DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Hét éve nem történt olyan, mint most Sargeanttal

Érdekes statisztikára világított rá a Racingnews365.com: utoljára 2017-ben váltottak le egy F1-es pilótát szezon közben úgy, hogy az illető nem a Red Bull valamelyik csapatánál versenyzett. Hét évvel ezelőtt a Renault döntött a csere mellett, Jolyon Palmer F1-es karrierje ért véget év közben, de itt is megjelent a Red Bull: az energiaitalosoktól szerezte meg Enstone Carlos Sainzot Palmer helyére.

f1-zandvoort-saturday-5

fotó: Ollé Iván

Furcsa stat: A McLarennek sikerült, ami a Mercedesnek és a Red Bullnak sem

A 2021-es szezon számtalan furcsa statisztikája közül talán a legmeglepőbb a McLarenhez tartozik: az istálló (az Alpine mellett) a szezon egyik meglepetésgyőztese volt. Az Olasz Nagydíjat Daniel Ricciardo nyerte, Lando Norris révén pedig a második helyet is megszerezték. Márpedig ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy csapat 1-2-es eredményt ért el idén.

Ez a bravúr a 11 versenyt nyerő Red Bullnak és a 10-szeres futamgyőztes Mercedesnek sem sikerült 2021-ben. Hamilton és Bottas hatszor, Verstappen és Perez háromszor végeztek a szezon során az első és harmadik helyen. A furcsaság oka persze a kiélezett vb-harcban keresendő: nem kevesebb, mint 14-szer Verstappen és Hamilton egymás közt osztotta le az első és második helyet.

A jövő előszele: Kerékkijelzőt próbált ki a McLaren

A 2022-es szezonban nem csupán 18 colos abroncsok érkeznek, de visszatérnek a 2007 és 2009 közt használt kerékborítások is. Ennek lehetőségeit továbbgondolva a McLaren már az Abu Dhabi teszten kipróbált egy LED-kijelzős kereket. A panel egyetlen kör folyamán bukkant fel Lando Norris autóján a szerdai tesztnap kezdetén, írja az Autosport szaklap.

A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola elmondta, az innováció rengeteg lehetőséget hordoz magában: helyezés, logó, akár köridő is kijelezhető rajta. A tesztelés azért fontos, mert a kereket ki kell egyensúlyozni, máskülönben vibrációt okoz a LED-panel. Arról egyelőre nem esett szó, hogy mikor tervezik az eszközt rendszeresíteni a Formula-1-ben.

A 2022-es szezonban a kerékfelni, a borítás és az abroncsot figyelő szenzorok is egységesek lesznek az F1-es mezőny számára.

Műtét vár Alonsóra a téli szünetben

Noha a 2021-es szezont minden gond nélkül teljesítette – nem is rossz eredménnyel –, Fernando Alonso rehabilitációja még nem fejeződött be teljesen. A kétszeres világbajnok még februárban szenvedett biciklisbalesetet, amelyben eltört az állkapcsa. Ezzel van még némi utómunka. „Engem a sorsom a kórházba vezet a téli szünetben. Először azért, hogy kiszedjék az arcomból és az állkapcsomból a lemezeket, amiket a februári baleset után tettek oda, aztán azért, hogy kipihenhessem mindezt, néhány héten át” – nyilatkozott téli terveiről a spanyol.

Raikkönen méltatlan búcsúja, Perez vs Hamilton és Verstappen győztes köre – a szezonzáró legjobb onboardjai

Az F1 hivatalos YouTube-csatornája idén utoljára is összegyűjtötte a legjobb belső kamerés felvételeket. Csaták és drámák, más szemszögből.

A videó a képre kattintva indul.

„Rakéta négy keréken” – máris F1-függő lett a McLaren fiatalja

A szezon végeztével még két napon át Abu Dhabiban tesztel az F1. Ez részben gumiteszt, részben pedig a fiatal pilóták tesztje. A McLaren, ígéretéhez híven, IndyCarban versenyző tehetségének, Pato O’Wardnak adott lehetőséget, aki csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az autósport királykategóriájáról első méterei megtétele után.

„Nincsenek szavak erre a napra. Ez egy ritka lehetőség, talán egyszer adódik az életben. De hűha, hűha, ezek az autók hihetetlenek! Ez tízszer őrültebb, mint vártam. Én még azt hittem, az IndyCar gyors! Az első körben, amint kihajtottam, éreztem az erőt és a tapadást” – próbálta megfogalmazni az élményt a mexikói pilóta, aki negyedikként zárta a napot, de még így sem elégedett. „Azt hiszem, egy körön nem sikerült mindent kihoznom belőle, mert azt hittem, leszakad a fejem. Ember, a nyakamnak annyi!”

