csaták, de nem számíthatunk arra, hogy mindig ez lesz a helyzet. Számomra a 23 futam az abszolút határ, nem is a munkamennyiség szempontjából, hanem mert aggódom, hogy az ilyen nagyszámú verseny ahhoz vezethet, hogy az emberek elveszítik az érdeklődésüket a Formula-1 iránt. Szerintem a legjobb a 18 és 20 közötti versenyszám lenne, mert a Formula-1-nek prémium terméknek kell maradni, így át kell gondolnunk, hogy csökkentsük a számukat, hogy továbbra is különlegesek maradjanak. Személy szerint nekem rendben van a 23 futam, de nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy mi a legjobb a Formula-1 jövője szempontjából.”

f1-start-2022-dppi

Amit nem lehet megunni: először mozgásban egy 2022-es F1-es autó – videó

Az Aston Martin egy nappal a hivatalos csapatbemutatója után, pénteken már pályára is vitte Silverstone-ban az AMR22 névre keresztelt új versenygépét. A filmforgatási napról már láthattunk némi ízelítőt, de most az istálló egy hosszabb videót is megosztott arról, ahogy Lance Stroll és Sebastian Vettel először pattantak be a volán mögé 2022-ben. Stroll röviden az első benyomásait is elmondta: „Nagyon más, ez egyértelmű. Másképp viselkedik az autó. De remélhetőleg izgalmas lesz idén a versengés az új autókkal, és lehetőséget ad minden csapatnak, hogy új megoldásokkal álljanak elő” – fogalmazott a kanadai.

Mit kell elkövetni azért, hogy kitiltsanak az F1-es paddockból?

Az F1-ben dolgozó újságírók tevékenységét a helyszíni munka során rengeteg biztonsági és egyéb megkötés szabályozza, s noha természetesen nem minden vétséget torolnak meg a lehető legszigorúbban, az is előfordul, hogy kitiltásig fajul a helyzet. Többek között erről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában, melynek e szakasza 01:14:30-tól hallható.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Két segítőt kaphat Masi idéntől

Az Abu Dhabi Nagydíj hajrájában történtek úgy tűnik, valóban változást hoznak a Formula-1 versenyirányításában. Az FIA megígérte, felülvizsgálja, hogyan fulladt a verseny zűrzavarba, és ha kell, megújult döntéshozatali rendszerrel térnek vissza. Sajtóértesülések szerint ez meg is fog történni, mégpedig úgy, hogy Michael Masi mellé két segítőt neveznek majd ki. Az egyik a WEC versenyigazgatója, Eduardo Freitas, a másik pedig a DTM korábbi felügyelője, Niels Wittich. Kettejük közül Wittich segítené Masi munkavégzését közvetlenül, a helyszínekről, míg Freitas „távmunkában”, Genfből tenné ugyanezt. Egy harmadik név is felmerült, Scott Elkins személyében, aki jelenleg a Formula-E-ért felel. Hogy mi lesz a végleges felállás az F1-es versenyirányításban, azt az FIA korábbi közlése alapján a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra fogjuk pontosan tudni.

Az F3-ban és az F2-ben is képviselteti magát az Alpine

A Ferrarihoz hasonlóan a 2022-es szezon előtt az Alpine is helyzetjelentést adott akadémistáiról, és úgy tűnik, a csapat nagyon is jó helyzetben van utánpótlást tekintve. A pilótanevelő programjukban két új fiatalt köszönthetnek Jack Doohan és Olli Caldwell személyében, előbbi a Virtuosi Racing, utóbbi a Campos színeiben áll rajthoz a Formula-2-ben. A Formula-3-ban szintén két tehetséggel képviseltetik magukat, Victor Martins az ART GP-vel írt alá szerződést, míg Caio Collet marad eddigi istállójánál, az MP Motorsportnál.

Ahogy a közlemény fogalmaz, 2021 a legsikeresebb éve volt az Alpine akadémiájának, hiszen Oscar Piastri, az F1-es csapat tartalékosa megnyerte az F2-es címet, míg Guanyu Zhou be is került a királykategóriába.

A WEC-ben folytatja Danyiil Kvjat

A Sebastian Vettel által csak Torpedónak bélyegzett orosz még nem fejezte be aktív autóversenyzői pályafutását. 2022-ben egy teljes szezonon át a Hosszútávú Világbajnokság mezőnyét erősíti majd, a G-Drive Racing pilótájaként, az LMP2-es kategóriában, Rene Binder és James Allen csapattársaként. Kvjat, akit a csapatfőnök, Roma Ruszinov az egyik legnagyobb orosz sportolóként jellemzett, természetesen a győzelmet vette célba, különösen Le Mans-ban.

Délben érkezik az új AlphaTauri – itt tudod követni a bemutatót

A Haas, a Red Bull, az Aston Martin és a McLaren után újabb Formula-1-es alakulat tartja meg a bemutatóját: Valentin-napra időzítette az AT03-as kódjelű gép leleplezését az AlphaTauri. A nagy pillanat pontban délben jön el, az eseményt az alábbi videóban lehet élőben követni:

Most viszonylag „olcsón” juthatsz hozzá F1-es autóhoz – vagyis csak majdnem

Ugyanis nem tényleges Formula-1-es versenygépet árusítanak az F1 Authentics oldalán, hanem a Pirelli egyik bemutatóautóját. A Pirelli bemutatóabroncsaival felszerelt, a 2018-as F1-es gépek alapján megépített modell teljesen fekete festéssel rendelkezik, kormánya viszont nem valódi, hanem játékkormány. Viszont cserébe jóval olcsóbbért lehet hozzájutni, mint amikor egy valódi korábbi F1-es autót kínálnak eladásra: ez „csupán” 25 ezer angol fontba kerül.