Bár fizikailag megterhelte, O’Ward beleszeretett a Formula-1-be. „Ez életem legjobb élménye volt egy versenyautó volánja mögött. Nem hiszem, hogy bármi meg tudná ezt közelíteni. Ez olyan, mint egy videojáték. Mintha nem is a valóság lenne” – kommentálta, majd a közösségi oldalán is lelkendezett, azt írva, soha nem szeretné ezt abbahagyni.

Raikkönen hivatalosan is „nyugdíjas” lett

A Jégember sosem volt az az ember, aki szerette a nyilvánosság előtt élni az életét, a közösségi oldalakra is csak hosszú idő után regisztrált. Ugyan így már valamivel nyitottabb lett, a felhajtás továbbra sem érdekli, az F1 körüli pedig pláne. Így aligha meglepő, hogy még azt is csak szűkszavúan tette hivatalossá, hogy ezúttal tényleg véget ért a karrierje a száguldó cirkuszban. „Retired”, vagyis visszavonult – mindössze egyetlen szóvá rövidítette Instagram-profilján a bemutatkozást, ki is ő.

Újabb szezont tölt a Formula-2-ben a magyar kötődésű Roy Nissany

Az izraeli Roy Nissany 2021-ben harmadik szezonját teljesítette a Formula-2-ben: a DAMS csapathoz szerződve eddigi legeredményesebb évét zárta az összetett 16. helyén, legjobb versenyeredményeként egy dobogót szerezve Monacóban. A magyar kötődésű pilóta emellett a Williams tesztpilótája volt, három szabadedzésen is lehetőséget kapott. A DAMS bejelentette, hogy Nissany 2022-ben is versenyzőjük lesz: célja erős eredmények szerzése.

A Formula-2 Abu Dhabi szezonzárója után sorban érkeznek a pilótapiaci hírek: a Virtuosi teljesen új párossal indul, a Red Bull-védenc, F3-ban ezüstérmes Jack Doohan és Marino Sato érkezik a csapathoz, míg a nemrég Williams-akadémiához csatlakozó Logan Sargeant a Carlin egyik autóját vezeti. Felipe Drugovich az UNI-Virtuositól korábbi csapatához, az MP Motorsporthoz igazol, ahol az F3 harmadik helyezettje, Clement Novalak csapattársa lesz. Doohan, Novalak és Sargeant nem lesznek teljesen újoncok, mivel már a 2021-es év záróversenyein túlestek debütálásukon.

A Haas szerelői is izgultak az utolsó kör miatt

Az Abu Dhabi Nagydíj igazán fordulatosra sikerült, az utolsó kör pedig minden korábbi várakozást felülmúlt. Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája elképesztően szorosan alakult, így mindenki feszült figyelemmel követte az eseményeket. Nem volt ez másképp a Haas csapatánál is, melynek szerelői a felvételek alapján nagyon élvezték a pilóták párharcát. Az amerikai istálló csak egy pilótával teljesítette a versenyt Mick Schumacher révén, miután csapattársa, Nyikita Mazepin elkapta a koronavírust.  

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

Videó: Négy és fél perces montázs a 2021-es F1-es szezonról

Véget ért a Formula-1 idénye, így a széria hivatalos YouTube-csatornája pedig jelentkezett az évösszefoglaló montázzsal, benne minden fontos pillanattal, ami a 22 futam során történt – IDE vagy a képre kattintva lehet megtekinteni:

f1-2021-video

Nicolas Hamilton: Az FIA megszegte a saját szabályait, ez a sport szégyene

Vitás körülmények között happolta el a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében a vb-címet Lewis Hamilton elől Max Verstappen: az SC-fázis során előbb azt írták ki, hogy nem előzhetnek a lekörözött versenyzők, majd két perccel később úgy döntöttek, a két vb-rivális közötti öt autót mégis elengedik. Ez a versenyzőkben is zavarodottságot okozott, Michael Masi versenyigazgató és az FIA pedig ismét a kritikák kereszttüzébe került. Utóbbi sorba állt be Hamilton öccse, Nicolas Hamilton is, aki az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében a következőket írta:

„AZ IGAZI BAJNOK! Az FIA megszegte a saját szabályait, ami szégyen a teljes sportunkra nézve. Mindezek ellenére és attól függetlenül, ahogy bántak velük ma, a Hamiltonok a vereségben is alázatosak maradtak. Az édesapám, aki felnevelt mindkettőnket, gratulált Maxnak és az apjának, Josnak. Az emberek azt mondanak, amit akarnak, de az apám gesztusa bebizonyította, hogy tévednek a kétkedők és az utálkozók, és megmutatta, milyenek is vagyunk mi, Hamiltonok. A DNS-ünkben van, hogy megmutassuk az embereknek, hogy tévednek, amit Lewis napi szinten csinál. Abszolút profin és a vereségben is tisztességgel, miközben mind tudjuk, hogy becsapta a sport, amelynek oly sokat adott. Gratulálok Maxnak a fantasztikus szezonjához!”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nicolas Hamilton (@nicolashamilton) által megosztott bejegyzés

Az utolsó körök drámája, öröm és búcsú a célban – így szólt a rádió Abu Dhabiban

Természetesen a szezonzáró nagydíjról is elkészült a csapatrádiós válogatás, amelyben végighallgathatjuk, hogyan is zajlottak a hajrá drámai eseményei, de szerepel az összeállításban a Mercedestől elköszönő Bottas, a biztonsági autós újraindításon nevető Alonso, valamint az előzés-díjért járó jutalmon humorizáló Vettel is – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

radio-abudhabi-video

Verstappen egy elit társasághoz csatlakozott

A 2021-es évad utolsó versenyen Max Verstappen hihetetlen izgalmak között szerezte meg élete első bajnoki címét, ezzel pedig a történelem negyedik legfiatalabb bajnokává vált. A holland versenyző 24 évesen és 73 naposan lett világbajnok, nála pedig csak három pilóta tudta ezt korábban elérni. A lista elején Sebastian Vettel áll, ő 23 évesen és 134 naposan nyert, a második helyezett Lewis Hamilton 23 esztendősen és 300 naposan, míg a harmadik Fernando Alonso 24 évesen és 59 naposan érte el első nagy sikerét. Érdekesség, hogy mindannyian a mezőny tagjai lesznek jövőre is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Így tomboltak Hollandiában Verstappen vb-címének pillanatában

A feltöltött videók alapján óriási volt a buli a Red Bull-pilóta hazájában vasárnap délután:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Netherlands (@redbullned) által megosztott bejegyzés

Átvette megérdemelt trófeáját a 2021-es szezon legjobb magyarja

A TOP50 Magyar Autóversenyző ranglista idei első helyezettje, a Ralikrossz-világbajnokságon két dobogós helyet és összetett ötödik helyezést szerző Szabó Krisztián megkapta az idei érdemeiért neki járó trófeát. A váci ralikrosszos – aki sok dobogó után először zárta első helyen a rangsort – az Autósport és Formula Magazin főszerkesztőjétől, Bethlen Tamástól kapta meg a díjat.

Hamilton kihagyja a gumitesztet – itt van a csapatok felállása

Bár a 2021-es idény vasárnap véget ért, a Formula-1-es csapatok még néhány napig Abu Dhabiban maradnak a szokásos kétnapos szezon utáni tesztre, amely ezúttal elsősorban a Pirelli új 18 colos felnijű abroncsainak próbálgatásáról fog szólni. Ennek érdekében az istállók egy „öszvérautót” építettek – kivéve a Williamst, amely költséghatékonysági okokból ezt nem tette meg. A másik kilenc alakulatnál viszont szinte kivétel nélkül láthatjuk a teljes jövő évi mezőnyt – de csak szinte, mert a Mercedesnél Lewis Hamilton, a Haasnál pedig Nyikita Mazepin nem fog autóba ülni. Előbbi helyet mindkét nap George Russell fog vezetni a Mercedesnél, míg az Alfa Romeóba Valtteri Bottas és az egyetlen újonc, Guanyu Zhou is.

A gumiteszttel párhuzamosan zajlik majd a fiatal versenyzők tesztje is, ott még nem minden csapat ismertette, hogy kivel fog szerepelni. Robert Svarcman viszont például kétféle autóban is fel fog tűnni, de lehetőséget kap a friss Formula-2-es bajnok Oscar Piastri, valamint itt a Williams is képviselteti magát az F2-es szerződést kapó Logan Sargeanttel.

  Kedd Szerda Fiatal versenyző
Mercedes George Russell George Russell Nyck de Vries
Red Bull Max Verstappen Sergio Perez Jüri Vips
McLaren Daniel Ricciardo Lando Norris Pato O'Ward
Aston Martin Lance Stroll Sebastian Vettel Nick Yelloly
Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Oscar Piastri
Ferrari Charles Leclerc / Antonio Fuoco Carlos Sainz Robert Svarcman
AlphaTauri Yuki Tsunoda Pierre Gasly Liam Lawson
Alfa Romeo Valtteri Bottas Guanyu Zhou ???
Haas Mick Schumacher Pietro Fittipaldi Robert Svarcman
Williams - - Logan Sargeant

pirelli-abudhabi-dppi

Verstappen döntött: az 1-es rajtszámmal fog indulni 2022-ben

Amióta 2014-ben bevezették az állandó rajtszámokat, egyszer volt rá példa, hogy a regnáló világbajnok a címvédőnek járó 1-es rajtszámmal indult a Formula-1-ben: éppen az első évben Sebastian Vettel ragasztotta fel azt a Red Bulljára. Utána azonban Lewis Hamilton mindig kitartott a 44-es mellett, Nico Rosberg esetén pedig sosem tudtuk meg, hogy lecserélte-e volna a 6-ost, hiszen a címszerzése után néhány nappal visszavonult.