pirelli-auto-1

pirelli-auto-2

Ha lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról, itt pótolhatod a lényeget

Magyar idő szerint szombat késő este rendezték az elektromos formulaautós világbajnokság idei harmadik versenyét, amelynek végén a Porsche aratott kettős győzelmet – de ha esetleg meg- vagy újranéznéd, hogy hogyan, itt a hivatalos videós összefoglaló a Mexikóváros ePrix-ről:

Videó: Mozgásban Mandalikában a MotoGP-motorok

Három napon át a vadonatúj mandalikai pályán készült a MotoGP mezőnye a rövidesen rajtoló 2022-es szezonra – az egyes napokról mozgóképes formában is készült válogatás:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Fizetésemelést kapott és Monacóba költözött Norris

Úgy tűnik, eddig szépen alakul Lando Norris karrierje: 2019-es debütálása óta többször is sikerült pozitívan meglepnie az F1 közönségét, tavaly kis híján az első győzelmét is megszerezte, nemrég pedig igencsak hosszú szerződéshosszabbítást jelentett be a McLarennel.

A fiatal brit természetesen nem részletezte, hogy mik is szerepelnek pontosan a friss megállapodásban, a McLaren e heti autóbemutatóján azonban annyit elárult, hogy ezentúl kicsit bővebb költségvetésből gazdálkodhat. „Mindenképpen jól fog jönni az a kis plusz. Minden szerződéssel jár valami extra. Ha jó szezonod van, akkor természetesen emelkedik a fizetésed, különösen, ha más csapatok is érdeklődnek irántad. Az mindig jót tesz anyagi szempontból” – fogalmazott. De leszögezte, ő korántsem a pénzért csinálja. „Nem ez a legfontosabb számomra. A boldogságom, az, hogy élvezzem, amit csinálok, mindenek felett áll. Mindig ez a döntő tényező. Korábban például azt mondtam, nem költöznék Monacóba, de a dolgok változnak.”

Norris épp nemrég fejezte be a költözködést is, bár van még némi teendője, amiket egyelőre halasztania kellett. „Végre beköltöztem a saját kis kastélyomba! Egy imádnivaló kis lakás, szép a kilátás. Nem voltam még ott túl sokat, a McLarennél időztem, aztán a BRDC díjátadóján, a szimulátorban is dolgoztam. De már beköltöztem, csak van még néhány doboz, ami kipakolásra vár.”

Állítsd Ricciardót egy zöld vászon elé és figyeld!

Az F1 mosolyembere mindenben megtalálja a mókázási lehetőséget, még egy egyszerű fotózásban is. A McLaren kapta lencsevégre a láthatóan nagyon jókedvű ausztrált.

Bottas-hasonmás tűnt fel a téli olimpián

Feltűnő hasonlóságot véltek felfedezni az Alfa Romeo finnje és egy amerikai curlingjátékos, Matt Hamilton között. Mintha maga Valtteri Bottas lenne az, csak álruhában. Vagy tényleg ő? Elvégre, egyéb elfoglaltságokra hivatkozva nemrég lemondta a Bajnokok Tornáját…

Verstappen megnyerte a Bathurst 12 órást

Természetesen virtuálisan. A friss F1-es világbajnok a holtszezonban egymás után indul a különféle szimulátorversenyeken – több-kevesebb sikerrel –, saját csapata, a Team Redline színeiben. A legutóbbi megmérettetés Bathurst aszfaltcsíkján egy 12 órás verseny volt, amelyen a holland csapattársával, Luke Bennett-tel domináns győzelmet aratott. Ugyan McLarenjét még csak az ötödik helyre kvalifikálta, néhány kör kellett csupán ahhoz, hogy az élre álljon. Verstappen elégedetten nyugtázta a sikert. „Jó verseny volt. Az autó nagyszerű volt, akárcsak tavaly. Luke is nagyon magabiztosan vezetett, amit jó látni. Örülök, hogy sikerült nyernünk” – kommentálta a hétvégét.

Buttonnal gokartozva készül a visszatérésre Albon

Alex Albon egy év szünet után tér vissza a Formula-1-be a Williams színeiben, és természetesen nagyon komolyan is veszi a felkészülést, úgy fizikailag, mint mentálisan. Trénere, Patrick Harding Los Angelesbe vitte őt edzőtáborozni, ahol szigorú napirendet követ: hetente ötször-hatszor, naponként kétszer vesz részt erőnléti edzésen.

Nemcsak Harding tartott azonban vele, hanem a Williams tanácsadója, Jenson Button is, akivel szintén gyakoroltak. „Los Angelesben összefutottam Jensonnel a helyi gokartpályáján. A gokartozás remek; nemcsak, hogy formában tart, de a versenyzés tiszta élményét is adja. Nyilván nem egy Formula-1-es autó, de a pályához képest nagyon gyors. Mentálisan segít újra felvenni a versenyzés ritmusát, a különböző érzetek a kezedben-lábadban pedig fizikailag segítenek visszarázódni. Jót versenyeztünk Jensonnel, még mindig olyan gyors, mint ahogy számítottam rá, jó móka volt” – mesélte a brit-thai, akinek kedden már a Williams autóbemutatóján lesz jelenése.

Russell megtalálta a saját nevét a Mercedesen

George Russell büszkék mutat rá a saját nevére a tavalyi fekete Mercedesen...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

 

Get in there, Lewis-összeállítással köszöntötte a születésnapos Peter Bonningtont egy szurkoló

Szombaton töltötte be 57. életévét Lewis Hamilton versenymérnöke, Peter Bonnington, vagyis "Bono" - ennek apropóján szurkolók százai köszöntötték fel, az egyikük pedig egy 2021-es Get in there, Lewis-összeállítást készített.