Vasárnap viszont új világbajnokot avattunk Max Verstappen személyében, aki eléggé határozott választ adott arra a kérdésre, hogy jövőre marad-e a 33-asnál vagy láthatjuk-e az autóját az 1-est: „Igen, használni fogom. Hányszor lehet erre lehetőséged? Nem tudom, lehet, hogy ez az egyetlen alkalom az életemben. Ez a legjobb elérhető rajtszám, úgyhogy igen, ezt fogom feltenni az autóra” – mondta el a holland, így neki köszönhetően nyolc év után lesz ismét 1-es rajtszámú autó a mezőnyben.

verstappen-redbull-abudhabi-1

Hétfőre is jutott egy kis siker a holland autósportnak

Hétfőn bejelentették, hogy a holland istálló, a Van Amersfoort Racing 2022-ben csatlakozik a Formula-2 mezőnyéhez. Az alakulat a kiszálló HWA helyét veszi át az utánpótlás-kategóriában, akárcsak a Formula-3-ban. (Utóbbit már korábban, az F3 befejezésekor bejelentették.) Ezzel az autósportban egyre komolyabb tényezőnek számító Hollandiának két csapata is lesz a juniorszériákban, hiszen az MP Motorsport szintén holland illetőségű.

A Van Amersfoort Racing az egyik legrangosabb utánpótlásistálló, amely 2021-ben az olasz és német Formula-4-et is megnyerte Oliver Bearmannel, emellett a Formula Regional és Euroformula Open kategóriákban szerepelt. A csapat a friss világbajnokhoz is kötődik: Max Verstappen velük teljesítette 2014-ben egyetlen gokart és F1 közötti szezonját a Formula-3-as Európa-bajnokságon, emellett Mick Schumacher is ezzel az alakulattal debütált a formulaautók közt 2015-ben.

Óvás ide vagy oda, akkorát buliztak a Mercedesnél, hogy Toto Wolff is a közönség közé ugrott

Iszonyatos feszültségek közepette ért véget az idei F1-es szezon, a konstruktőri bajnoki címet megszerző Mercedesnél azonban mégsem úgy viselkedtek, mint akik megsértődtek a világra - ugyan minden interjút lemondtak a nap végén, de az előkerült videók alapján olyan bulit csaptak, hogy minden bánatukat kidalolták magukból. Ezen a felvételen például Toto Wolff "crowdsurfingelt":

De Valtteri Bottas is jól érezte magát:

 

 

Bottas csalódott, de azért csobbant egyet a finálé örömére

Noha a konstruktőri bajnoki címet megnyerték, a Mercedes cseppet sem tudott felhőtlenül örülni, hiszen Lewis Hamilton elképesztő körülmények között vesztette el az egyéni bajnokságot. Csapattársa, Valtteri Bottas a futam után együttérzését fejezte ki, biztosítva a nyilvánosságot is, hogy szomorú a történtek miatt.

Vagy a véleménye változott, vagy csak egyfajta feszültséglevezetés volt ez, mindenesetre később, miközben csapata az óvás miatt járkált a felügyelőkhöz, az Alfa Romeóhoz távozó finn látszólag felszabadultan ünnepelte a szezon végét, bombát ugorva a medencébe…

Schumacher és Hamilton rekordját döntötte meg Verstappen

Az elmúlt évek elsősorban arról szóltak, hogy Lewis Hamilton újabb és újabb F1-es rekordot vett el Michael Schumachertől. Abu Dhabiban viszont Max Verstappen állított fel egy csúcsot: 18. dobogós helyezését szerezte a szezon folyamán, többet, mint bárki a múltban. Korábban 17-szer végzett az első háromban Michael Schumacher 2002-ben, Sebastian Vettel 2011-ben, Lewis Hamilton pedig négy évben is (2015, 2016, 2018, 2019). A holland rekordjához hozzá kell tenni, hogy csak első és második helyekből áll, egyszer sem volt idén harmadik.

Verstappen szezon során elért 10 futamgyőzelme nem rekord, de szintén az F1-történelem legeredményesebbjei közé tartozik: 13-szor egy évben Schumacher és Vettel két-két alkalommal, 11-szer Hamilton négy szezonban nyert – a britnek emellett volna két éve, amikor 10 győzelmet ért el, amennyit most riválisa.

A Red Bull versenyzője 20. győzelmét és 60. dobogós helyezését szerezte Abu Dhabiban, előbbi mutatóban Mika Hakkinent, utóbbiban Nelson Piquet-t érte utol az örökranglista 17. és 12. helyén.